Másfél éve egy paptestvérével éhségsztrájkolt – méghozzá harmincegy napot – az egészségügy végveszélybe kerülése miatt. Most miként fogadta, hogy a kormány immár írásba adta kompromisszumát, miszerint még az idén 10,5 milliárd többletforrást juttatnak a kórházaknak?
– Nem tudom, hogy a megegyezés írásba foglalása mennyi garanciát jelent a mérhetetlen mennyiségű hivatalos hazugságbeszéd, kormányzati félrevezetés, ígéretszegés után. Meglátjuk, szerepel-e az elfogadott költségvetési tervezetben az, amiről most szó van. Ráadásul, ha jól emlékeszem, az egészségügyi intézmények csúcsvezetői eredetileg azt állapították meg: 67 milliárd forint hiányzik az idei egészségügyi kasszából. Tehát továbbra is az a helyzet, hogy emberek ezrei nem az orvostudomány tehetetlensége, hanem a lebetegített magyar egészségügy miatt halnak meg.
– Némi kormányzati meghátrálást csak mutat ez az átmenetinek mondott megoldás, vagy nem?
– A mostani megegyezést a kórházigazgatók kemény, határozott fellépése előzte meg. Mindenekelőtt az, hogy morális kényszerítő eszközhöz nyúltak: saját maguk éhségsztrájkját helyezték kilátásba. A kormány azért visszakozott, mert felmérte ennek lehetséges társadalmi hatását. Számomra megrendítő, hogy vannak felelős állású emberek, akik a betegekért saját maguk egészségét is bevetik be a küzdelembe. Ez több és nagyobbat is szól, mint ha két jezsuita pap éhségsztrájkol, akitől nem kérdezik meg aggódva a gyermekei, hogy apa, mikor eszel már, mert olyan sovány vagy.
– Lázba hozta, hogy a kórházigazgatók is készeknek mutatkoztak arra, amit ön és rendtársa, Hofher József 2007–2008 fordulóján elszenvedett?
– Olyannyira, hogy amikor megrendítő bejelentésüket ezek az állami és egyházi fenntartású intézményvezetők megtették, eldöntöttem magamban, hogy ha beváltani kényszerülnek ígéretüket, én nyomban közéjük állok, azaz ismét éhségsztrájkba kezdek. Erre a fajta tevékeny szolidaritásra a továbbiakban is hajlandó vagyok, ha megint úgy fordul a helyzet.
– Miért nem elég önnek, hogy misézik, lelki gondozást végez, hajléktalanokat istápol és imádkozik a nemzetért?
– Kétségtelenül van bennem egyfajta nyugtalanság, amit a mindinkább elsötétülő közélet, az ország és népe rohamos elnyomorítása, folyamatos megalázása vált ki belőlem. Létezhet, hogy az ország lakóinak maradék pénzéből akarnak kiemelt állami beruházásként Las Vegast építeni Sukoróra és még több más helyre? Erre megvan, előretervezetten, az anyagi forrás, amit még az IMF nem kifogásol? Nyugodjak bele abba, hogy engedélyekkel való bűvészkedéssel Közép-Európa vigalmi központjává akarják átalakítani hazánkat, a fogyatkozó őshonos társadalom erkölcsi génállományát végképp lerombolva? Én leszek az első, aki, ha ilyen negyedet kezdenek építeni, legyalogolok a helyszínre, és a buldózerek elé állva próbálom megakadályozni, hogy a munkát elkezdjék!
– Lehet-e keresztény érték a lázadás?
– Ahol égig dagad az igazságtalanság, ott Jézus nevében lázadni kell. A papnak intő, mozgósító prófétai jellé kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy bárki is rásüthetné Jézus pecsétjét az erőszakra, kirekesztő gyűlöletre, de a jogos lázadásnak ezer módja van a fegyverragadáson kívül. A hajdan sokat vitatott felszabadítás teológiája például, letisztulva, megtalálta a maga helyét a dél-amerikai egyházban. Az ottani egyház nem kezdett marxista gerillacsapatokat szervezni, de ez a teológia a püspökök, papok gondolkodásmódjába beépülve ma társadalmi hatóerőként mozog. A dél-amerikai egyház immár a szegények egyháza. Ez azt jelenti, hogy a papság sokkal közelebb megy az egyszerű, sőt nélkülöző emberekhez, mint Európában. Meg azt is: felerősítve hallatja a társadalom hangját, nyilvánosan követeli az embernyomorító egyenlőtlenség csökkentését. Nálunk lassanként ugyanannyi utcagyereket látni, mint Bogotában. Az egész ország bogotalizálódik!
– Az ön neve 2006. október 23-án vált közismertté, hiszen, sok más békés megemlékező mellett, papi viselete ellenére verték össze a rendőrök. A jelenre nézve milyen tanulságot szűrt le az akkori hatósági bánásmódból?
– Éppen az ellenkezőjét annak, amit ordas fellépésével a balliberális kormány a lakosságnak szuggerált, hogy ne merjük többé az utcára vinni elégedetlenségünket. Még szilárdabban vallom: megillet minket a ius murmurandi, a zúgolódás joga. Ha milliók elkezdenek hangosan morogni, Jerikó falai leomlanak. Engem mint közösségéért felelősséget érző polgárt ne lehessen infantilizálni, hogy ilyen rendkívüli időkben szépen várjak csak a kötelezően kiírandó választásra, és akkori voksommal fejezhessem csak ki tiltakozásomat. Véteknek tartom, hogy a Fidesz a három évvel ezelőtti rendőrterror óta tétovázik, az előre hozott választások kicsikarásának nagy alkalmait szalasztva el. Úgy gondolom, az ellenzéki párt szimpatizánsainak derékhadában egyre többen érzik úgy, az elvárásaik, hogy úgy mondjam, a Fidesz előtt mennek. Úgy érzik, immár senki nem képviseli őket, hiszen azonnali változást akarnak, a szélsőség irányába viszont nem mozdulnának, ragaszkodván az evangéliumi, illetve a demokratikus talapzathoz.
– Az önkormányzatok holnapi tüntetését Kósa Lajos fideszes debreceni polgármester kezdeményezte.
– Megint azt látom: pártja nem állt teljes mellszélességgel a demonstráció mellé. Mégis, ha ezen a tömegrendezvényen valaki egyértelműen és radikálisan fogalmazza meg, amit a társadalom döntő többsége gondol, övé a hálás tapsom.
origo.hu
Teljes leállás jön az egészségügyben - itt vannak a legfontosabb tudnivalók!
