Vasutasok, katonák

Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma délelőtt tizenegy órakor adják át a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat. A kitüntetettek: Balázs János festőművész, Fábry Zoltán szlovákiai magyar író, Gérecz Attila mártír költő (posztumusz), Döbrentey Ildikó és Levente Péter, a Csík-zenekar, valamint Balassagyarmat 1919-es hősies küzdelme.

A kalauz, Rózsa András egy feszületet vitt magával az 1919. január 29-i küzdelembe, hogy arra eskesse meg az ellenséges katonákat: még egyszer nem teszik a lábukat Magyarország területére. Kollégái Losonc irányában elvágták az összes távíró- és telefonvezetéket, a postai kábeleket is megrongálták. Az ipolytarnóci vonalon állomásozó cseh őrségek számára lőszert és élelmet szállító vonatot kisiklatták. Így készítették elő kilencven évvel ezelőtt Balassagyarmat lakói a szülőföldjüket megszálló idegen légiók elkergetését. Vért ontani vagy elvérezni senki nem akart e fagyos hajnalon, csak magyarnak szeretett volna megmaradni a szülőföldjén. Szenvedésekkel teli századok tanították meg az életrevalóság tudományát az Ipoly menti ősi település lakóinak. Tatár, török égette, pusztította, ám a honfoglaló Gyarmat törzsről és templomépítő földesuráról, Balassa Pálról magát Balassagyarmatnak nevező közösség akkor is megtalálta a módját, hogy miként mentheti meg az otthonát, amikor a messziről jött vándorok a lerombolt város helyét sem látták.
Az 1437-ben már oppidumként számon tartott vidék igazi fölemelkedése a XIX. század végén kezdődött el. A nagy építkezések kora egészen az első világháború kitöréséig tartott. Balassagyarmatnak ez időben lett korszerű kórháza, pénzügyi palotája, tisztviselőtelepe, bírósága. Minden, ami közigazgatási, kereskedelmi és pénzügyi központnak, megyeszékhelynek dukál. Vasútállomását – a vasúttörténészek állítása szerint – az ország, sőt a Monarchia egyik legkorszerűbb ipari létesítményeként tartották számon. A balassagyarmati vasúti csomópontnál szolgálatot teljesíteni szakmai elismerésnek számított. Aligha nevezhető hát a véletlen művének, hogy 1919 dermesztően hideg januárjában – elsőként – ez a fegyelmezett és jól szervezett testület, a balassagyarmati vasutasok társasága merte kimondani, hogy mit kellene tenni a háborús veszteségeibe s mindennapi megélhetési gondjaiba belerokkant közösség megmentése érdekében.
A Csehszlovák Nemzeti Tanács által létrehozott szuverén állam, Csehszlovákia január 15-e hajnalán katonai különítményeivel szállta meg e vidéket, hogy az 1918-as belgrádi szerződésben megállapított demarkációs határvonalakat délebbre tolhassa, és a magyarországi vasúthálózatot, valamint a salgótarjáni szénmedencét impériumához csatolhassa. Pár nappal azelőtt, hogy Párizsban a békekonferencia megkezdődött volna, reguláris csehszlovák katonák – legionáriusok – lépték át a határvonalnak nyilvánított Ipoly folyót, Balassagyarmaton elfoglalták a vasútállomást, a postát és a laktanyát. (Balassagyarmattal egyidejűleg az idegen katonai alakulatok megszállták Rappot, Litkét, Szécsényt, Őrhalmot és a vasútvonalon túl fekvő községeket is mind.) A laktanyában elszállásolt nemzetőröket álmukban lepték meg, fegyverezték le, majd bebörtönözték őket. A polgárőrséget szintúgy. A vörösök munkásgárdáját feloszlatták. A városban állomásozó magyar katonák ugyanakkor azt a parancsot kapták a fővárosból, hogy óvatosan (!) vonuljanak viszsza. Károlyi Mihály és kormánya a kisujját sem mozdította a hitelesített nemzetközi egyezmények nélkül eltulajdonított vidékért. A magára hagyott lakosságot az új helyzetnek megfelelő hűségeskü megtételére szólították fel. A gimnáziumi igazgatót arra is, hogy intézményében rövid időn belül az új impérium nyelvén tanítsák a mértant és a matematikát. Magyar történelmet pedig egyáltalán ne tanítsanak, helyette a