Juszufia

Öt nap alatt öt szövetséges államban több mint hétszáz halálos áldozat. A múlt heti nigériai vérfürdő mifelénk megbújt a hírek között. Az elvetélt felkeléskísérlet, amelyet a központi hatalom csak a hadsereg könyörtelen bevetésével tudott felszámolni, az öldöklésen túl másra is rávilágít: az iszlám radikalizmus térnyerésére a Szaharától délre fekvő térségben.

Nigéria
Terület: 923 768 km2
Lakosság: 150 millió
Államforma: szövetségi köztársaság
Közigazgatás: 19 szövetségi állam
Főváros: Abuja
A legnagyobb város: Lagos,
kilencmillió lakos
Természeti kincsek: kőolaj, földgáz, ón, nióbium, tantál, szén
Feldolgozóipar: kőolaj-finomítás,
élelmiszeripar
GDP: 1500 dollár
Az ENSZ fejlettségi mutatója: 159. hely

Errefelé, ha egyszer a fegyvereké a szó, áldozatból nincs hiány. Az 1960-ban függetlenné vált, természeti kincsekben mérhetetlenül gazdag, jelenleg 150 milliós lélekszámú Nigériában három év alatt egymillió halott volt a hatvanas évek végén zajló biafrai háborúban, amikor az egyik keleti szövetséges állam el akart szakadni a központtól. A szinte évről évre fellobbanó etnikai és vallási feszültségek zavargásokkal érnek véget, amelyekben az áldozatok számát százas nagyságrendben számolják.
Ám most másról volt szó: öt északi tartományra kiterjedő lázadást robbantott ki egy létszámában csekély, de eltökéltségében annál megingathatatlanabb radikális iszlám közösség. A helyi Vöröskereszt egyik illetékese szerint az sem kizárt, hogy a halottak végső összesítésénél ezret meghaladó számot kapunk. Öt napig tartott a gyilkolászás, amelynek az vetett véget, hogy a hatóságok megölték a muzulmán szekta vezetőjét.
Kik voltak a lázadók? A tálibok. Nem az Afganisztánt egykor uraló vallási fanatikusokra kell gondolni, hanem fekete-afrikai változatukra. A Boko Haram iszlám közösség – amelynek neve helyi nyelven, hauszául annyit tesz: „a nyugati oktatás bűn” – 2001. szeptember 11. után jelent meg Észak-Nigériában. Biztonsági források már öt évvel korábban beszámoltak a szervezet egyes képviselőinek tevékenységéről az észak-nigériai övezetben. Egyértelmű, hogy az afganisztáni tálibok nemcsak eszmei segítséget adtak a szekta tevékenységéhez, hanem nagyon is kézzel fogható anyagit is, például fegyvereket, amelyeket a távoli országból juttattak el „testvéreikhez”.
Az Amerikát ért támadást követően, amikor Afrikának ezen a részén majd mindenki Oszama bin Ladent dicsőítő pólóban járt, kiválónak ítélték a helyzetet ahhoz, hogy Észak-Nigériában megvessék a lábukat. Északon muzulmánok élnek többségben, délen főleg keresztények laknak. Kezdetben mintegy kétszáz – főleg tanulmányaikat elhagyó – egyetemista tagja volt a szervezetnek; érdekesség, hogy nőket is befogadtak.
A legkeletibb Borno szövetségi állam székvárosában, Maiduguriban jött létre a szekta „főhadiszállása”. Mohamed Juszuf, a szervezet szellemi vezetője, aki szintén otthagyta a szaúd-arábiai Medina iszlám egyetemén folytatott teológiai tanulmányait, mecsetet alapított. A 39 esztendős, négy feleséget és 12 gyermeket magáénak tudó, közepes termetű, sovány Juszufnak egyre nőtt a hallgatósága, pénteki imáira ezrek jártak. Hívei nemcsak a köznép képviselői közül kerültek ki, hanem az értelmiségi rétegekből és a gazdag kereskedők soraiból is – adta hírül a Jeune Afrique hetilap, amely a földrész egyik leghitelesebb újságjának számít.
Vissza a vallási gyökerekhez, a romlottságtól mentes, dicső múlthoz! – hirdette Juszuf. Az ország javainak tolvajok által való elherdálásáról, a korrupcióról, a kapitalizmusellenességről, az egymás kizsákmányolásának elutasításáról szóló tanítások Nigériában különösen megértő fülekre találtak. Ám mindezt olyan rendkívüli gyűlölettel és harciassággal adta elő, amely egyben nagyon sokakat el is távolított mecsetjétől.
Mi volt az afrikai tálibok célja? Juszufiának mint államnak a megalakítása. Nem véletlen az állam neve. Afrika szívében létre akarták hozni a „tiszta” iszlám államcsírát, amely reményeik szerint – időről időre – tovább bővült volna. Mindent elvetettek, ami nyugati, ugyanis az az ördög szüleménye.
