(Újvidék)
A szerb nyelvben – s ezt a boszniai szerbek is tudják – a cirill és a latin írásmód egyenrangú. De nem a politikában. Ott a cirill áll nyerésre. Az alkotmányban a cirill szerepel, a hivatalos okmányokat ugyancsak cirill betűvel állítják ki, hiszen törvény és előírás kötelez erre. Ebből is látszik, hogy a cirill betűs írásmódnak védelemre van szüksége. Nem csak hatósági védelemre: nem véletlen, hogy éppen ezen a néven – a Cirill Betű Védelmére – alakult egy szervezet, amely igyekszik a fiatalok körében népszerűsíteni ezt az írásmódot, amellyel Szerbia távolságot tart a Nyugattól, utóbbit a szerb nemzeti érdekekre nézve ellenségnek tekintik, hiszen a vesztes háborúkat, a szankciók okozta gazdasági viszszaesést, Koszovó elcsatolását mind-mind a Nyugat szerbellenességének tudják be. Persze nem erre, hanem a hagyományokra, a szerbség önazonosságának megőrzésére hivatkoznak, mintha mindezt nem lehetne latin betűvel is megőrizni, mivel – mint említettük – a szerb nyelvben mindkét írásmód egyenrangú.
Hosszú távon azonban a cirill betű vissza fogja adni az elhódított terepet a latin betűnek. Ahol csak tehetik, a szerbek a kényelmesebb írásmódot választják. A számítógépek a latin betűt szeretik jobban. Vannak ugyan cirillbetű-készletek, azzal is lehet használni a szövegszerkesztő programokat, ám a világhálón gondot okoz. Nem egyszerű egyébként a latin betű konvertálása sem cirillé, hiszen számos zavart okoz a karakterek félreértelmezése. Például a római számok esetében, amelyet a konvertálóprogramok ugyancsak cirill betűkké alakítanak át, s lesz például a V-vel jelölt római 5-ösből B. Az angolból átvett közkeletű idegen szavak cirill betűvel leírhatatlanokká válnak, hiszen a szerb kiejtés szerint írja át a neveket, úgy pedig felismerhetetlenné válik a név vagy kifejezés. Néha ezen nevetgélnek maguk a szerb fiatalok is, akik többsége ismeri az angolt, hiszen egészen komikus dolgokat szül a túlzott ragaszkodás a cirill írásmódhoz. Előfordul még az is, hogy a cirill betűs szövegben megjelenik egy-egy szó latin betűvel, hogy megkönnyítse a szerző a szöveg megértését.
Mint ilyenkor lenni szokott, leginkább a vegyes lakosságú területeken igyekeznek érvényt szerezni a cirill betű hatósági védelmének. Ez pedig a Vajdaság, s nem a Szandzsák, ahol a muzulmán, bosnyák többség ugyancsak latin betűt használ. Vajdaságban jobban ügyelnek a köztereken megjelenő feliratokra, azoknak is cirillnek kell lenniük. Belgrádtól délre ez már nem olyan fontos. E sorok írója mostanában utazott végig Szerbián egészen Macedóniáig – ahol csak cirill betű van, mert a macedón nyelv csak azt az írásmódot ismeri –, útközben vegyesen látott latint és cirillt egyaránt – talán az előbbiből többet. A Vajdaságban viszont a névtáblák esetében elegánsan oldották meg a latin és a cirill írásmódot. Feltüntették mindkét írásmódban, és van, ahol magyarul is. Az anyakönyvi kivonatokat ugyancsak cirill betűvel állítják ki, az okmányokat úgyszintén, köztük az útlevelet is. Hogy mit ér el most az, aki annak idején magyarul jegyeztette be gyerekének a nevét az anyakönyvbe? Ha nem kérelmezi, átírják cirill betűre, ám ha kérelmezi (s éppen van latin nyelvű formanyomtatvány, vagy a számítógép átállítható), akkor élhet törvényes jogával, s eredeti írásmódban is viszontláthatja nevét, ám a legtöbben fárasztónak tartják a kétes kimenetelű utánajárást.
A latin és a cirill írásmód jól megvolt és meglenne egymás mellett, ha hagynák, és a politika és az egészen más célokért küzdő nacionalista szervezetek nem avatkoznának be.