világtörténelem legyen a kötelező tananyag. Az eskütételt egy Baznovszky Lajos nevű losonci ügyvéd sürgette, ez az ember az új hatalom zsupánjaként – kerületi vezetőjeként – kereste fel a nógrádi főispánt-kormánybiztost, az ötvenhat éves, nagy közigazgatási gyakorlattal rendelkező Rákóczy Istvánt. Közölte vele, hogy az antant új demarkációs vonalként a vasúti vonalat jelölte meg, „aminek foganatosítására, ellenállás esetén, fegyveres erőt is igénybe fognak venni”. A kormánybiztos nem ijedt meg a szélkakas módjára forgolódó Baznovszky közlésétől. Felkereste az éppen Zólyomban tartózkodó csehszlovák minisztert, dr. Šrobárt, aki aztán egyértelművé tette számára a megszállók álláspontját. „Ahová csehszlovák katona a lábát betette, oda Csehszlovák-ország impériumát kiterjesztette. Miután ez Balassagyarmaton megtörtént, a csehszlovák állam méltósága nem engedi meg, hogy alattvalói felett egy idegen állam közhivatalnokai rendelkezzenek” – Rákóczy István 1921-ben rögzített visszaemlékezésében így adta vissza a Csehszlovákia megalakulását szlovák részről egyes-egyedül – és önhatalmúlag – aláíró Šrobár szavait.
Az immár „föntről” is kinyilvánított csehszlovák hatalomátvétel hírére Balassagyarmat népe – úgy mondják, valamennyi társadalmi réteg, foglalkozási ág, párt és felekezet képviseletével – történelmi jelentőségű összejövetelt tartott. Az emlékiratok tanúsága szerint körülbelül nyolcszázan gyűltek össze, s ennyi balassagyarmati illetőségű ember döntött az ellenállás mellett. Másnap a vasutasok küldöttséget menesztettek a közeli Magyarnándorba, a hirtelenjében mégis oda vezényelt magyar katonák vezetőihez. Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond százados segítségét kérték, hogy a városukat megszálló katonákat elkergethessék. Eközben Rákóczy István a fővárosban kilincselt. Már nem a balassagyarmati közhivatalok ügyében, hanem hogy a Károlyi-kormány főhivatalnokai megértsék végre, mi történik a Felvidéken. Vagy legalább azt fogják fel, hogy „az ország szívét, Budapestet fojtják meg, ha az Ipoly menti vasútvonalakat veszni hagyják”. Stromfeld ezredes segítségével, többórányi rábeszélés után sikerült is meggyőznie Rákóczy Istvánnak a honvédelmi minisztert, Böhm Vilmost, hogy a kormánynak is érdeke a „nógrádi front” védelme. Így aztán miniszteri utasításra, még épp időben érkezett Balassagyarmatra az iglói géppuskástanfolyam egysége, hogy támadást intézzen a cseh legionáriusok fegyverei által védett laktanya ellen.
Ahonnan pár órával korábban, egy félreértett, zavaros félgyőzelem után Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond vitézei megfutamodtak. Feltartóztathatatlan menekülésük láttán a város civil lakossága folytatta a harcot a lelkészi hivatalokban, a rendőrségi bűnjelkamrában, a város végi vasgyárban rejtegetett fegyverekkel és minden rendű és rangú bátor akciókkal. Mozdonyfűtők és postáskisasszonyok, diákok, kőművesek és kereskedők tették kockára az életüket, hogy a szülőföldjüket megmentsék. Hősi helytállásukat számos viszszaemlékezés, monda s tudományos igényű munka őrizte meg. Hogy Balassagyarmatot a legbátrabb városként tarthatjuk számon, nekik köszönhető.
A kilencven évvel ezelőtti küzdelemnek tíz magyar áldozata volt: két vasutas, négy polgár és négy katona. Még el sem tudták siratni őket, amikor az antant nevében a francia Vix ezredes tudatta az illetékesekkel, a fegyverszüneti bizottsággal és Palócföld kormánybiztosával, hogy „a hadügyminiszter Prágában elrendelte a csehszlovák csapatok által a demarkációs vonaltól délre megszállt összes helység azonnali kiürítését”. Rózsa András, Petrovics József, Havaj József, Hrubecz Márton, Vancsó József, Weisz Sándor, Nagy József, Dancsok Ferenc, Virág János, Czakó Balázs helytállása nélkül aligha született volna meg ez az országos jelentőségű intézkedés.