Elöljáróban néhány megtörtént példa ragadható ki: fiatal házaspár a kirakott bútorokat takaró nejlonfólia alatt húzza meg magát. Ötéves ikergyermekeiket intézetbe vitték. A fiatalasszony arcán megdermedtek a vonások. Jó szakmával rendelkező férje hosszabb ideje munkanélküli, ezentúl a bútorokat őrzi a ház előtt. Nem tudták fizetni a megemelt törlesztőrészleteket. A meginterjúvolt banki vezető azt mondja: nem jellemző, kivételes eset, miért nem fordultak idejében a bankhoz? Másik történet: a hatgyermekes családban korábban viszonylag fiatalon meghalt a családfő. A kölcsön maradt. Az édesanya pedig otthon van a kisgyermekekkel. A törvény szerint az államnak gondoskodnia kell az esetlegesen hajléktalanná vált gyermekekről. Újabb gyakori példa: szintén elhunyt a családfő, ám a kölcsön megmaradt az amúgy nehezen eladható vidéki házon. A hátramaradt hozzátartozók alig tudják fizetni az önhibájukból nyakukba szakadt kölcsönt, lehet, hogy idő kérdése itt is a fizetőképesség fenntartása.
A csaknem egymillió devizahiteles közel egyharmada már most késedelmesen törleszt. Több százezer család. Ugyanennyi sors. Hetek, hónapok óta sokat hallott szavak: munkahelyvesztés, hátralékosság, devizahitel, törlesztőrészlet-emelkedés, árverezés, kilakoltatás. Mindez az átlagosnál is tragikusabban érinti a gyermekeket nevelő családokat. Az őket érhető legnagyobb tragédia, ha elvész az otthon. Ez a család széteséséhez vezet, hatással van a szülők munkavállalási képességére, a gyermekek tanulási lehetőségére, de hosszú távon a tragikusan alakuló demográfiai helyzetre is.
Már a válság előtt is érkeztek vészjelzések a lakhatással kapcsolatos problémákkal kapcsolatban, elsősorban a drasztikusan növekvő közműdíjak következtében. Szaporodtak a híradások a kikapcsolt villanyról, a távfűtéses paneltömbök növekvő díjelmaradásairól, sőt a távfűtésről leválni szándékozókról is.
A bankok egymást túllicitálva igyekeztek rábeszélni boldog-boldogtalant a hitelfelvételre, ezen belül is a forintalapúhoz viszonyítva csábítóan alacsony kamatozású devizaalapú hitelekre. Jelenleg is számos „igen kedvező” hitelajánlattal találkozhatunk a médiában. A közelmúltban a laikus hitelfelvevők nem érzékelték, nem érzékelhették az árfolyam-ingadozás kockázatát, egyre nőtt a lakossági eladósodás. Erre a rendkívül veszélyes folyamatra nem figyeltek fel idejében a kormányzati és a banki szakemberek, elmaradt a lakosság kellő mélységű tájékoztatása.
Majd megérkezett a válság. Kisebb és nagyobb vállalatok mentek csődbe, naponta olvashattuk az elbocsátottak számát, egy új fogalmat – a csoportos felmondást – is megismerhettük. Még örülhetett az a család, ahol csak az egyik szülő maradt munka nélkül. Sokan megpróbáltak több-kevesebb sikerrel a hitelező banknál megoldást találni, átütemezést, fizetési halasztást, futamidő-növelést kérni – de ha kaptak is, ez csak elodázta a problémát.
És végül – miután a bankok behajtócégeket bíztak meg – megkezdődtek az árverezések, a kilakoltatások. Eddig több ezerről hallottunk, kormánytisztviselő információja szerint ez év végéig még tízezer várható. A kormány nagyon elkésve különböző otthonmentő konstrukciókkal próbálkozik. Ezek közül a krízisalap létrehozása a maga erősen behatárolt jogosultsági körével és a húsz-ötven, esetleg százezer forint egyszeri összegével lényegében csak a rövid, átmeneti problémákra nyújt csekély segítséget (elemi csapás, betegség, rövid munkanélküliség, egyhavi távfűtési díj stb.), azonban az otthon megtartásában nincs szerepe. Ebből a szempontból a krízisalap sajnos nem old meg semmit.
