Olimpiai vodka elnevezésű szeszes ital üvege a gyártó cég 2007-es sajtóanyagából. Egy évvel később az orosz bűnüldöző hatóságok ezer üveg Olimpiai vodkát foglaltak le és semmisítettek meg. Mindez azért is figyelemre méltó, mert az esemény, amelynek sikerét a cég megpróbálta meglovagolni, cirka öt év múlva kezdődik, mert az nem más, mint a 2014-es téli olimpiai játékok, amelyet Szocsiban rendeznek majd.
A szeszipari készülődést mutatja, hogy csak tavaly márciusig 14 ezer palack olyan vodkát koboztak el a hatóságok, amelyek valamilyen módon engedély nélkül használták az Olimpiai elnevezést.
Az olimpia persze csak újabb ürügy a sokszor illegális gyártók és forgalmazók számára, hogy termékeiket futtassák a feketepiacon. (Becslések szerint a szeszforgalom közel fele feketén zajlik.)
Négy éve magányos Don Quijoteként indított harcot szülőfalujában Zorigto Gombojev az alkoholizmus ellen. A burjátföldi Mele lakói közül azóta már mintegy százan tették le a poharat. Közéjük tartozik Dondok Darajev, aki 16 éves kora óta keményen ivott. A vodkától a fékfolyadékon és a denaturált szeszen át a kölniig lenyelt szinte mindent, ami a keze ügyébe került. Egy-egy „beindulása” másfél-két hónapig tartott, majd amikor nagy nehezen kikeveredett a részeg révületből, egy hónapig alig evett. A rokonok és a szomszédok már lemondtak róla, amikor megjelent Gombojev, s nem törődve a lezüllött alkoholisták legyintésével addig erősködött, amíg csak meghallgatták.
Melében korántsem volt mindig ilyen tragikus a helyzet. Lakóinak többsége az elmúlt húsz évben lett az alkohol rabja. A szovjet időkben sikeres kolhoz működött a faluban. „Jól éltünk, dolgoztunk, aztán jött a peresztrojka, s minden megváltozott. Egyre kevesebb lett a munka, így a pénz, s a falu életében mind nagyobb szerepet kapott az alkohol. Mindannyian inni kezdtünk, még az asszonyok és a tanítók is!” – meséli az Argumenti i Fakti riporterének Dondok Darajev. Ez a helyzet megdöbbentette a tíz év után szülőföldjére visszatérő Gombojevet, aki nem bírta nézni szerettei és a falu pusztulását. A gyógyulást önmagával kezdte: jó példával elöl járva egy csepp alkoholt sem ivott. Kinevették. Ezután jött a család, miután egyik testvérét Ulan-Udéban leszúrták egy kocsmai verekedésben. Később néhány falubelijének saját pénzén ültettetett a testébe az alkoholtól visszatartó kapszulát, de ez sem hozta meg a várt eredményt. A falu elöljárójaként ekkor egy különleges módszert alkalmazó specialistát hívott Melébe, akinek első előadásain alig lézengtek néhányan. Ezek az „úttörők” azonban egy hét múlva abbahagyták az ivást, s példájukat egyre többen követték. Gombojev szerint azonban mit sem ér mindez, ha a kijózanodók nem látnak esélyt a normális életre. A faluba ezért munkát kellett hozni. Először egy varrodát, majd ékszerészműhelyt nyitottak.
Meléhez hasonló falu rengeteg van Oroszországban, többségükben azonban még mindig az alkohol áll nyerésre. De nem jobb a helyzet a városokban sem. A Valdaj-hátságon fekvő Cserepovecben például a Szeversztal acélmű munkásainak asszonyai verték félre a harangot. Ugyanis a férfiak fizetésének rendszeresen csak egy része ért haza. A többi útközben elkopott a különböző italkimérésekben. Az üzem vezetősége és a szakszervezetek azonban az asszonyok segítségére siettek, s elérték, hogy az acélmű egy kilométeres körzetében már nincs alkoholt árusító hely. Mindez érződik a termelésen is. A sikeren felbuzdulva a szakszervezet most a dohányzás ellen hirdetett harcot. Ha egy munkás vizsgálatokkal igazolja, hogy két hónapja nem cigarettázik, akkor jelentős, húszezer rubelig terjedő prémiumot kap.
