Az ezredfordulón felnőtt lett az A-Ha

K O R O N G

Take On Me, The Sun Always Shines On T.V., Crying In The Rain. Bőszen sorolhatjuk a popzenében dicső 80-as évek európai sztárcsapata, a norvég A-Ha korai slágereit. De a tini lányokat bolondító korszaknak vége. Vannak zenekarok, amelyek ezt elfogadják, és vannak olyanok, amelyek hiúságuk miatt erre képtelenek. Az A-Ha szerencsére az előbbi. A sztárságuk lankadása és a hosszúra nyúlt kényszerpihenő után a 2000-es Minor Earth Major Sky jelentette a visszatérést. Az A-Ha az ezredfordulón felnőttkorba lépett. Az album kifejezetten érett hangszeres dalok sokasága volt, sutba dobva a szintipop hangzást, és lényegében egy soft-rock vagy úgynevezett felnőttorientált poplemezként tartja számon a szaksajtó.
Az énekes Morten Harket ekkorra már a 30-as éveikben járó lányok-asszonyok idolja volt, de szembetűnő volt a változás hangjában is, pontosabban annak magabiztosabb birtoklásában, használatában. Jött a Lifeline és az Analogue, amik maradtak ennél az iránynál, de az időlegesen rájuk szegeződött figyelem erőteljesen csökkent: már nem volt nagy dolog, hogy „újra van A-Ha”. A most megjelent Foot Of The Mountain egy légüres térbe érkezett. Nem lehet megjósolni, mi lesz a sorsa, de egy újabb bizonyíték a tekintetben, hogy az A-Ha igenis él, létezik, alkot. A srácok érzékelhették, hogy ugyan az új korszak három lemeze igényes, jó kritikákat kap, de már nem ütnek akkorát, mint a Take On Me. Ezért azt a döntést hozták meg, hogy egy kicsit módosítanak a koordinátákon. A lemezt nyitó The Bandstand azonnal jelzi az új irányt. Marad a mondanivaló, a sajátos A-Ha hangulatteremtés, azonban előszedték a padlásról a szintetizátorokat a gitárok és a hagyományos zongora mellé. Ez pedig alapjaiban befolyásolja a hangzást. Mortenék ügyeltek arra, hogy ne váljanak önmaguk paródiájává, így a szinti hangzás nem retrósítja a történetet, hanem egy letisztult, higgadt, kellemes érzetet teremt.
A lemez egyik kiemelkedő darabja a címadó dal, a Foot Of The Mountain. Tipikus A-Ha-melódiák és -dallamvezetés, azonnal ható dal. Nem így a lemez többi része. Az ember csak többszöri hallgatás után kezd ráérezni a hangulatra, ami a cikk szerzőjénél inkább pozitív, mint negatív dolog. Az egyből ható albumok sohasem válnak hosszú távon hallgathatóvá. Az új A-Ha-lemezt pedig újból és újból elő lehet kapni. Nem lesz slágerlistákat romba döntő sláger róla, és nem fognak világ körüli turnéra sem indulni. Néha elég önmagában az is, ha valami szimplán jó. A Foot Of The Mountain nem éri el a Minor Earth-lemez színvonalát, viszont egy kompromisszummentes, jól összerakott produkció. Régi és új ismerősöknek egyaránt ajánlott!
(A-Ha: Foot Of The Mountain, kiadó: Universal, 2009.)