Közelebb jár a problémához az „áthidaló kölcsön” gondolata. A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó kedvezmény kétévi időtartamra csökkentett törlesztőrészlet fizetését teszi lehetővé, a fennmaradó összegre állami garanciával biztosított hitelt kap az adós forint- vagy devizahitel esetében egyaránt. A feltételek itt is szigorúak. A két évig tartó fizetéskönnyítés után azonban nemcsak az eredeti törlesztőrészletet kell újból vállalni, hanem el kell kezdeni az áthidaló kölcsön törlesztését is öt, illetve tíz év futamidővel. Ha az adós még ekkor is fizetésképtelen, az önkormányzatok elővásárlási jogot kapnak a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe. A lakástámogatás rendszere átalakult, a jövőben lényegesen kisebb finanszírozással működik, a lakásépítési támogatás (szocpol) megszűnt. A kormány ezzel a lépéssel nagymértékű megtakarítást akar elérni az otthonteremtő lakosság rovására. Az új kamattámogatási rendszer összege az eddig érvényben lévőhöz képest drasztikusan csökkent, változás, hogy figyelembe veszik a gyermekek számát is. Ugyanakkor ez a támogatási forma a családok egy töredékét érheti csak el, hiszen kevés sokgyermekes család hitelképes.
A „tulajdonból bérlakás” konstrukció áll talán legközelebb a megvalósíthatósághoz. A fizetni nem tudó lakástulajdonos lakását nem a hitelező banknak, hanem a nagyobb szociális érzékkel, helyismerettel és gyakorlattal rendelkező egyes önkormányzatoknak kellene megvásárolni és szociális bérlakásként üzemeltetni. Ez esetben a család továbbra is az otthonában maradhatna. A zömében forráshiányos önkormányzatok számára természetesen arányos mértékű anyagi eszközöket kell biztosítani. Mindenesetre akár egy bank vagy akár egy önkormányzat válik tulajdonossá, a lakásában bérlővé vált család kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, adott esetben kirakható.
A fentiek átgondolása után előrevetíthető egy szélesebb kört érintő szociális katasztrófa bekövetkezése, hiszen napról napra növekszik a fedél nélkül maradt családok száma. A baj nagysága miatt a kormányzat részéről indokolt lenne az eddigi otthonvesztések hátterének jogi felülvizsgálata, emellett az egész kölcsönrendszert át kellene tekinteni. A nem teljesen egyértelmű és a családok érdekeit nem feltétlenül figyelembe vevő jogszabályi és rendeleti háttér korrekt sürgős rendezése is elengedhetetlen. Például az egyre növekvő számban előforduló kilakoltatások, árverezések nagyobb részét úgynevezett behajtócégek végzik, például részletekbe menően tisztázott-e, hogy mikor, kik, hogyan lakoltatnak ki másokat?
A társadalom védelmében a következő sürgős lépésekre lenne szükség. Először is a hátralékos családok lakhatását valóban megőrző konstrukció kialakításáig ideiglenesen fel kellene függeszteni a lakásárverezéseket és a kilakoltatásokat. Ezt nemcsak humanitárius szempontok indokolják, hanem az a tény is, hogy az otthon nélkül maradt családok gyermekeinek állami/önkormányzati elhelyezése átlag másfél millió forint/év/fő költséget jelent az államnak, vagyis drágább, mint a krízishelyzetben levő családok megsegítése, otthonuk megőrzése.
Másodsorban a tragikus helyzetek kialakulásáért nem csupán egyedül az e téren laikus hitelfelvevők a felelősök. Jelentős felelősség terheli a sajátos hitelezési politikát folytató, a hiteleket nagy erővel tukmáló bankokat és pénzintézeteket is, ezért nekik ugyancsak részt kellene vállalniuk a veszteségek viselésében. A társadalmi szolidaritás szellemében egy olyan, háromszereplős támogatási konstrukció kidolgozására lenne szükség, amely a törlesztőrészlet-növekményt méltányosan megosztja az adósok, az érintett bankok/pénzügyi szolgáltatók és az állami költségvetés között.
Egy ilyen költségmegosztás elviselhetőbbé teszi a családok terheit, lehetővé teszi a törlesztést, elmarad a licitálásoknál az ingatlanspekuláns cégek és egyének megjelenése, az állam pedig megszabadul a hajléktalanná váló sok ezer család elhelyezésének megoldhatatlan problémájától és költségétől. Harmadrészt, korrekt tájékoztatással a lakossággal is meg kellene értetni a hitelfelvétel kockázatát. A fogyasztási eszközökkel kapcsolatos hitelek hatalmas száma nem arra utal, hogy a lakosság egy része tisztában lenne a hitelfelvétel valós következményeivel.
A helyzet veszélyessége és a társadalmi katasztrófa megelőzése miatt elsősorban kormányzati szintű cselekvésre van szükség. Az eddig bejelentett megoldások a bajban levők többsége számára nem nyújtanak hatékony segítséget. A tömeges otthonvesztés folyamata igen hamar kezelhetetlenné és visszafordíthatatlanná válhat. Azok a kiszolgáltatott, reményvesztett családok pedig, amelyek a jelenlegi válság sújtotta gazdasági helyzetben nemcsak a munkájukat, hanem az otthonukat is elvesztik, tömegével fognak a társadalom perifériájára szorulni, ahonnan még a gyermekeik sem tudják visszaküzdeni magukat.
A szerző a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke
Sztálin
Sztálin hosszú árnyékáról
