Stirlitz tudta, Bormannban nem bízhat. Viszont a szigorúan titkos személyügyi gyűjtők tanulmányozása közben rájött, hogy Müller akár zsarolható is lehet. Nagyjából ezeket olvasta az aktájában. Hans Müller SS-Obergruppenführer. Tiszta fajú árja. A birodalom ellenségeivel szemben könyörtelen. Példás családapa. Sportember. És így tovább. Aztán teltek az évek, múltak az évek, Stirlitz változatlanul szovjet kémként tevékenykedett (a fia közben hekkerré képezte ki magát), és ismét különféle aktákba mélyedt.
Az egyikben például ezt találta Pista bácsiról, aki elszántan gyűlölte a Zorbánt, és mivel ez volt ez egyetlen víziója a világról és a jövőről, azonnal jelentkezett is önkéntesnek egy szektába, hogy majd az interneten szétszórja azt a rengeteg eszet, ami az évtizedek során felhalmozódott benne.
A felvételi bizottság tagjai a jobb azonosíthatóság és felhasználás érdekében megjegyzéseket fűztek Pista bácsi személyes adataihoz, többek között ilyeneket és hasonlókat. Rokinyugger. Alkesz. Fogazata erősen hiányos, lehelete akár a borzé. Feltehetően agyhalott. Szexuális irányultsága egyelőre ismeretlen. Álprofilja nincs, nem baj, falura jó lesz.
Ezen a ponton Stirlitz kikapcsolta a számítógépét, kiment a szobából és gondosan bezárta az ajtót maga mögött. Az információkat megtartotta magának. Ezért aztán másnap megdöbbenve látta, hogy az adatok megjelentek a nyilvánosságban. Először nyilván rám fogják majd, meg a Tónira, aki belevarrta az ürgebőr jakójába az egészet, majd lemerült, és a víz alól lövöldözte fel Elon Musk műholdjára. Aztán persze kiderül, hogy belső kiszivárogtatás valamelyik agyhalottól, gondolta. És így történt.
Stirlitz döbbeneténél csak Pista bácsié volt nagyobb, ki is akadt rendesen. A kezét bámulta, amit elengedtek. Éppen akkor, amikor megtanulhatta volna, miként kell orosz oldalakról összelopkodott képekkel álprofilokat készíteni okosba, vagy bármi mást, csak ne a Zorbán legyen.
Egyébként ez az összelopkodás koncepció híján nagyon megy. Még Csurkától is, igaz, hogy csupán egy szlogen erejéig, a többi valószínűleg meghaladta a képességeiket. Ráadásul kissé elkéstek, mert bal meg jobb már régóta nincs. Pedig egy rendes bal jól jött volna, mert fék és ellensúly ugye kell. Ám
a komcsik régi jó szokásukhoz híven a gatyaváltásukkor ellehetetlenítették a szocdemeket, aztán átmentek balliberálisba. Ha valaki komolyan gondolja, hogy ő bizony baloldali gondolkodású, és nem szimpatizál a Fidesszel, azért még meríthetett volna egy jót Schiffer Andrástól Szanyi kapitányig. Ehelyett különféle eszelősökkel kísérleteznek, mert a filozófiai vezérmotívumuk megrekedt azon a ponton, hogy ne a Zorbán.
És hogy aztán majd meglátjuk. Köszike. Ez aztán az igazi hazaszeretet és államférfiúi bölcsesség.
Mindeközben a Fidesz cipeli a hátán az eredeti baloldali értékeket is, mint mondjuk a családok támogatása és a szociális érzékenység. Utóbbiból persze lehetne még több is, de azt azért ne felejtsük el, hogy itt teremben fociznak a srácok, tért ölelő átadásokra nem sok lehetőség nyílik gazdasági válságok, járványok és háborúk közepette, irgalmatlan mennyiségű, gyűlölettől eltorzult arcú ellendrukkerrel a lelátókon. De akadnának más lehetőségek arra, hogy az ember elhelyezze magát, régi jobb és valódi bal híján, a világban. Ám a helyzet az, hogy eddig ez is az egyáltalán nem tökéletes Fidesznek sikerült a legjobban. Ha nekem kellene most elhelyeznem magam ebben a kifacsart világban, akkor azt mondanám, a keresztény realizmus áll hozzám legközelebb. Hogy mi is az voltaképpen? Közelítsünk Szilvay Gergely írása nyomán és mentén.
A keresztény realizmus egy olyan politikamegközelítés, amely elkerüli a szekuláris és a keresztény idealizmus, valamint a szekuláris realizmus hibáit is. Az idealisták sokat moralizálnak, a realisták elvetik a morált, s egyik sem jó. A keresztény realizmus azt mondja: van morál a politikában, ami a közjó elősegítése a hatalom eszközeivel. Ám a politikai szereplők, akárcsak minden ember, esendők és bűnösök a bűnbeesés óta, ezért nem bölcs dolog erkölcsös cselekvést várni tőlük minden esetben, számolni kell a piszkos oldallal és persze a hatalompolitikával. Van morál, de töredékesen tartjuk be.
Nem a megúszás miatt, és kocka sem lettem, így aztán tetszik. Ráadásul azt vettem észre, hogy már képtelen vagyok a keblemre ölelni az egész emberiséget. A családomat vagyok képes először is, aztán a barátaimat, a rokonlelkeket, a falumbélieket, aztán a népemet és a nemzetemet, amelyhez tartozom, és így tovább, kifelé az emberiségig. Ez van most.
