Én nem tudom, a Magyar Államvasutak működése elképesztőbb-e, vagy magáé Magyarországé. A feleségem vonata egyik hétvégén azért késett negyven percet a Budapestről Csopakig tartó mintegy százhúsz kilométeres úton, mert vehemens ifjoncok, netán virgonc aggastyánok kővel megdobálták az egyik vagon ablakát, az egyik utas fejét kissé betörve. Így az addig a menetidőt halálos pontossággal betartó szerelvény veszteglésre kényszerült. Ez az eset arra utal, hogy az ország van akkora katyvaszban, mint a MÁV. A másik viszont, amely jóval több mint egyórás késést eredményezett, már azt a gondolatot ébreszti bennünk, hogy az államvasút előbbre tart a lejtőn lefelé haladván, mint maga az állam. Ám mindkét példa azt sugallja, hogy Magyarország állapota, a rend, amelyre a civilizáció épül, erősen alulmúlja a kilencszázas évek elején tapasztalható helyzetet, és anakronisztikussá teszi Petőfit, aki azt írta: „száz vasutat, ezeret!”
Bátran kijelenthetem: ennek az országnak nem csupán a kormánya, hanem szinte minden intézménye, sőt a lakosság jó része is megbízhatatlan. Itt az ígéret, a megállapodás, az adott szó semmit sem számít, miként a menetrend sem. Szervezetlen, hebehurgya maga a közeg, csak a különböző maffiarendszerek működnek olajozottan.
A fent említett negyvenperces (indokolható) késés után alig egy hétre, döghőségben indult útnak feleségem, hogy a Déliből Csopakra vonatozzon. Némi Demszky-féle forgalmi torlódás után negyven perc alatt ért a pályaudvarra. Én tizennyolc óra hét percre vártam az érkezését. Már éppen készültem beülni a kocsiba, hogy kimenjek elé az állomásra, amikor csörögni kezdett a telefon. „Ne indulj még – mondta a feleségem. – Csajágon áll a vonat, mert lerobbant a mozdony. Nem tudom, mikor indulunk tovább. Egy kedves hölgy adta kölcsön a mobilját, azon beszélek” – ezzel a vonal megszakadt.
Csajág úgy negyven kilométerre van Csopaktól. Ha elindulok oda kocsival, lehet, hogy közben a mozdony erőre kap, s tovaszáguld. Ezért kételyeim tisztázása végett felhívtam a MÁV információs szolgálatát (49-49-49). Itt a megfelelő gombok nyomogatása és a különböző dallamok élvezése után egy udvarias ifjú hölgy vette fel a telefont. Ismertettem vele a helyzetet, mire így szólt: „Megkérhetem rá, hogy néhány percig tartsa a vonalat? Felhívom a csajági állomást.” Néhány perc múlva szomorúan közölte, hogy Csajágon senki sem veszi fel a telefont, más információs forrása pedig neki sincs. Arra kértem, hívja fel Akarattyát, vajh’ áthaladt-e ott a vonat. De Akarattya is mélyen hallgatott.
Feleségemnek nincs mobilja. Így Csajág oly elérhetetlen maradt számomra, mint egy sivatagi beduintábor. Eszembe jutott, hogy hajdan távírók kopogtak a különböző vasútállomásokon, szorgos bakterok tekintettek ki a bakterházak ablakán, s jelentették, ha elhaladt előttük a megfelelő vonat. Most, az úgynevezett információs robbanás korában néma csend van a Csajágon rekedt szerelvény körül. A MÁV-vezérkar néhány milliós havi fizetésért efféle apróbb hibáknak hogyan is szentelné becses figyelmét? Úgy negyven perc múlva ismét csörgött a telefon. „Megint egy kedves hölgy készülékén beszélek, úgyhogy rövidre fogom – mondta a feleségem. – Állítólag nemsokára ideér egy gyorsvonat, s az felvesz bennünket. De az csak Alsóörsön áll meg, oda gyere értem hét óra körül…”
Szerencsére Csajágon több sínpár van, így a gyors nem rohant bele hátulról a megrekedt személybe. Hét óra után feleségem szerencsésen le is szállt Alsóörsön a gyorsról. Fél nyolcra már otthon is voltunk. A Budapest, Barát utca és a Csopak, Rizling utca között a százhúsz kilométeres út mindössze négy és fél óráig tartott. S annak idején tudós férfiak még attól tartottak, hogy az emberi szervezet nem bírja ki a „gőzmozdonyok rettentő sebességét”. (Itt jegyzem meg, hogy bizonyos báró Z. közismert krakéler, szoknya- és szerencsevadász 1887-ben fogadásból bricskán, váltott lovakkal négy óra húsz perc alatt ért le a Stefániáról Balatonfüredre.)
Hogy a MÁV továbbfejlődése, esetleges privatizációja képes lesz-e húsz kilométer alá csökkenteni a magyar vonatok átlagsebességét, én nem tudom…
Előkerült Nagy Ervin, ez fájni fog Magyar Péternek
