Döntés Gyurcsány szobájában

Ismét az MSZP legfelső köreire vetült a gyanú árnyéka a Zuschlag-ügyben zajló monstre büntetőperben. A héten Ocsovai Tamás, a volt sportminisztérium egykori helyettes államtitkára vallotta a bíró kérdésére, hogy amikor a civil szervezeteknek szánt pénzkeretet csapolták meg annak érdekében, hogy a szocialista holdudvarhoz tartozó politikai szervezetek is forráshoz jussanak, erről a minisztérium szűk vezetősége, vagyis Gyurcsány Ferenc volt ifjúsági és sportminiszter, Mesterházy Attila akkori politikai államtitkár és Keszthelyi András, a miniszter volt kabinetfőnöke döntött. A politikai szervezetek támogatásáról több alkalommal egyeztettek Gyurcsány dolgozószobájában, de alapvetően Mesterházy felügyelte a területet – állította Ocsovai a bíróságon.
Zuschlagot, mint ismert, potom hatvanmillió forint közpénz lenyúlásáért vonta ki a politikai közéletből a bűnüldözés, a tárgyalássorozatban időről időre felbukkan Gyurcsány neve is, mint akire egyre-másra terhelő vallomást tesz egy-egy tanú – aztán telnek-múlnak a napok és a kormányfő érintettsége mindannyiszor a feledés homályába vész. Mintha csak az lenne a bűn tárgya, hogy Zuschlag elszaladt hatvanmilliónyi közpénzzel, amiből jókat buliztak az ifjú szocialisták, afelett meg mintha szemet hunyna a bűnüldöző hatóság, hogy valakiknek ezt a pénzt oda is kellett ítélniük. A döntést nem Zuschlag hozta, ő és barátai csupán a haszonélvezői voltak a síbolási manővereknek.
Mint ismert, a zsidók meggyilkolásán a Terror Háza előtt viccelődő Zuschlagról levették a láthatatlan védelmező kezüket a befolyásos, felmérhetetlen háttérhatalommal rendelkező pártfőnökök. A lebukott elvtársat rabszíjra fűzve vezetgetik a büntetőperes tárgyalásokra. Zuschlag már két éve raboskodik a tömlöcben azért a kis hatvanmilliós állami apanázsért. Mint ahogy a hűvösön pihen már Hunvald György is, aki korábban a szocialisták nagy reménységének számító fővárosi polgármester volt, és aki szintén fennakadt a bűnüldözés hálóján. Ő még Zuschlagnál is nehezebb helyzetbe került, Hunvald elvtárs bűnszervezete milliárdos nagyságrendben kurtította meg az önkormányzati közösségi vagyont. Hunvald egyébként ma is polgármester, csak a nyomozó hatóság akadályozza a munkavégzésében, ezt így gondolják a még szabadlábon lévő szocialista önkormányzati képviselőtársai is, ezért utalják át rendületlenül számára a fizetését, de még a felügyelőbizottsági tagságáért őt szerintük megillető járandóságát is. Abszurd, hogy egy közösségi tulajdonban lévő cég törvényes működésének felügyeletét a börtönből is el lehet látni, ha a szocialisták vannak hatalmon.
