A kudarc veszélye

Közhely, hogy több sebből vérzik az amerikai egészségügy. Az már sokkal kevésbé magától értetődő, hogy Barack Obama számára ennek a roppant bonyolult kérdésnek a középpontba állítása milyen hatással lesz hivatalban eltöltött éveire és mozgásterére a jövőben, akár külpolitikai ügyekben is.
Az amerikai elnök választási sikerében komoly szerepet játszott, hogy ígéretet tett az egészségügyi rendszer reformjára, főként azzal, hogy megoldást talál a biztosítással nem rendelkezők számára is. Ez a kör ugyanis meglehetősen jelentős ahhoz képest, hogy a világ legfejlettebb országáról van szó, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy egyúttal az öngondoskodás és a szociális darwinizmus hazájáról beszélünk. S ha a trendeket nézzük, a biztosítottak köre aligha nő, ha nem lesz változás. A fék nélküli profitorientáltság ugyanis ellentmondásos folyamatokat eredményez: miközben az Egyesült Államok nemzeti össztermékének egyre nagyobb százalékát költi egészségügyre (némi pejoratív éllel: az egészségiparra), a biztosítottakra jutó költségek egyre magasabbak, s egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a valamirevaló szolgáltatást. Kulturális okok mellett (az amerikai individualista alapértékkel nehezen fér össze az állam „túlzott” szerepe) természetesen lobbiérdekek is közrejátszanak abban, hogy a demokratáktól eredő reformkísérletek rendre bajba jutnak. Az egészségügy hasznát lefölöző vállalkozásoknak nem esik nehezére, hogy az amerikaiak spontán idegenkedésére és a republikánus törvényhozókra építve megszervezzék ellenállásukat, vagy a tömegkommunikáció szintjén. Barack Obamának igencsak fel kell kötnie a nadrágját, hogy ebben a kérdésben érvényre juttassa akaratát, s ha kudarcot vall, az könnyen azt eredményezheti, hogy a változtatásra tett ígéretét – amely feltétele Amerika globális versenyképessége megőrzésének – nem tudja beváltani.