Gettósztár

Csillagászati összeget, sok hónapnyi szociális segélynek megfelelő pénzt, ezerötszáz hrivnyát kapott az a fiatal, aki megnyerte a munkácsi cigány telepen szervezett Sztár születik elnevezésű vetélkedőt. A rendezvény erősebb közösségé kovácsolta az elképesztő körülmények között élő embereket, akiknek az életébe új kezdeményezés, a roma egyház hozott elmozdulást.

Néhány napja plakátok lepték el a munkácsi cigány telep villanyoszlopait és a házak falait. Az A4-es nagyságú, színes nyomtatóval készített lapon a következő szöveg állt: „Sztár születik – Döntő. Végre közel van az nap, a mikor eldől, hogy ki lesz a tábor sztárja. Sok előkészületek és izgalmak után! Gyere el, és szavaz, a legjobb táncosra legyél azok közt, akik szavazataikkal segítenek abban, táncosnak vagy (táncosoknak) meg valósuljon az álmok. Vendégeink: Rúzsa Magdi, Magyarország, 2006 Megasztár győztese, a Tv 2 stábja, Vujity Tvrtko, Magyarország egyik leghíresebb riportere.”
Péntek délután van, a város csendes, csak a központban és a piac környékén élénk a nyüzsgés. Az őszi napsütésben gyönyörű a város fölé magasodó vár, amely Kárpátalja talán legismertebb idegenforgalmi nevezetessége, a helyi tanácsnak mégsem sikerült bérbe adnia az idén. A pályázatra egyetlen érdeklődő sem jelentkezett, pedig még külföldön is hirdették a lehetőséget, így aztán Zrínyi Ilona egykori otthona tovább ázik és dohosodik. (Nem került volna sokba: 92 ezer forintnyi regisztrációs díj befizetése után 2056-ig használhatta volna a bérlő, ha vállalja a legalább 17 millió hrivnyás befektetést-felújítást – ez mintegy 375 millió forint – és a havi hatszázezer forint bérleti díjat.)
Ezek az összegek persze csillagászatinak számítanak a helyiek szemében. Mindenütt látszik a szegénység, az anyaországból érkezett utazó úgy érzi, legalább húszévnyit lépett vissza az időben. Ezer forintból királyi módon meg lehet ebédelni a főtér legcsiricsárébb éttermében, utána pedig háromszáz forintért visz el a taxi a cigány telepre. Itt még sokkolóbb a szegénység, tizenkilencedik századi körülmények fogadnak. A digitális kornak egyetlen jele látszik: majdnem minden vályogházon, putrin műholdvevő antenna van.
A telepen legalább négyezren élnek. Hogy pontosan mennyien, senki sem tudja megmondani, hiszen nagy a mozgás, az emberek elköltöznek, majd visszajönnek, és a születések vagy halálesetek bejelentéséhez sem ragaszkodnak túlságosan, mivel az pénzbe kerül. Gyakorlatilag senki sem dolgozik stabil munkahelyen. A felnőttek egy része piacozásból próbál megélni, a többi a sokszor elmaradó gyerekpénzre vár.
Kollégámmal betérünk a telep egyik kocsmájába, de jóformán senkit sem találunk odabent – mindöszsze egyetlen férfi issza a sörét. Mi is kérünk egyet, a félliteres helyi sör és két ásványvíz öt hrivnyába, vagyis száztíz forintba kerül.
– A döntőre jöttek, ugye? – kérdezi a csapos, és elmondja, hogy ő is hamarosan bezár, mert ott a helye a vetélkedőn. – Az isten áldja magukat, jöjjenek még! – köszön el tőlünk, amikor távozunk. Alig jutok szóhoz a meglepetéstől, hiszen kocsmában ritkán hallani ilyet.
Nagy meglepetés a telep is, mindenki illedelmesen – és magyarul – köszön, a gyerekek nem kunyerálnak pénzt vagy édességet, minden házból szépen öltözött emberek jönnek ki, és indulnak a művelődési ház felé. Mi is csatlakozunk hozzájuk, így hallom, amint odaszólnak az egyik kapu előtt ülő férfihoz: „Feri, te nem gyüssz?”
A tagadó válasz hallatán győzködni kezdik, hogy jöjjön, Dzsennikének szüksége van a szavazatára.