A szocialista erkölcs fejlődése mintha valahol megrekedt volna, talán éppen Suchman Tamás minisztersége idején, amikor az állami vagyonkezelő céget irányító szocialista politikus, értesülvén a sikerdíjas jogásznő által leadott nagy összegű számláról, még szakított arra időt, hogy magához rendelje őt, és katonásan közölje vele, hogy tanúsítson önmérsékletet. Nem kizárt, hogy Zuschlag és Hunvald azért bukott le, mert nem egyszer szakítottak nagyot, hanem rendszeresen és folyamatosan síbolták a közvagyont. Az, hogy az elvtársak már nem gyakorolják a pártértekezleteken annak idején megszokott önkritika műfaját, még csak értjük, de az azért meglepő, hogy nem vetik ki maguk közül a gyanús ügyekbe keveredett társaikat, sőt némely védett férfiak még magasabb posztokra, még zsírosabb állásokba is jutnak, ami tényleg felháborító. A politikai hatalom enyves kezű képviselői korrupciós módszertanukban már nem csupán fehérgalléros zugügyvédek tanácsaira hagyatkoznak, hanem a Pénzügyminisztérium köztisztviselői karának lojális tagjait is bevonják szakértőként a mutyiügyeikbe. Oszkó Péter pénzügyminiszter számára például a tárca vagyongazdálkodási főosztályvezetője készített tárgyalási felkészítő anyagot a sukorói ingatlanügyben tartandó október 5-i egyeztetésre. Ebben nem akármilyen megoldási lehetőséget vázolnak fel a korábban adókikerülési tanácsadásban jeleskedő Oszkónak. A főosztályvezető imigyen vázolja fel a sukorói probléma egyik megoldási módját: „A szerződéstől a felek kölcsönösen elállnak, ez a büntetőeljárást – feltéve, hogy megállapítják a büntetőjogi tényállást – annyiban érinti, hogy a kárenyhítés megtörtént (ezt csak a büntetőtétel kiszabásánál értékelik enyhítő körülményként). Ha nem állapítanak meg bűncselekményt, akkor előjöhet az állami vagyonvesztés kérdése, azaz az érintettek Ptk. szerinti anyagi felelőssége. Ha tehát egy kicsit is fennáll az, hogy a csere nem volt értékarányos, az MNV érdeke mindenképpen az elállás lenne.”
Vagy például azt ajánlja a főosztályvezető egy lehetséges megoldásként, hogy az MNV „semmisség miatt” támadja meg a szerződést „arra hivatkozva, hogy a sajátos törvényi előírást – nyilvános pályázat mellőzését – megalapozó közérdek csak részben állt fenn a cserénél”. Nem szép? Előre felkészülnek arra, hogy előbb-utóbb bekopogtat egy ügyész a minisztérium kapuján, és az állami vagyonvesztést célzó bűncselekmény, avagy annak kísérlete kapcsán kérdéseket fog feltenni a magyar kormány érintett tagjainak is. Nem gyönyörű? A Pénzügyminisztériumban azon tanakodnak, hogy nem kellene-e megtámadni a nemzeti vagyonkezelő szervezetnek a szerződést „semmisség” miatt. Vagyis pontosan tudják, hogy törvénysértő, vagyis semmis szerződést kötöttek. És felkészülnek arra is, hogy megállapítják majd a bűnösségüket, ám akkor majd hivatkozhatnak a kárenyhítésre, ami a magyar büntető törvénykönyv szerint jó okot ad a bírónak az igen enyhe büntetés kiszabására is. Nahát, milyen előrelátók a mi vezetőink!
A baj csak az, hogy ilyen mérlegelések színteréül – eddig legalábbis azt hittük – nem a miniszterek irodái szoktak szolgálni, hanem alvilági keresztapák fegyveres őrökkel őrzött, golyóálló ablakokkal védett vidéki kúriái. Oszkóék, úgy tűnik, még mindig magabiztosak és eltökéltek, hiszen az MNV október 9-én a Népszabadságnak kiszivárogtatva tette közhírré, hogy „nem állapított meg szabálytalanságokat, még az ügyészség által kifogásolt telekcsere részleteit is rendben levőnek találta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a sukorói kaszinóberuházás kapcsán indított vizsgálata”.
Tényleg, miért is görcsölnének? Semmi okuk rá. Hiszen amiatt sem kergette el őket vasvillával a hátrányos helyzetű, leszakadt régiók népe, mert a felzárkóztatásukra szánt uniós forrásokból például 250 milliót juttattak egy kutyaeledelt forgalmazó, 120 milliót egy kutyawellness-szel foglalkozó cég támogatására. A szó legszorosabb értelmében kutyavilág ez, amiben élünk. Annak, hogy nyolcvanmillió jutott „forradalmian új, intelligens dobókocka” kifejlesztésére, ugyancsak a felzárkóztatásunkra szánt uniós forrásból, hogy negyvenmilliós uniós pénzt adtak egy negyven centiméter magasságú kilátóra, tényleg mi más lehet a célja, mint hogy aki még megőrizte józan ítélőképességét, az röhögje halálra magát?