Nyelvparádé

Aki azt várja, hogy itt majd a késő középkori szlovák nyelvtörvényről értekezem, meg hogy vajon Fico szűkös szókincsével rendelkezett-e a sültnacionalista plakátokon Árpád-sávokkal ábrázolt Szvatopluk, erősen téved. Az is nyelvparádé, de ez most merőben más téma. Igaz, nem is a műfordítók egyletének pragmatikusan meghunyászkodó álláspontját osztom, miszerint a nyelvmestereknek az égvilágon semmi közük holmi kisipari lingvicídiumhoz (nyelvirtáshoz): ápoljuk csak szépen a kétoldalú civil kapcsolatokat a különböző kormányok pénzén, legfeljebb a bűnös magyar nyelv a Felvidéken (tiltott szó!), a Kárpát-medence (tiltott szóösszetétel!) e kies fertályán idővel épp olyan holt nyelv lesz, mint a latin.
Persze kétoldalú civil kapcsolatokra mindig szükség van: például hogy meg tudjunk szólalni egymás apa- és anyanyelvén. Épp ezért messzemenően üdvözlendő, hogy most, az oktatás hetén (épp ez van most) „nyelvparádé pluszt” is rendezzenek a BNV-n. Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely azon szocializálódott, hogy a nemzetközi vásárokon traktorok meg sílécek vannak kiállítva, s igazán örvendetes fejlemény, hogy jó ideje az oktatás, sőt a nyelvoktatás is kiállítási tárgy lett. Rég nem az a kérdés, hogy a kultúra áru-e (mindig is az volt), hanem hogy az árusításnak milyen a kultúrája. Nos, az (idegen) nyelv mint a nemzetközi árucsere nélkülözhetetlen eszköze mára egyszerre része a globális kapitalizmusnak és civilizációnak, s a vele való kereskedés mindaddig pozitívnak tekinthető, amíg nem a mindent elszürkítő monopolizáció (kulturális amerikanizálódás, az angol nyelv egyeduralma) irányában hat.
Még nincs minden veszve: pillanatnyilag odébb van a világállam az ő egyetlen hivatalos nyelvével. Nyelvparádéból például ez már a tizedik Budapesten, a Hungexpo B pavilonjában. Próbálnak kedvet csinálni a magyarnak, hogy ne csak a saját anyanyelvén tudja kifejezni magát (bár a szabatos magyar nyelvtudás is derék célkitűzés), hanem a másokén is. A nyelvtanulási lehetőségek kiállításán épp ezért kezdő nyelvórákon, nyelvi frissítőkön is kipróbálhatja magát a kalandor kedvű látogató, sőt megismerhet alternatív nyelvtanulási módszereket, és tehet próbanyelvvizsgát is. Mindez nemzetközi tanfolyam- és állásbörzével, üzletinyelv-tanulással, képességfejlesztési kiállítással van kombinálva, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének patronálásával. Még azt is megmutatják, hogyan kell ütős önéletrajzot írni egy állásinterjúhoz.
Mint olyan értelmiséginek, akinek a ködös múltból van egy jószerivel sosem használt nyelvtanári diplomája, az oktatás – s azon belül a nyelvoktatás – e fesztiválszerű tálalása mindenképpen felszabadító élmény. Az én időmben a nyelvoktatás és a nyelvtanulás valahogy túlontúl komoly tevékenység volt, s e karót nyelt kedély nyilván összefüggött a csekélyebb hatékonysággal. Azt persze nem tudhatom, hogy ez a pörgő-forgó tálalás, ez a flitteres körítés, amelyet a fáradhatatlan szervezők, Mészáros Zsolt és társai kínálnak, valóban hatékony-e: több magyar képes-e kommunikálni a világ háromezer nyelvén, mint azelőtt. De hogy az erősen látványközpontú, virtuális korszellemnek jobban megfelel, az kétségtelen. S végül is nem az oda vezető út számít, hanem az elérendő cél. Ha a nyelvparádé nem csupán azokat segíti, akik az „el lehet innen menni” gyurcsányi útmutatása jegyében képezik magukat, hanem azokat is, akik csökönyösen itt akarnak boldogulni, ebben a hazában, s ennek érdekében szót akarnak érteni másokkal (azokkal is, akiknek máshonnan érkezve mi vagyunk a célország), akkor csendben, alig észrevehetően megemelem a kalapom.