A művelődési ház valójában egy templom, de ez csak a funkció. Formája szörnyűséges, leírhatatlan betonszörny, ablakok nélkül. Még a Szovjetunió öszszeomlása előtt építették, telefonközpont lett volna benne, no meg a KGB egyik regionális lehallgatóközpontja. Állítólag már a műszaki berendezések is megérkeztek, amikor vége lett annak a kornak, amelynek a lehallgatótisztek voltak a papjai, így hát kiürítették, és üresen állt évekig. Az egyház árverésen, banki hitelből vette meg az időközben privatizált telefontársaságtól nyolcvanezer dollárért.
A betonmonstrum előtt hatalmas focipálya, amely valamiért furának tűnik. Jó pár másodperc után jövök rá, miért: öklömnyi kövek borítják gyep helyett, a kapu előtti rész pedig egyszerűen le van betonozva. Egy nagyobb esés itt hosszú ismeretséget jelent az ortopéd orvosokkal.
Hatalmas vaskapu őrzi a ház udvarának bejáratát, rajta girbegurba felirat: „A bemenhez körbe kel meni”. Körbemegyünk, ott készséges portásfiú mutatja, hol parkolhatunk. Ahogy megfordul, látom a hátán a feliratot: „Bisztonsági ör”.
A bejáratnál Jónás János, az Új Élet Roma Egyház püspöke fogad. Nem a titulus a lényeg, a családjával a telep közepén lakó lelkészt mindenki csak Jancsi pásztornak hívja.
*
1996-ban kezdte a munkát, és az elvetett mag egyre nagyobb fává terebélyesedik – közössége ma már több száz tagot számlál. A magyarázat talán az, hogy a táborban egymás mellett lakik a pásztor és a még megtérés előtt álló roma, és a jó példa ragadós. Aki csatlakozik, annak valóban új életet kell kezdenie, meg kell válnia káros régi szokásaitól. A különbség a tekintetekben, a ruházatban és a házak rendezettségében is látszik.
– Azóta még hat gyülekezetet plántáltunk szét Kárpátalján, további tizenöt csatlakozott hozzánk, így egyházzá alakultunk – mondja.
A karizmatikusokhoz sorolható felekezet jó kapcsolatot ápol a magyarországi és az amerikai baptistákkal, ezek jelentős összegekkel támogatják is őket.
– Messzebbre látunk a szokásos gyülekezeti életnél – folytatja Jancsi pásztor –, szociális és kulturális programokat is szervezünk, és megpróbáljuk megszólítani a fiatalokat, akikkel eddig senki sem foglalkozott.
A Sztár születik nevű versenysorozatot is azért hívták életre, hogy értelmes elfoglaltságot adjanak a tehetséges gyerekeknek. A felhívásra rengetegen jelentkeztek, a fellépőket elődöntők során rostálták meg. A döntőbe heten jutottak be: két csapat, két páros és három egyéni versenyző.
A belülről is csak félig késznek látszó épületben a puritán körülmények ellenére tisztaság van, a mosdót nem egy magyarországi vendéglátóhely megirigyelhetné. Az egyik próbateremben hatalmas tükör előtt öt-hat fehér maszkot viselő fiatal próbál egy rapszámra. Fent a nagyteremben profi körülmények a csupasz falak között: modern világítástechnika, színpad, projektoros kivetítés, kordonokkal szektorokra osztott tér, VIP-rész, zsűriasztal.
Mi is VIP feliratú kitűzőt kapunk és pontos műsortervet, amelyből kiderül, hogy ma este Nikita és Lola, Dzsenna, Mari és Dániel, a Lángoló Tűz csapata, Móni, Beatrisz és a Streetdance együttes mérkőzik meg a telep sztárja címért és a csillagászati, ezerötszáz hrivnyás (33 ezer forintnyi) fődíjért.
Megérkezik az egyik magyarországi nagy kereskedelmi televízió stábja, amely valóban magával hozta Rúzsa Magdit az eseményre. Az énekesnőt azonnal körbeveszik az est fellépői, és közös fotót készítenek vele, majd autogramot kérnek tőle – ki a hófehér pólójára, ki egy darab papírra.
Kimegyünk a bejárathoz, ahol már jókora tömeg vár a beléptetésre. Folyamatosan jönnek az emberek, a jobb módúak húszéves, tuningolt Ladákkal érkeznek. Egy mustársárga, rendszám nélkül érkező öreg járgány csomagtartójából kerekes széket vesznek ki, majd kisegítik a hátsó ülésről a mozgássérült férfit is – ő is jött csodát látni.
