Cigányt ölni Magyarországon 2.

Fiat iustitia, perdat mundus!
(Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ!)

„Ha tényleg kiderül az igazság,
akkor nagy megdöbbenés lesz, az biztos.”
Hankó Vidor, Roma Egységpárt

ugusztus 3-ra virradó éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán megöltek egy 45 éves cigány nőt, és kevés híján megölték 13 éves lányát. Csak annyit tudunk, hogy a történtek a 2008. július 21-én, Galgagyörkön indult támadássorozat újabb – immár a hatodik halálos áldozatot követelő – eseménye volt. Minden más csak találgatás, leszámítva azt, hogy a Kislétán használt két fegyver egyikét két másik helyen is használták (hogy hol, a rendőrség nem hozta nyilvánosságra), és azt, hogy a tettesek száma legalább négy. Sem indítékaikról, sem céljaikról semmi biztos nem tudható. Bizonyíték híján csak találgatás, hogy az indíték cigányellenes rasszizmus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megtámadottak cigány volta esetleges. Cigányokat akartak megtámadni és támadtak is meg.
Galgagyörkön három házra sörétes puskából és pisztolyból 10-15 lövést adtak le, és nem okvetlenül ölni akartak. Augusztus 8-án Piricsén Molotov-koktél repült, és golyós fegyverrel lábon lőttek egy házából éppen akkor kijövő asszonyt. Szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán golyós fegyverből kétszer lőttek egy házra, és ekkor sem okvetlenül ölni akartak. A helyszínen megjelent Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, annak a félelmének adott hangot, hogy „a következő támadás már emberéletet is követelhet”. És november 3-án követelt. Molotov-koktél és közvetlenül az ablak előtt sörétes puskából leadott lövések megöltek egy 43 éves cigány férfit és egy 40 éves cigány nőt. A támadók ölni akartak, de áldozataik nagyon nagy szerencsével túlélhették volna. December 15-én már sötétedett, amikor több száz méterről rálőttek a családi házba belépni készülő 19 éves cigány férfira. A két lövésből az egyik ágyékon találta. Életét a mentők gyorsasága, a kórházi orvosok felkészültsége és szerencséje mentette meg. 2009. február 22-én Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, és sörétes puskával megölték az égő házból kimenekülő 27 éves cigány férfit és ötéves kisfiát, és könnyebben megsebesítették kislányát. Április 22-én este egyetlen pisztolylövéssel megöltek egy házából kilépő, éjszakai műszakba induló 54 éves cigány férfit. A támadássorozatnak nem része viszont a 2008. november 18-án késő este Pécsett elkövetett kézigránátos támadás, amelyben egy cigány házaspár, egy 37 éves férfi és egy 31 éves nő halt meg. A rendőrkézre került elkövetők egy cigány testvérpár, egyikük volt rendőr. Vádemelés még nincs, az ok minden bizonnyal bosszú. És nem része a 2008. szeptember 29-re virradó éjszaka Tarnabodon végrehajtott Molotov-koktélos, több lőfegyverből leadott golyózáporos támadás, amelynek sértettjei magyarok (cigány szóhasználattal „parasztok”). Az ijedségen és némi anyagi káron kívül baj nem esett. A rendőrség másnap elfogott három, az elkövetéssel gyanúsított cigány fiatalembert; a rendőrség bemutatott bizonyítékait (amiről tudni lehet: lőpornyom a kézen) a bíróság elegendőnek találta az előzetes letartóztatás elrendeléséhez. Annál többet, hogy ma is ott vannak, tudni nem lehet.
Piricsén és Nyíradony-Tamásipusztán felvetődött, hogy az uzsoramaffia figyelmeztetéséről lehet szó. A piricsei sértettek ma már egy mezőőrt és/vagy egy mezőgazdasági vállalkozót gyanúsítanak, de a rendőrség ezt a gyanút nem osztja. Az alsózsolcai lövés szólhatott a fatolvajoknak, közvetlenül vagy közvetve. A legfelkavaróbb, tatárszentgyörgyi támadás három tettesét az ottaniak meggyőződése szerint elfogta a rendőrség (amit az cáfol): egy örkényi, egy (volt) tatárszentgyörgyi és egy pesti volt. A történtek köré a család hallgatása von falat. Az áldozat apjának meggyőződése, hogy fia felismerte a támadóit. A család mintha többet tudna annál, amennyit elmond, de vannak dolgok, amit cigány szokás szerint egymás közt, a külső világ bevonása nélkül szokás elintézni. A történet aznap éjszaka és kora reggel még így folyt. Aztán megjelent Mohácsi Viktória EP-képviselő, félrevonta az apát, és húsz perc alatt meggyőzte, hogy családi tragédiáját a „romaügy” rendelkezésére kell bocsátania. Ebből kerekedett a hanyag tűzoltók, a késlekedő mentők, a figyelmetlen és szakszerűtlen rendőrök elmarasztalása, akik nemcsak rosszul végezték dolgukat, de még örültek is, hogy cigányt holtan látnak.
