Életösztön a rács mögött

Sok rab fejében fordul meg a büntetés-végrehajtási intézetekben, hogy öngyilkos lesz. A fogvatartottak közül azok a legveszélyeztetettebbek, akik állami gondozottként, család nélkül nőttek fel, mert ők gyakrabban – ahogy a börtönszleng nevezi – falcolnak, azaz valamilyen éles szerszámmal átvágják az ereiket. Az öngyilkossághoz vezető utakról Homonyikné Bertha Laura büntetés-végrehajtási (bv) alezredessel, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezető szakpszichológusával beszélgettünk.

Homonyikné Bertha Laura: gyógypedagógus-mentálhigiénikus, munka- és szervezeti szakpszichológus, bv. alezredes, pszichológiai osztályvezető.
Tanulmányok:
1991: gyógypedagógiai tanár (Bárczi Gusztáv GYPTF) oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakon.
1993: mentálhigiénikus (Debreceni Egyetem).
2000: pszichológus (Debreceni Egyetem).
2003: munka- és szervezeti szakpszichológus (BME, Budapest).
Módszerspecifikumok:
autogén tréning, relaxáció- és szimbólumterápia, agressziókezelés.
Munkahelyek:
1991–2000.: nevelési tanácsadó, gyógypedagógus, pszichológus.
2000–2002.: családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, hajléktalanok átmeneti szállása, szakmai vezető.
2003. január 1.–: a büntetés-végrehajtás intézetei – szakpszichológus.

