Állami gondozottak a tehetetlenség csapdájában

Megtanítja a „jövőbe futni” a fiatalokat Kothencz János, az Ösztön című dokumentumfilm főszereplője, az Ágota Alapítvány létrehívója. A 35 éves, egykor állami gondozásban nevelkedett családapa négy diplomát szerzett, és kidolgozott egy élménypedagógiai programot is. Kothencz szerint az állami gondozott gyerekek kiszolgáltatottak és tehetetlenek saját jövőjükkel kapcsolatban. E szemléletváltással segíteni lehet, hiszen „mindenkinek kell egy szó, ami biztató ”

„Szeretetcsomag” a kormánytól. Az Oszkó Péter pénzügyminiszter által benyújtott, majd az Országgyűlés által elfogadott salátatörvény csaknem tíz százalékkal csökkenti az állami gondoskodásban élő, egészséges gyerekek ellátásának támogatását. Így egy gyerekre jövőre a jelenleginél 68 ezer forinttal jut kevesebb. Az utógondozottak eddig 24 éves korukig maradhattak az otthonban, és valamennyiük ellátására járt a teljes támogatás. Jövőre döntő részük után a jelenlegi 669 350 forint helyett csupán 533 960 forint vehető igénybe, s jövőre a kormány elveszi tőlük az utolsó esélyt is: három évvel csökkenti a gondozásban eltölthető évek számát. Vagyis januártól 21 évesen akkor is utcára teszi őket, ha nincs semmilyen jövedelmük, vagy az nem éri el az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát. Az otthonteremtési támogatás összege az állami gondoskodásban eltöltött időtől függően az öregségi nyugdíjminimum 40-60-szorosa, vagyis 1,14-1,71 millió forint. Oszkó Péter csomagjában azonban januártól az állami gondozott fiatalok csupán 30 éves korukig élhetnek ennek a pénznek a felhasználásával. Ha a fiatal a 30. születésnapja után gyűjt össze annyi pénzt, hogy alaptőkét teremtsen a lakáshitelhez, akkor egy fillér támogatást sem kaphat az államtól.