Egyébiránt Nigéria előző elnöke 12 északi államban engedélyezte az iszlám törvénykezés, a saria alkalmazását, ám ez nekik kevés volt. Csakis a Korán oktatását pártolták. Fanatikusságuk, erőszakosságuk miatt nemhogy a hatóságokkal, hanem a többi muzulmán szervezettel sem értettek szót, sőt őket tekintették a legnagyobb árulóknak. A zavargások kirobbanása előtti héten Mohamed Juszuf levélben halállal fenyegette meg Maiduguri iszlám vallási elöljáróit, szám szerint tizennyolcat. Ilyenformán érthető, hogy miért nem akartak közösséget vállalni a radikális szektával.
A nigériai titkosszolgálat, az SSS jó előre figyelmeztette a veszélyre az ország politikai vezetőit – adta hírül a napokban a Nation helyi napilap. Az újsághoz került jelentés szerint az SSS 2007-ben „halálos szektának” minősítette a Boko Haramot. Ekkor bíróság elé is állították Mohamed Juszufot tizenhat társával együtt. A vád ellenük „tiltott egyesülés vezetése, valamint felforgató cselekmény folytatása”. Ám épp a keresztény–muzulmán rejtett belső államhatalmi harc következtében végül óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. „Nem volt kétségünk, hogy ezért bosszút forral ellenünk” – mondta az újságnak egy név nélkül nyilatkozó ügynök.
Az SSS tudott arról is, milyen jó kapcsolatokat ápol a szervezet egy algériai terrorcsoporttal, a GSPC-vel, amelynek soraiban rengeteg Afganisztánt megjárt veterán van. Három évvel ezelőtt kezdődött a szoros együttműködés, amelynek során a Boko Haram-tagok algériai kiképzőtáborokban vettek részt. A nigériai iszlám fanatikusok létszámáról csupán becslések láttak napvilágot: mintegy kétezer-ötszázan lehettek az északi tartományokban a zavargások kitörése előtt.
Két hete, vasárnap robbantak ki az összecsapások, amikor az északi Bauchi államban letartóztattak több szektatagot azzal a váddal, hogy fegyverszerzés céljából meg akartak támadni egy rendőrőrsöt. Kivégzés várt volna rájuk. A társaik kiszabadítására érkezett talibánok megostromolták az őrsöt. Öt államban ezt követően törtek ki a zavargások. Nyugati biztonsági szakértők szerint jól összehangolt akciókról volt szó: a helyi karhatalmat támadások érték tűz- és vágófegyverekkel, barikádok emelkedtek a jól védhető csomópontokban.
Umaru Jar’ Adua, az ország elnöke azonnal riadóztatta a fegyveres erőket. Az első napok után ugyanis a mintegy 200 halott közül 55 volt rendőr. Aztán nagy erőkkel megérkezett a hadsereg a helyszínre, válogatás nélkül elkezdték ágyúzni és aknatűzzel elárasztani azokat a helyeket, ahol a tálibokat gyanították. Valószínűleg parancsot kaptak rá, hogy senkit se kíméljenek azok közül, akiknek akár eszükbe jut ellenállni. „Gyökerestül kell kiirtani a gazt” – szólt az utasítás.
A leghevesebb harcok a szekta székhelyén, a kameruni határ menti városban, Maiduguriban voltak. A napokig tartó aknavetőtűz után sikerült élve elfogni Mohamed Juszufot. Legalábbis az AFP francia hírügynökség fotósa látta, hogy a rendőrök élve vezetik el. Röviddel ezt követően azonban már kitették közszemlére golyók lyuggatta testét a maiduguri kapitányságon. „Menekülés közben lőttük le” – így magyarázta az egyik rendőr, míg a másik, aki nyilván nem tudott a megbeszéltekről, azt mondta: „Mint egy kutya, úgy rimánkodott életéért.”
Az viszont biztos, hogy Juszuf halálhírére, csütörtök éjjelre megszűntek a harcok. Egyes hírek szerint a szervezet második emberének vezetésével mintegy kétszáz tálibnak sikerült elmenekülnie a városból. A 700 áldozat zöme fanatikus muzulmán. Maiduguriban felgyújtották a keresztény templomot, de – talán idő híján – keresztényüldözésbe nem kezdtek. Viszont elfogtak néhány muzulmán tisztviselőt, akiket megöltek. A hatóságok mindenesetre még nem közölték a pontos számadatokat, így azt sem lehet tudni, vajon hány rendfenntartó és katona vesztette életét.
Maiduguriban napokig temetetlenül hevertek a holttestek az utcákon, az egészségügyi szervek kolerától tartottak. Senkinek nem adták ki a hozzátartozóját, mind a 300-400 halottat a város melletti tömegsírba temették. Nem kizárt, hogy tömeges kivégzések voltak, egy mecset mellett kilencven holttestet számláltak meg a hullagyűjtők.
A nigériai elnök beváltotta szavát: „csírájában megsemmisítette a veszélyforrást, s ezzel egyszer és mindenkorra megszabadult tőle”. A kérdés csak az: miért most, miért nem előbb, mielőtt megfogant volna az a csíra, amelynek ma több száz halálos áldozata van? Mert ha csupán egy tálib is elmenekült, visszatér majd, és ezentúl Mohamed Juszuf mártíromsága lesz a hívó szó, amely egyesíti a mindenben csalódottakat.