A jegy tíz vagy tizenöt hrivnyába kerül (220, 350 forint), attól függően, hogy melyik szektorba szól. Az ajtónál egy férfi mindenkinek egyenként elmondja: „Ne lökd el magadtól a szavazólapot, mert azzal tudsz majd szavazni arra, aki a legjobban megtetszett neked.”
Zsúfolásig telik a terem, mire megkezdődik a műsor. A zsűriben ott a díszvendég, helyet kap a tévériporter és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat képviselője, a helyi cigány iskola igazgatónője, valamint a városi önkormányzat képviseletében a szociális osztály munkatársa. Természetesen Jancsi pásztor, a rendezvény ötletgazdája is ott ül a zsűriben, ő szól először a versenyzőkhöz és a közönséghez.
– Kérlek benneteket, hogy szeressétek egymást! – mondja. – Semmilyen csalás, semmilyen hazugság ne legyen ma este!
Arra is megkéri az embereket, hogy ha hoztak magukkal tojást, azt még a versenyzők fellépése előtt dobják el.
A műsorvezető fiú külön szám, fogpasztareklámnak született, olyan széles a mosolya. Állandóan nevet, akkor a legnagyobbat, amikor belebakizik a mondanivalójába. Hamar emelkedik a hangulat, az emberek állva tapsolnak, örvendenek egymásnak. Nagyon készülhettek a produkcióra: bejátszanak egy kisfilmet, amelyet a versenyen fellépő gyerekek közös kirándulásán forgattak. Az élménydús nap végén körbeülnek és imádkoznak, miután Jancsi pásztor felolvasott a Bibliából. A közönségnek a film utolsó jelenete tetszik a legjobban, amikor a gyerekek tömik magukba a pizzát.
Egymást követik a produkciók, a gyerekek teljes beleéléssel táncolnak. Meglepően jó a világítás, hamar felizzik a hangulat, különösen akkor, amikor Nikita és Lola hagyományos cigány táncba kezd. A következő fellépő, a tizenkét esztendős Dzsenna a Gettómilliomos című filmből választott zenét, és valóban fantasztikusan rappel. Őt Mari és Dániel követi, a lányt nemes egyszerűséggel kis Shakiraként mutatják be, és erre tényleg rászolgál az elképesztő csípőriszálásával. A Lángoló Tűz öt lányból és három fiúból áll, ők hiphopzenére táncolnak, zajos sikert aratva. Móni, a tizenegy esztendős hastáncos a következő, utána pedig a gyönyörű szép Beatrisz lép fel – ő az egyetlen az est szereplői közül, aki tánctanárnál tanult ritmusra mozogni. Utolsónak a Streetdance ugrik a színpadra, ők mind fiúk, és elképesztően tehetségesek. Fehér maszkkal az arcukon táncolnak, aztán fokozatosan lekerül róluk az álca. Egy hétéves gyerek is ropja közöttük, ő a Step-up című zenés filmből lopta el a mozdulatokat, és igen jól csinálja. A zsűritől maximális pontszámot kapnak, de ez nem jelenti azt, hogy meg is nyerték a versenyt, mert a fődíj sorsa a nézők szavazatától függ.
A szavazásra szünetet rendelnek el, a voksot a kedvenc fellépő nevével ellátott urnába kell bedobni. Amíg ez lezajlik, takarítóbrigád járja a helyet; minden szemetet összeszednek, még a lépcsőt is leseprik, pedig még véget sem ért az esemény – itt valóban komolyan veszik a tisztaságot. A szavazók Móni dobozánál tülekednek a legjobban, és a számlálás is ezt igazolja: a tizenegy esztendős, egy testvérével és igen fiatal szüleivel a telepen élő kislány nyeri a fődíjat. A győztesnek még Rúzsa Magdi is énekel egyet csak úgy, kíséret nélkül, ráadásul egy szerb cigány dalt, a nálunk is nagy sikert aratott Gyöngyvirágot választja. A finálé is ki van találva: tűzijáték röppen a színpadról, hull a konfetti, mindenki ünnepli a telep ma este megszületett új sztárját.
Elbúcsúzunk a lelkésztől, aki még annyit mond magyarázatul: Isten adta nekünk ezt a központot, és a gyülekezet jó szívvel átengedi, ha értelmes programokat szervezünk a cigányoknak, mint például ez a tehetségkutató verseny. Kezet fogunk vele és elindulunk – személyesen nincs erőm elmondani neki, hogy szerintem ő, Jancsi pásztor a telep igazi sztárja, aki reményt hozott ennek a reménytelenségbe taszított közösségnek.