Hogyan kerül először kapcsolatba a börtönpszichológus a rabokkal a büntetés-végrehajtási intézetben?
– Amikor a fogvatartott bekerül egy büntetés-végrehajtási intézetbe, akkor a pszichológus különféle intelligencia- és személyiségtesztekkel, kérdőívekkel, interjúval igyekszik őt és életútját megismerni. A beszélgetés során feltárjuk a neveltetés, családi helyzet jellemzőit, az egyéni traumákat és kríziseket. Különösen fontos lehet az is, hogy valaki állami gondozott volt-e.
– Miért lényeges egy elítéltnél, hogy intézetben nőtt-e fel?
– Azoknál a fogvatartottaknál, akik állami gondoskodásban nevelkedtek, gyakrabban fordul elő, hogy – ahogy a börtönszlengben az öngyilkosságot nevezik – falcolgatnak. Ebben a módszerben benne van az önsebzés motivációja, s ezt gyakran alkalmazzák azok, akik gyermekkorukban bántalmazáson estek át a szülők alkoholizmusa, agresszivitása révén. Az intézetis fiatalok esetében rögzülhet egy olyan énkép és viselkedésmód, hogy krízishelyzetben ilyen eszközökhöz nyúlnak. A falcolásnál nem a halál elérése a cél, de az öngyilkosságnak ez is lehet egy fajtája.
– Ilyen kihatása lehet annak, ha valaki nem családi környezetben nevelkedik?
– Freud szerint a gyerekek életében a legfontosabb az első hat év, utána pedig a serdülőkor. Minél kisebb korban szakad el szeretteitől a gyermek, annál bizalmatlanabb felnőtt lesz. Ha valaki a családból történő kiemelést, árvaságot számkivetettként, különösebb érzelmi kötődés nélkül éli meg, akkor úgy érezheti, az élete nem fontos, nem értékes. Ők sokkal hamarabb eljutnak olyan gondolatokra, hogy ez egy semmirekellő élet, ezért nem kár, ezt eldobom magamtól.
– Vannak lelkiismeret-furdalással gyötrődő rabok?
– A börtönökön belül különböző fogva- tartotti csoportokat lehet elkülöníteni. Némelyek első bűncselekményüket követik el, például gondatlanságból, vagy előre megfontoltan, vagy egyszerűen szerencsétlen helyzetbe kerültek. Ilyenkor az elkövető etikai értékrendje, morális bázisa okán az önértékelése sérül. Ha valaki úgy öl embert, hogy azt bűnnek tartja, akkor akár végzetes ítéletet is hozhat maga ellen.
– Előfordul olyan is, hogy csak mímelik az öngyilkosságot?
– Igen. Van a börtönben olyan típus is, aki már sokszor volt büntetve, és már nem él át semmilyen morális konfliktust, ugyanakkor megpróbál előnyt elérni egy totálisan zárt börtönvilágban, és manipulatív szándékkal kezd el öngyilkossággal fenyegetőzni. Speciális feladatunk börtönpszichológiai tesztek alapján eldönteni azt, hogy mikor van szuicid fenyegetés vagy épp egy valós meghalási szándék, mert akad olyan, hogy X. Y. már tizedszer játssza azt, hogy öngyilkos lesz, és úgy alakítja a dolgokat, hogy éppen akkor lógjon a kötélen, amikor a felügyelő arra jár… Tegyük fel, véletlenül sikerül neki úgy felakasztania magát, hogy nem is gondolta komolyan. Az ilyen esetek megelőzése miatt fontos a felügyelők képzése.
– Mire kell figyelnie a gondozó személyzetnek?
– Vannak kifejezetten öngyilkosságra utaló jelek. Ha a fogvatartott, aki korábban együttműködő volt, dühös, ingerlékeny lesz, nem a napi rutinnak megfelelően viselkedik. Másik példa, ha egy korábban társaságkedvelő ember visszahúzódóvá válik. Nem beszél sem a felügyelettel, sem a társaival, viselkedése beszűkül. Nem vesz részt olyan foglalkozásokon, amelyeket korábban szeretett, nem jár könyvtárba, focizni, nem ír levelet, nem telefonál. Ha nem kap jó hírt otthonról, és nincs reménye sem a helyzet megváltoztatására, azaz beszorított helyzetbe kerül, és kimerülnek a küzdésre mozgósítható erőtartalékai. Ha valaki éppen tárgyalásra, ítéletre vár, és esetleg tíz évnél is hosszabb büntetést kaphat. Ezek mind krízispontok. Az öngyilkossági előkészület nem jelenti azt, hogy az egyén meg akar halni, csupán azt, semmiféleképp nem akar úgy élni, mint eddig.
– Mivel lehet biztatni egy életfogytiglani fegyházra ítélt rabot?
– Velük talán a legnehezebb, hiszen épp a progresszivitás kerül ki a kezelési lehetőségekből, főleg akkor, ha a fogvatartott kapcsolata megszakadt a családjával is. Ebben az esetben megpróbáljuk a személyi kompetenciáit fejleszteni, az önbecsülését növelni. Ha elég jó az önbecsülése, és az életösztöne segíti az életét továbbvinni, marad reménye valamilyen változásra, akkor kisebb a veszélye annak, hogy megpróbálja eldobni azt. Mivel a pszichológusi foglalkozáson való részvétel önkéntes, más csoportos foglalkozásokkal is segíthetjük ezt a folyamatot, egy egyszerű kosárlabda-mérkőzéssel is, ahol ideig-óráig örömöt élhet át a fogva tartott.
– Milyen módszereket vetnek be a rabok?
– Az ötlettáruk sokkal gazdagabb, mint a civil életben bárkinek, mert nekik egy börtöncellában kell kivitelezniük a tettüket. De erre inkább nem válaszolnék, mert nem adnék tippeket a fogvatartottjainknak, hiszen a börtönökben is olvassák a napilapot.
– A börtönhierarchiában kik vannak a legalsó szinten?
– A gyermekgyilkosok, a fajtalankodás miatt elítéltek, vagy azok, akik szüleik vagy gyermekeik ellen követtek el különösen megrázó, erőszakos bűncselekményeket. Őket gyakrabban érheti sérelem a nagy többség részéről, ezért megpróbáljuk megtanítani őket arra, hogyan tudnak egy provokációnak ellenállni úgy, hogy ne történjen agresszió, de ne is érezze úgy, hogy ez a helyzet annyira megalázó a számára, hogy azt nem bírja elviselni. Terápiás foglalkozásokon tanítjuk őket asszertivitásra, vagyis az önmagukért való kiállásra.
– Ez hogyan valósul meg a gyakorlatban?
– Kisebb-nagyobb terápiás csoportok vannak, itt a fogvatartottak különböző problémamegoldó, kommunikációs vagy konstruktív feladatokat kapnak. Például felépítenek egy makettet, amit társaik értékelnek, esetleg kritizálnak, és végül konszenzusra jutnak, hogy kié a legjobb. Ilyenkor egy alárendelődő személyiség is kaphat dicséretet a többiektől, attól függetlenül, hogy ő egyébként veszélyeztetve lenne a bűncselekménye miatt. Ha valaki sok ilyen pozitív visszajelzést, elismerést kap, akkor már nem fogja annyira lebecsülni magát és nem hagyja, hogy bántalmazzák.
– Találkozott már olyan fogvatartottal, aki veszélyes lett volna önre nézve?
– A börtön veszélyes üzem, mégsem mehetünk félelemmel telve a körletre, mert akkor nem tudnánk a munkánkra figyelni. Több veszélyes helyzetben is jelen voltam, közvetlen életveszélyben nem voltam. Vannak olyan fogvatartottak, akiknél a klasszikus pszichoterápia nem működik. Természetesen minden személyiség korrigálható, csak nem mindegy, milyen eszközökkel, mennyi idő alatt és milyen mértékben. Ha egy borderline-pszichopata személyiséggel dolgozom, akkor reális célokat kell kitűznöm, például azt próbálom meg elérni, hogy dinamikus kapcsolatunk alapján ne legyen lehetősége hátbatámadnia a felügyelőt vagy engem. (A borderline személyiségzavar főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, kezelése az egyik legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember munkája során találkozhat – a szerk.) Végig szem előtt kell tartanom viszont azt, hogy az ő személyiségét alapjaiban nem fogom tudni megváltoztatni, és pszichológiai tudásomat ekkor a felügyelettel osztom meg. Kiemelten fontos területe a szakmai munkámnak a végrehajtó állomány mentális helyzetének felmérése és támogatása, a stresszkezelési technikák alkalmazásának megtanítása.
– Van olyan esete, ami valamiért nagyon emlékezetes?
– Évekkel ezelőtt a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében dolgoztam, és ott megismertem egy 16 éves fogvatartottat, aki az édesapjával együtt követett el emberölést. Nagyon mély krízishelyzetben volt, amikor találkoztunk, mert tíz évnél is több börtönbüntetést kapott. Gyötörte a bűntudat, ám az apjával együtt követte el a cselekményt, akit viszont szeretett. Ennél az esetnél nagyon hosszú munka után sikerült elérnem azt, hogy ő az életet válassza. Később átkerült egy másik intézetbe, és úgy tudom, hogy továbbtanult. Ez pozitív emlék a számomra, mert azt bizonyítja, hogy megfelelő kezelés mellett van jövő még egy ilyen súlyos bűncselekmény után is.

Az idén öten lettek öngyilkosok. Tavaly nyolc, idén öt fogvatartott vetett véget önkezével az életének. Az ország huszonhárom büntetés-végrehajtási intézetében és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben jelenleg 51 pszichológus dolgozik.