Nyíltszíni magánbeszéd

Hanthy Kinga
2009. 09. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyilvános és magánbeszélgetés közötti különbség nem kíván különösebb meghatározást, mindenki tudja, hogy másként fogalmazunk egy barátunk, ismerősünk jelenlétében az utcán, mint mikrofon, de legalábbis közönség előtt. Ezek a kultúremberek körében ismert és tanult viselkedések, amelyeket normális társadalomban be szokás tartani, de természetesen a normális társadalom szabályai is változnak. Ma már nem tekinthető egy-egy középsúlyos nyíltszíni káromkodás fékevesztettségnek, akik behozták a nyilvános körbe, azok azzal érvelnek, hogy nincs értelme tovább úgy tenni, mintha a közbeszédnek ez a része nem lenne. Valamint, hogy az élethez tartoznak a korábban a magánszférának tekintett területek is.
A fenti tényen vitatkozni már nem érdemes, a jelenség terjed, s mivel a nyilvános megszólalás szabályai eltűnőben vannak, egyre többen érzik úgy, hogy ők is képesek mondjuk rádiós műsorvezetésre. Ez azonban csupán az egyik oka annak, hogy amatőrök kerülnek immár nagy számban a mikrofon elé. Nehéz éppen azoknak számon kérni rajtuk a felkészültséget, akik maguk sincsenek a szakmai ismeretek birtokában. Tudomásul kellene tehát vennünk, hogy nem csupán az úgynevezett bulirádiózás – a hallgatónak elég, ha mi jól érezzük magunkat a stúdióban – áll győzelemre a kereskedelmi médiában, hanem az amatőrizmus is. Szép példája ennek Kuncze Gábor és Gálvölgyi János megkapaszkodása a Klubrádióban. Gálvölgyi, a Gyurcsány-rajongó színész nemcsak a Kossuth-díjat érdemelte ki (közben közéleti szerepvállalásaival elkoptatta híveinek táborát), hanem heti egy délelőttre a műsorvezetőséget is.
A stúdiótól és a mikrofontól azonban Gálvölgyi még nem rádiós. Erre nyilván azt mondaná, nem is akar az lenni, elégedett ő a színész mivoltával. Csakhogy ideje lenne, ha valaki elmagyarázná neki, ha még akad erre alkalmas ember a környéken, hogy egy beszélgetéshez a szeretet vagy rokonszenv kevés alapanyag, az csak szalontrécselés. Ha nincs gondolat, irány, cél, az egész csak értelmetlen időtöltés. Az volt a kedves Gyarmati Andreával töltött délelőtt is, értelmes és érdemi kérdések nélkül, efféle párbeszédekkel: „Jaj, nagyon sokat beszélek” (Gyarmati). „De hát én épp azért vagyok itt, hogy hallgassalak” (Gálvölgyi). A színész csak egyike a botcsinálta újságíróknak, akik műsoridőt kapnak. A kereskedelmi tévés és rádiós döntéshozók, maguk is botcsinálta vezetők összekeverik a szakmát a celebvonzerővel, és lehet, hogy nekik van igazuk. A körülményekhez és a színvonalhoz gyorsan alkalmazkodó közönség elhiszi, hogy aki híres, az okos is, és el sem gondolkodik a teljesítménye színvonalán. A legfőbb baj azonban, hogy ehhez a követelményszinthez lassan a tanult újságírók is alkalmazkodnak. Kereskedelmi csatornán ma már nem szokás a vendéget kellemetlen kérdésekkel vegzálni, ott az előre leírtakat illik elősorolni, és ha meggondoljuk, ahhoz tényleg elég egy színész vagy egy Playboy-nyuszi. Ha tud olvasni.
De mégis! A szakma nevében nem lenne lassan itt az ideje szót emelni?
(Ötös, Klubrádió.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.