A kislétai támadás a Galgagyörk–Nagycsécs– Tiszalök-sorozatba tartozik. A megtámadottakat ez esetben nem lehet összefüggésbe hozni olyasmivel, ami – cigányságán kívül – az áldozat szerepére „jogosította” volna. A tettesek ölni akartak, ezért olyat tettek, amit eddig soha: betörtek a házba. Meg talán azért is, hogy több idejük legyen a helyszín elhagyására. Számításuk bevált: a halott anyát és életveszélyesen sebesült lányát csak kora reggel találták meg. Ha Molotov-koktélt dobnak, legfeljebb néhány tíz percük marad. Sejthették, hogy a rendőrség frissítette az ilyen esetekben alkalmazandó útblokádterveket. Új elem volt, hogy főútvonaltól – és a kameráktól – az eddigieknél távolabb támadtak.
De kik ők, és mi a céljuk?
A kormány és a kormánypártok egyes tagjai, valamint a balliberális tábor szinte egésze szerint szélsőjobboldali rasszisták gyilkolnak, cigányellenességüknek vonva le végső és gyakorlati konzekvenciáját, amit annál is inkább könnyen megtehetnek, mert a jobboldal (értsd: Fidesz) nem csupán nem határolódik el tőlük, hanem, legalábbis közvetve, még támogatást is ad számukra. A Kislétán történtek után a kormány részéről először megszólaló Molnár Csaba kancelláriaminiszter ezt a meglehetősen bejáratott szöveget mondta, ahogy az MSZP frakciója nevében megszólaló Szanyi Tibor is. E kormány(pártok)nak szélsőjobbos elkövetőkre van keresletük, amit aztán rávetítenek az egész jobboldalra. De felelős a baloldal is – legalábbis a Gyurcsány Ferenc bábáskodásával létrehozott Magyar Demokratikus Charta szóvivőinek közlemény szerint –, mert az elkövetők többek között az Út a munkához című kormányprogram tanulmányozása során tettek szert a gyilkoláshoz szükséges szellemi munícióra.
Ha megérzésem helyes, és nem csupán a nyári szabadságolások miatti közszereplőhiány téveszt meg, erre már nincs komoly igény. Mintha Kisléta megéreztette volna: nagyon nagy baj van. És végre el kellene jutni oda, hogy az egyik párt a remélt politikai előnyök miatt ne minősítse gyilkosok tettestársának a másik pártot, hogy az – részben kényszerűségből, részben szintén politika hasznot remélve – ne a kormányt okolja a történtekért. A vidéken sok helyütt dívó, az életet megkeserítő minden-mi-mozdítható ellopása, az erőszak durvábbá és hétköznapibbá válása stb. közbiztonsági probléma. A szóban forgó támadássorozat viszont nem az. Hanem nemzetbiztonsági problémáról van szó. Szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Nem lehet kétségünk, hogy az eddigi története során a legnagyobb erőcsoportosítást az ügyre ráállító (köztük szinte az összes cigány származású nyomozót mozgósító) rendőrség meg akarja találni az elkövetőket, és a kormányzat, a nagypolitika akkor sem tudná kimenteni a számára „nem tetsző” tettest, ha éppen akarná.
Sokak szerint szélsőjobboldaliak rasszista, ideológiai motivációjú sorozatgyilkosságairól van szó. Ez vadonatúj, először nálunk felbukkanó kriminalisztikai kategória lenne, amelyhez egyedül Timothy McVeigh az 1995. évi oklahomai irodaház-robbantása hasonlítható, amit a bosszú motiválta egyéni terrorizmusként tartanak számon. Ha a bosszú beteljesedik, a történetnek vége, legfeljebb újabb sérelmek adnak okot újabb bosszúra. A sorozatgyilkost viszont megállítják, nincs beteljesedés. A sorozatgyilkos szinte kizárólag magányos, vagy legfeljebb egyetlen, gyenge akaratú, alárendelt, érzelmi függőségben lévő, és semmiképpen nem egyenrangú társa van. Négy főből álló sorozatgyilkos-csapat nincs. Elképzelhetetlen.
Terrorista sejt, „felszabadító mozgalom” viszont elképzelhető. Azonban egy ilyen szervezetet csak ideológiai célok azonossága tarthat öszsze, amelynek előzménye van, ami fogódzót adhat felderítésükhöz. Ha van ideológiai cél, azt tudatni kell a külvilággal, és lehetőleg egy sikeres akció után, mert ekkor inkább odafigyelnek. Ha bűnbandáról van szó, az ideológiai cél kiesik, az értelmetlennek tűnő gyilkolás legfeljebb „bátorságpróba” a „nagy balhé” előtt. (A százhalombattai rém egyes gyilkosságaira így tekintett.) Az áldozat szerepe pedig „praktikus” megfontolásból esik cigányokra. Ha ez lenne a helyzet, túl sok az előbbi, és erősen késik utóbbi.
