Mindeközben a Fidesz cipeli a hátán az eredeti baloldali értékeket is, mint mondjuk a családok támogatása és a szociális érzékenység. Utóbbiból persze lehetne még több is, de azt azért ne felejtsük el, hogy itt teremben fociznak a srácok, tért ölelő átadásokra nem sok lehetőség nyílik gazdasági válságok, járványok és háborúk közepette, irgalmatlan mennyiségű, gyűlölettől eltorzult arcú ellendrukkerrel a lelátókon. De akadnának más lehetőségek arra, hogy az ember elhelyezze magát, régi jobb és valódi bal híján, a világban. Ám a helyzet az, hogy eddig ez is az egyáltalán nem tökéletes Fidesznek sikerült a legjobban. Ha nekem kellene most elhelyeznem magam ebben a kifacsart világban, akkor azt mondanám, a keresztény realizmus áll hozzám legközelebb. Hogy mi is az voltaképpen? Közelítsünk Szilvay Gergely írása nyomán és mentén.
A keresztény realizmus egy olyan politikamegközelítés, amely elkerüli a szekuláris és a keresztény idealizmus, valamint a szekuláris realizmus hibáit is. Az idealisták sokat moralizálnak, a realisták elvetik a morált, s egyik sem jó. A keresztény realizmus azt mondja: van morál a politikában, ami a közjó elősegítése a hatalom eszközeivel. Ám a politikai szereplők, akárcsak minden ember, esendők és bűnösök a bűnbeesés óta, ezért nem bölcs dolog erkölcsös cselekvést várni tőlük minden esetben, számolni kell a piszkos oldallal és persze a hatalompolitikával. Van morál, de töredékesen tartjuk be.
Nem a megúszás miatt, és kocka sem lettem, így aztán tetszik. Ráadásul azt vettem észre, hogy már képtelen vagyok a keblemre ölelni az egész emberiséget. A családomat vagyok képes először is, aztán a barátaimat, a rokonlelkeket, a falumbélieket, aztán a népemet és a nemzetemet, amelyhez tartozom, és így tovább, kifelé az emberiségig. Ez van most.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!