A murmanszki képviselők még tovább mentek, s a sör térhódításának próbálnak gátat szabni azzal, hogy a habzó nedűt a szigorúbb szabályozás alá eső alkoholos italok csoportjába sorolnák át. Ez az ötlet elnyerte a szövetségi duma képviselőinek tetszését is, s törvény készül a sör reklámozásának korlátozására. Egyesek a teljes tiltást is fontolgatják. Persze erős az ellenállás, mert ez adja a reklámpiac mintegy tíz százalékát, s a tiltás 25 milliárd rubeles kiesést jelentene e szféra számára. De a sörfogyasztás visszaszorulása a büdzsét is érzékenyen érintené, hiszen az alkoholos italokra kivetett jövedéki adóból származó bevételek 23,1 százaléka jut a sörre, míg 63,4 százalék az erősebb, alapvetően a tömény szeszekre.
A helyi próbálkozások azonban aligha vezetnek eredményre, ezért egyre inkább érik egy átfogó intézkedéscsomag. Ezt sürgette a minap Dmitrij Medvegyev is. Az elnök az italozás méreteit látva megdöbbenésének adott hangot, s az alkoholfogyasztás elleni harc fokozására biztatta az egészségügyi minisztert. Ezután az államtanács ifjúságpolitikával foglalkozó ülésén elismerően szólt a múlt század nyolcvanas éveinek akkor rendkívül népszerűtlen alkoholizmusellenes kampányának bizonyos elemeiről, nem zárva ki korlátozó intézkedések bevezetését. Az ismert személyiségekből álló Társadalmi Kamara ennek jegyében emelné a jövedéki adót, reggel, éjszaka és munkaszüneti napokon betiltaná a szeszárusítást, szigorúbban büntetné azokat, akik fiatalkorúakat szolgálnak ki alkohollal. A kormány – nem utolsósorban a költségvetés bevételeinek növekedését szem előtt tartva – az alkoholpiac állami szabályozására készül. Becslések szerint a szeszforgalom közel fele feketén zajlik, vagyis e rész után nem folyik be adó az államkasszába. Az állami monopólium bevezetése azonban sokak szerint nem oldaná meg a helyzetet, a tiltás pedig könnyen a visszájára fordulhat.
Oroszországban már többször hadat üzentek az alkoholizmusnak, s vezettek be időről időre korlátozásokat, amelyekhez hasonlókat egy felmérés szerint a lakosság több mint fele ma is támogatna. Rettegett Iván az udvari emberek, főleg a nemes katonák, az opricsnyikok kiváltságává tette az italozást, amely szabályozáson később Nagy Péter enyhített, mindenki számára engedélyezve az alkoholfogyasztást. Korbácsolással is büntethették ugyanakkor a túlzott ivászatot. A bevételeket is szem előtt tartották, s többször volt állami monopólium a vodkagyártás. Érdekesség, hogy míg az első világháború kitörése teljes szesztilalommal járt, a második világégés idején egyenesen osztogatták a fronton a bátorító vodkát. Ezt követően az állam szinte ösztönözte a szeszforgalmazást, s még a munkahelyi és egyetemi büfékben is lehetett vodkát kapni. El is szaladt az oroszokkal a szekér, s egy 1958-as, majd egy 1972-es központi bizottsági határozat próbálta korlátozni a kereskedelmet – kevés sikerrel. Jurij Andropov főtitkárként a munkahelyi ivászat ellen indított harcot 1982-ben, majd jött Mihail Gorbacsov, aki 1985-ben még a gyártást is visszafogta. A „száraztörvény” két éve azonban ellentmondásos eredményeket hozott. Emelkedett ugyan a népszaporulat és az átlagéletkor, csökkent a bűnözés, viszont megszaporodtak az házi főzdék, az ostoba tiltások pedig a lakosság jogos felháborodását váltották ki.
