(mi lesz G. gyerekkel )

Én nem tudom, hogy G. gyerek hajdani stabil világképe, illetve világképzete teljesen összedőlt-e. Gyurcsány sziszifuszi erőfeszítéseit még mély rokonszenvvel figyelte, ám miután elbocsátották munkahelyéről, valami megroppant benne. Talán azért, mert az utóbbi húsz esztendőben az ablakmosói szakmai ranglétra csúcsára jutott, olyannyira, hogy toronyházakra is felengedték, persze csak belső munkára, s így joggal remélhette, miszerint az ABMOS Kft.-től mehet majd nyugdíjba, majd várható élettartama lezárulása után a horgászparadicsomba.
Azok, akik tudják, illetve emlékeznek rá, milyen tevékenységet fejtett ki G. gyerek horgásztekintélyként és politikai szakértőként a cs.-i nádasokban, bizonyára érzik, az ABMOS eljárása mennyire méltánytalan, azzal együtt, hogy a cég adósságai elől maga is kénytelen volt egy alsófattyúi tanyaházba költöztetni telephelyét, ötszáz más eurokonform vállalkozással együtt. Tehát senki sem pikkelt G. gyerekre, mégis úgy érezte, hogy az egész „rohadt rendszerváltás” betett neki. Múltkorjában már beszámoltam arról, hogy a kommunistákkal meghasonulva azt fontolgatja: be kellene lépnie a Magyar Gárdába, főként a magyaros főpincér eleganciáját felülmúló öltözékük miatt. S képzeljék, ténylegesen ott is hagyta Thürmeréket, de azt megelőzően egyes fültanúk állítása szerint Lendvai Ildikót már „gágogó libának” nevezte. Tehát ahogy egyik lábával kilépett, hogy a másikkal belelépjen, a független magyar bíróság feloszlatta a Magyar Gárdát, s így szegény G. gyerek két szék között a pad alá esett volna, ha egyetlen nemes érzelem nem tartja talpon: az Árpi bácsi iránt érzett rendíthetetlen rajongás. Talán ez óvta meg attól, hogy méla kórba essen, s az a remény, hogy egyszer eljön egy olyan történelmi fordulat, amikor az ABMOS kiléphet az illegalitásból, s visszahívja hűséges munkatársait. Legelsőként őt magát, G. gyereket, akit képességei arra predesztinálnak, hogy a tizenötödik emeleten alpinista módszerrel mosson ablakot. De tagadhatatlan: amikor kiábrándult a kommunistákból, s népi lelkülete a Magyar Gárda felé kezdte sodorni, függve maradt ég és föld között. Nekünk is be kell látnunk: G. gyerek, mint politikai tényező, megsemmisült. Nincs érdekképviselete, hiába az új többség, ha világnézetének egyetlen sarkalatos pontja az Orbán Viktor iránti gyűlölet, érintetlen maradt. Ezt megfogalmazhatnánk úgy is, hogy retteg a rasszizmustól, amitől OV Lendvai Ildikó minden igyekezete ellenére nem hajlandó magát elhatárolni. De van itt egy bökkenő: G. gyerek tiszta szívből utálja a cigányokat. Így aztán mit tegyünk?
Na már most: kiábrándulása, majd elszakadása a baloldaltól, mivel hűsége olyannak látszott, mint az elszakíthatatlan Guttmann- nadrág, felvet egy alapvető kérdést: a szocialista-kommunista baloldal közel hatvanesztendős regnálása Magyarországon véget ért-e? Ha igen, miféle baloldal jön majd helyette? Vagy egyszerűen az történik, csak fordított előjellel, mint ami 1940 után történt, amikor a szélsőjobb apró népe egy csapásra kiskommunista lett? De a közelmúltban Magyarországon a szélsőjobbot is súlyos kudarcok érték. Gondoljunk csak szegény Csurkára és Torgyánra. György Péter esztéta, aki őszinte nekibuzdulásaival együtt számomra egyáltalán nem ellenszenves, nagy figyelmet szentelt (egykor, s ha lehet, ma is szentel) a kaméleonként változó rasszistáknak, ha időnként felütik a fejüket. Csurkát és Torgyánt vélte démonnak, s lám, most itt van a náluk is jobbik. Hová menjenek most a szegény, kiábrándult kiskommunisták, a G. gyerekek?
S hogy kinek van kárára, s kinek hasznára, ez a mindenkori jobbik, én nem tudom…