A szélsőjobboldali, rasszista, ideológiai motivációjú sorozatgyilkos-csoport léte, amennyire kényelmes, épp annyira valószínűtlen. Nem hiszem, hogy erről lehet szó. Sokkal inkább politikai gyilkosságokról, politikai célú támadások történnek. Nem maga a történés fontos, hanem az a társadalmi-politikai-gazdasági hatás, amit kiválthat. A megbízók számára ez volt az elérendő cél, és ehhez nem csupán az eszközöket keresték és találták meg, hanem a dramaturgiát is. (A támadásoknak fokozatosan kell durvulniuk, két támadás között se túl rövid, se túl hosszú idő nem telhet el, hogy így egyrészt a sorozatjelleg, másrészt a hazai és nemzetközi közvélemény számára a rendkívüliség megmaradjon, stb.) A megrendelőkhöz csak úgy juthatunk, ha a „kinek áll érdekében?” kérdésre megközelítően helyes választ sikerül adnunk. A válasz nem egyszerű, mivel több, akár egymást kizáró érdek is elképzelhető.
A hatás viszont nyilvánvaló. Mivel a sértettek, az áldozatok romák, a történtek mindenképpen rasszista színezetet kapnak, a „jogvédők” működése tevékenysége okán még akkor is, ha erre nincs ok (pécsi kézgránátos kettős gyilkosság, fényeslitkei késelés stb.). Ez önmagában elegendő ok arra, hogy a történtekre felfigyeljen a nemzetközi média, és az országnak rossz híre keljen. De ez csak a minimum. A hatás nagyobb, ha a cigány közösség „bosszút áll”. Mivel bosszút csak elkövetőn lehet állni, elkövető pedig egyelőre nincs, az nem cigányok megtámadását jelentené: égő házakat, kifosztott üzleteket, menekülő embereket, kivezényelt nagy létszámú rendőri erőt, közlekedést bénító ellenőrző pontokat, kő- és Molotov-koktél-záport, rendőrattakot, földre tepert embereket, tömeges őrizetbe vételt stb. A média jóvoltából ezt a világon mindenütt látnák, a turisták és a tőkebefektetők messze elkerülnék az országot. A nemzetközi szervezetekben tekintélyünk végképp meginogna, politikai súlyunk tovább csökkenne, érdekeinket még kevésbé tudnánk érvényesíteni, stb. Hatás lehet az is, hogy a kutyaszorítóba került magyar kormány megértené azokat a hozzá kézen-közön eljuttatott üzeneteket, amelyek megmondják, mi az, amit kellene, illetve nem kellene tennie ahhoz, hogy a támadások megszűnjenek. (Ezeket az üzeneteket talán már Bajnai Gordon miniszterelnök vagy Balázs Péter külügyminiszter fülébe súgták.) A hatás tehát az ország destabilizálása, és – esetleg – az erre irányuló tevékenység beszüntetéséért magas ár felszámítása.
Lehetnek hétköznapibb hatások is. A rendőri nyomozókapacitás lekötése egyes bűnöző csoportokra nehezedő nyomás enyhítése érdekében. Figyelemelterelés politikai és nem politikai célból. Baloldali politikai cél lehet, hogy a történteken felháborodott szavazók, elfogadva a baloldali érvelést, a jobboldalt felelősnek tekintsék, attól támogatásukat megvonják. (Ha ez volt a stratégia, a június 7-i választások eredményei semmiképp sem igazolták.) De az sem kizárt, és vannak erre utaló, bár nagyon halvány jelek, hogy egyfajta roma nacionalizmus áll a háttérben. Eddig mindig arról esett szó, hogy a többségi társadalom fenyegetve érzi magát a cigányoktól. A támadássorozat ország-világnak bebizonyítja, hogy a helyzet éppen ellenkező, a cigányoknak van félnivalójuk a többségi társadalom ellenük irányuló – szó szerint – gyilkos indulataitól. A nyugati közvéleménynek ezt végül is sikerült bebizonyítani. (Nem újdonságról van szó. Az 1949-es Rajk-per egyik oka annak bizonyítása volt, hogy az Egyesült Államok ügynököket épít be – és képes beépíteni – egy szocialista ország legfelsőbb vezetésébe, amihez képest eltörpülnek a hasonló szovjet kísérletek, és azok egyébként is legfeljebb csak önvédelmi válaszok.) A cigányokat fenyegető rakamazi Magyar Gárda-álplakátügy arra utal, hogy egyes cigány vezetők képesek olyan lélektani határ átlépésére, ahonnan már nagyon nehéz a visszaút.
A kormánynak, a rendőrségnek, a titkosszolgálatoknak, az egész magyar társadalomnak és a magyarországi cigányságnak fel van adva a lecke. Annak kell nyomára jutni, hogy ki a „szálak mozgatója”, és milyen célokat kíván elérni. A cigányok feladata a legnehezebb. Közülük kerülnek ki az áldozatok, és az ő idegeik vannak a legroszszabb állapotban. Az szakadhat el legelőször. És éppen ez a cél.
Van hát min elgondolkodni.

A szerző szociológus-közgazdász

(A szerzőtől régebben a Magyar Nemzetben: Nyomkeresők. Politikai üggyé váltak a romák elleni bűncselekmények, 2008. november 29.; Cigányt ölni Magyarországon, 2009. március 4.)