Ritkán fordul elő, hogy Csontos Jánossal nem értek egyet, a Viktor és viktória (Magyar Nemzet, július 31.) című írásában azonban olyan megállapításokat tesz, amelyeket semmiképpen sem hagyhatok szó nélkül. Lányi András nagyon alapos és a közvéleményben hasonlóan élő gondolatokat fogalmazott meg (Győzelem, Magyar Nemzet, július 30.), amelyekkel nem vitatkozni, inkább kiegészíteni kellene azokat.
Csontos János cikkében több helyütt utal a parlamentarizmusra és s demokráciára, amelyben élünk, ahol ugye a négy évet türelmesen ki kell várni, más választása az elégedetlenkedőknek nincs. A probléma az, hogy ez nem igaz, mivel amiben élünk, az nem demokrácia, és ez a jelenlegi helyzetünk gyökere.
Demokráciát a demokraták gyakorolják, a nem demokraták általi hatalomgyakorlás az más, azt jól ismerjük az elmúlt sok-sok évtizedből.
Demokratának nevezhető-e az, aki reggel, délben és este folyamatosan hazudik, aki pufajkás vagy D–209-es volt, aki cégével több száz családot károsított meg, aki esküje ellenére még nem tett jót, aki stabil és nagy jólétről beszél, és közben a lakosság 80 százaléka folyamatosan szegényedik? Vagy az, aki a megválasztása előtt választási programot mutat be, majd megválasztása után egy szögesen ellentétest valósít meg?
Ha ilyen helyzetekben nincs korrekció, nincs visszalépés vagy új választás, akkor ez nem demokrácia. A választási csalást, a választók meg- és félrevezetését a demokrácia nem tolerálhatja, ha ez így van, akkor a törvénynek kell lesújtani.
De mi van olyankor, ha ez nem működik? Akkor van az a helyzet, amiben már jó néhány éve élünk: se előre, se hátra, csak lefelé! A cikkben említett demokratikus váltógazdálkodás úgy nem érvényesülhet, ha a váltóbottal az egyik fél mindig ellenkező irányba fut, ahhoz képest, hogy merre van előre, és ahhoz képest, hogy mi a kötelessége, mit ígért és mire esküdött fel (mármint a haza érdekeinek hű szolgálatára).
Ugyancsak meglepőnek tartom Csontos Jánosnak azt a kijelentését, hogy a világ problémáinak kezelésére nemcsak a magyar elit, de semmilyen elit nem tud univerzális gyógyírt. Milyen elitről beszélünk: arról, amelyik velejéig korrupt, és ezt a romhalmazt előidézte az egész világon? Milyen alapon tartja ezt „elitnek”? A problémahalmazt éppen ez az elit kreálta, tehát hogyan várható el, hogy ez találja meg a gyógyírt?
Arról azonban biztosíthatom Csontos Jánost, van valódi elit, amelyik meg tudná oldani a problémákat, de ez messze van a hatalmi érdekszférától, viszont nagyon közel az emberi bölcsességhez.
Bíró Géza
Budapest
