(hol a díjözön )

Én nem tudom, a különböző fesztiválok, amelyek – hogy egy originál közhellyel éljek – gomba módra szaporodnak szeretett hazánkban, a közélet pezsgését jelzik-e. A magam részéről én is „szülőatyja” voltam egynek, a Balatoni hal- és borünnepnek, ami – némi csodálkozásomra – életképesnek, sőt virulensnek bizonyult, s bizonyos értelemben a magyar konzervatív értelmiség egyik nyári találkozóhelye lett. Ismét három község és egy város adott otthont ennek a kultúr-gasztronómiai rendezvénynek: Csopak, Paloznak, Balatonfüred, s ez évtől kezdődően Tihany. A táj és a települések különös szépsége önmagában is értéket jelent, mondhatni ünnepi vidék ez, valószínűleg nem csupán a Balaton, hanem egész Magyarország egyik legszebb része. Ez a szépség, bár Tihany magaslatairól messzire látni, bensőséges, nem zord, nem hatalmas, a természet szelíd fensége van itt jelen, nem kétséges, hogy ez egy Isten áldotta táj.
Tihany, ahol a bencés kolostor már eddig is a kulturális központ szerepét töltötte be, gyönyörű templomában Gulyás Dénesnek és tanítványainak adott otthont, csodálatos muzsika hallatszott itt a hal és a bor ünnepén. Aligha véletlen, hogy az idei találkozón Balatonfüred testvérvárosának, Debrecennek a polgármester-helyettese is megjelent, hiszen a két város, nem csupán szimbolikus értelemben, testvéri hasonlóságokat mutat. Mindkét hely a „szelíd konzervativizmus” fellegvára, mindkét település hatalmasat fejlődött az elmúlt esztendőkben, mindkét hely polgármestere európai értelemben is sikeres. Kósa Lajos és Bóka István sikereik révén országos ismertségre tettek szert, s aligha kétséges, hogy ebben döntő szerepe van a megfontoltságnak, a műveltségnek, a konstruktív, elfogulatlan értelemnek. Jó volna, ha modern konzervativizmusnak azt nevezhetnénk, amit ők képviselnek, jó volna, ha az úgynevezett magyar jobboldal azt a modus vivendit, azt a mértéktartó és mértékadó viselkedést tanúsítaná, ami rájuk jellemző.
Mindeme körülményt figyelembe véve telitalálatnak bizonyult, hogy annak idején Mádl Ferenc köztársasági elnököt kértük fel a Balatoni hal- és borünnep fővédnökének. Ő ennek a mértékadó jobboldalnak minden értelemben klasszikus képviselője. Az utóbbi két esztendőben szerves része lett a fesztivál megnyitójának az Eötvös József-sajtódíj átadása. Ezt a díjat a magyar Páneurópai Társaság a fent körülírt európai konzervatív értékek médiabeli képviselőjének kitüntetésére alapították, némileg ellensúlyozni akarván a liberális-baloldali emilyen s amolyan díjak özönét. Felettébb nyilvánvaló ugyanis, hogy sem a jobboldali érzelmű gazdagok, sem a jobbközép politikusok nem értékelik, miszerint bizonyos érdemek, a konzervatív felfogású, magas szintű műveket létrehozó alkotók, médiaszemélyiségek éppúgy vágynak közösségi elismerésre, s az éppúgy dukál nekik, mint liberálbal társaiknak, akik, miként ezt már Jézus is észrevette, „szeretik az elöl üléseket, szeretik, ha úgy szólítják őket: Mester, Mester”. Hiába, hogy a konzervatív, természeténél fogva szerény is, ha erőfeszítései és érdemei nem nyernek megerősítést, „pusztába kiáltónak” érzi magát, s bár ez Keresztelő Szent Jánosra gondolva felemelő érzés lehet, mégis bizonyos elhagyatottságra utal.
Nem akarok régi Magyar Nemzet-esként „privatizálni”, viszont kötelességemnek érzem leírni azt a tényt, hogy D. Horváth Gábornak, akinek a mai Magyar Nemzet létrehozásában és sikerében, sok ifjú tehetségének felfedezésében és nevelésében döntő szerepe volt és van, az Eötvös-díj a legelső kitüntetése.
Hogy eddig miért nem vették észre őt a különböző zsűrik és kuratóriumok, én nem tudom…