A közhiedelemmel ellentétben azonban az oroszoknak nem veleszületett jellemzőjük az alkoholizmus. A múlt század elején például az ország még az európai fogyasztási ranglisták végén kullogott, s a komoly problémák csak valamikor a hatvanas években jelentkeztek. De mára a tragikusra fordult helyzet valóban sürgős állami beavatkozást igényel. Oroszország ugyanis tiszta szeszre átszámított egy főre jutó 15 literjével – a nem hivatalos kereskedelmet is figyelembe véve 18 literrel – magabiztosan vezeti az alkoholfogyasztás világranglistáját. Figyelemre méltó, hogy ez a szám 1864-ben még csak hat liter volt. A hivatalos statisztikák szerint 2,5 millió, a szakértők szerint több mint kétszer ennyi alkoholista él a 143 milliós országban. Jellemző az is, hogy a százezer lakosra jutó alkoholt árusító helyek száma Oroszországban nagyjából tízszerese a skandináv országokénak. Az oroszok azonban nemcsak sokat, de veszélyesebben is isznak. A torontói egyetem kutatói által a minap a The Lancet című angol orvosi hetilapban közzétett tanulmány szerint miközben világszerte csupán minden 25. ember hal meg közvetlenül a szeszfogyasztással összefüggő okok miatt, addig Oroszországban minden hetedik haláleset magyarázható az alkoholizmussal. A 15 és 54 év közöttiek halálának több mint felének az oka az egyébként olcsó vodka. Tízből nyolc gyilkosság elkövetője iszik, míg az öngyilkosságok 40 százalékát követik el alkohol hatása alatt. Ittas vezetés okozza a balesetek 60 százalékát. Mindez összességében évi 1700 millárd rubeljébe kerül az államnak. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a jelenlegi halálozási statisztikák ismeretében a húszéves férfiak alig negyven százalékának van esélye arra, hogy megérje a hatvanadik évét. Az erősebb nem átlagéletkora alacsonyabb, mint Bangladesben: a múlt század hatvanas éveiétől három évvel elmaradva 61,4 év (a fejlett országokban ez a szám 75 év), míg a gyengébbik nemé 73 év. A férfiak közel fele nagyivó, a két nem alkoholistáinak aránya pedig négy az egyhez. Alkoholmérgezés következtében évente kétszer annyian halnak meg, mint amennyi embert az afganisztáni háború tíz éve alatt a Szovjetunió vesztett. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az orosz fiatalok az eddigi 17 év helyett immár átlagosan 14 éves korban ismerkednek meg az alkohollal, s a tinédzserek harmada napi rendszerességgel iszik.
A tragikus népességfogyás fékezi a célként egykori nemzetközi súlyának visszanyerését megfogalmazó Oroszország fejlődését. A két éve kidolgozott demográfiai politika végcélként 75 éves átlagéletkort tűzött maga elé, s komolyan támogatja a népszaporulat növekedését is. Mindez azonban egyelőre a születések számának négyszázalékos emelkedése ellenére is álomnak tűnik, hiszen a számítások szerint 2025-ig a lakosság száma 11 millióval lesz kevesebb a mostaninál. Ha a trend folytatódik, akkor elemzők szerint ez tovább gyengíti az ország versenyképességét, egyre aggasztóbb lesz a munkaerőhiány, romlik a munkaerő minősége, az amúgy is elnéptelenedő Szibéria lényegében kínai bevándorlók kezébe kerül, s megnő a lakosságon belül az iszlám hitűek aránya. Egy szóval hiányoznak a nagyhatalmiság humán előfeltételei.