Olyan nevelőm volt, aki mindent erőszakkal oldott meg; az öklével, a tenyerével, a klumpájával, a kulcscsomójával – mondja Kothencz János, az Ágota Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) létrehívója az Ösztön című dokumentumfilmben, amelyet – várhatóan decembertől – már a fővárosi mozikban is vetítenek. A 35 éves családapa csecsemő- korától állami gondoskodásban nevelkedett, de egyetemistaként, felnőttként sem tudott elszakadni az intézetis gyerekektől. A dokumentumfilm az ő életútját és az általa megálmodott Ágota Alapítványt mutatja be, ami állami gondozott és veszélyeztetett sorsú gyermekek támogatására jött létre. – Huszonnégy éves koromig állami gondoskodásban nevelkedtem, és teológushallgatóként is visszajártam a gyermekotthonokba. Ezeknél a látogatásoknál nyilallt belém a felismerés, hogy bár évek teltek el, a fiatalok még mindig ugyanolyan körülmények között éltek, mint az én gyermekkoromban – nyilatkozta lapunknak Kothencz János. – Átéreztem az állami gondozottak gondjait, azokat a saját bőrömön is megtapasztaltam, így aztán nem volt nehéz az ő nyelvükön beszélgetnem velük. Egyetemista barátaimmal 1996-ban hoztuk létre az Ágota Mozgalmat, és a nevelőotthonokat járva élményprogramokat szerveztünk a gyerekeknek – teszi hozzá. Az Ágota Mozgalom az évek alatt alapítvánnyá fejlődött, ami ma már az ország összes megyéjébe és lakásotthonában eljut, így csaknem 1700 gyermekkel kerül kapcsolatba.
– Az iskolai tanév időszakában kulturális és sportprogramokat szervezünk az állami gondozottaknak, de emellett Ágota-napot is tartunk, amikor a gyerekek a sztárok. A programunk harmadik lépcsőfoka az Ágota-tábor, ahova az ország összes gyermekotthonának lakóját meghívjuk – mondja Kothencz. Sok állami gondozott számára ez a tíznapos sátorozás maga a mennyország. A tábor ideje alatt a szervezők megpróbálják ráébreszteni az ifjúságot arra, hogy vegyék kezükbe a sorsukat.
Lépésről lépésre
– A fejlődéshez vezető első lépcső az, amikor a gyerek már nem gyűlöli azt a családot, amelyik eldobta őt. Ez nagyon fontos, mert ez az érzés meghatározza a látásmódjukat, s eltávolítja azokat, akikben tényleg megbízhatnak – magyarázza az alapító. Az intézetben élő gyerekeknél nem az a fő tragédia, hogy nincs édesanyjuk, illetve apjuk, mert ha már az ellátórendszerben vannak, akkor ezen nem nagyon lehet segíteni. Ennél sokkal nagyobb gond, hogy az állami gondozott gyerekek egy idő után tehetetlenné válnak a saját jövőjükkel kapcsolatban. Ezért fejlesztettem ki egy élménypedagógiai programot is, hiszen mindenkinek kell egy biztató szó – mondja Kothencz.
– Azt szeretném, ha minden állami gondozott tudná, értené, hogy érdemeitől függetlenül értékes ember, aki szeretetre méltó és fontos. Ezt a szemlélet egy pedagógiai programba sűrítve próbálom továbbadni a nevelőknek – magyarázza az alapítvány elnöke. – A programnak a Kászpem (Kothencz-féle Ágota szenzitív pedagogikoterápiás módszer) nevet adtam. A segítő személy érzékenységén és észlelésének fejleszthetőségén alapuló nevelői módszer ez, ami által gyógyulni képes a lelkileg sérült gyermek is. Ez egy gyakorlatközpontú pedagógiai program, amelyben azt taglaljuk, hogyan lehet a gyermekeket közelebb vinni traumáinak feldolgozásához. A bizalom-bizalmatlanság, a kiszolgáltatottság kérdésköre, a nehéz életesemények feldolgozásán túl a normákkal és az értékrendszerekkel is foglalkozunk. Fontos a jövőkép a teljesítményhez való viszony is. A gyermekek jelentős része olyan jövőt tervez, ami egyáltalán nem harmonizál jelenükkel. De a fiataloknak is sokszor irreális elképzeléseik vannak jövőjükkel kapcsolatban. Alapítványunk országos reprezentatív kutatása például rámutatott arra, hogy a maguknak diplomás végzettséget elképzelő tizenhét évesek jelentős százaléka még az általános iskolát sem fejezte be. Fontos tehát, hogy amikor a jelenről és a jövőről beszélünk a gyerekekkel, akkor a valóságot is megmutassuk. Az általunk kidolgozott módszer korspecifikus, azaz még az utógondozói státus előtt ráébreszti a gyerekeket a felvetődő gondokra – magyarázza az Ágota Alapítvány elnöke.
A jövőbe futás
A már említett Kászpem egyik jellemzője az autentikus segítségadás. Ez azt jelenti, hogy a pedagógiai programot mindig egy olyan csoport valósítja meg, ahol a közösségben a vezető mellett van egy autentikus segítő, aki valaha állami gondozott volt. Ő a személyes minta, aki képes példát mutatni.
– Előfordulhat, hogy a foglalkozásokon, mint egy interjún, kikérdezzük a gyereket. Arról faggatjuk, hogy korábban milyen buktatókon ment keresztül, és mik voltak azok a helyzetek, amikor ezeket előnyére tudta váltani, s egyedül sikerült kiutat találnia – magyarázza Kothencz. – Szép gyakorlat például a „jövőbe futás”. Ilyenkor összeállnak párok, megfogják egymás kezét, és a fiatalnak végig kell futnia az áthatolhatatlannak tűnő sorokon. De mielőtt nekiiramodna, elmondjuk neki: „Képzeld azt, hogy ez az embersor egy folyosó a jövőd felé. Az összekapaszkodott kezek az akadályok. Gondold végig, milyen akadályokat hordasz magadban, mitől félsz. Gondold azt, hogy az akadályok között valahol fennakadsz, hogyan tépnéd ki magad.” Ezután arra biztatjuk, hogy próbálja ki magát – meséli Kothencz János, hozzátéve, hogy a csoport minden tagja az utolsó pillanatban átengedi a gyereket. – Ez a feladat a Kászpem utolsó támpilléréhez köthető, azaz mire az állami gondozott ehhez az állomáshoz ér, már egy fejlődési ívet járt be – magyarázza a program kidolgozója. A feladat elvégzése után a csoport tagjai elemzik a futás keltette élményeket. A vezetők arra próbálják rávenni az fiatalokat, hogy vonjanak párhuzamot az élet és a jövőbe futás között. A csoportban dolgozók az önreflexív képességek fejlesztésével a gyerekeket arra vezetik rá, hogy térképezzék fel azokat az érzéseket, amelyeket később segítségül tudnak hívni, esetleg tompíthatják félelmeit.
Hajléktalansorsra ítélve?
Egy a pénzügyminiszter által benyújtott, majd az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott törvényjavaslat az állami gondozottakat is érinti. Nemcsak a családi pótlék összege csökken, az otthonteremtési támogatás elnyerése is nehezebb lesz. Az utógondozott fiataloknak pedig már 21 évesen el kell hagyniuk az otthonokat, a korábbi 24 éves kor helyett, ha nem járnak iskolába. Ez azokat is érinti, akiknek nincs jövedelmük, vagy az nem éri el az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát.
– Tragédia, hogy az utógondozásban részesülőktől elveszik ezeket az éveket akkor, ha nem tanulnak. Ez szembemegy minden pedagógiai elvvel, hiszen nem a beláttatás módszerével motiválnak fejlődésre, tanulásra, hanem kényszeríteni akarják a fiatalokat erre. Kényszerpályára viszik az állami gondozottakat ahelyett, hogy nevelnének s választásra ösztökélnék őket. Milyen pedagógiai elv az, ami nem beláttatással, hanem valaminek az elvételével, kényszer által akar célt érni? – veti fel Kothencz János, hozzátéve, a kormány sokszor csak azt látja, hogy a 24-25 éves utógondozott fiatalok nem tudnak bánni azzal a családi pótlékkal, amit kilépéskor kapnak. – A jogalkotó nem foglalkozik azzal, hogy mitől ilyen felelőtlen, gazdálkodásra képtelen a fiatal. Azt senki nem akarja észrevenni, hogy az utógondozásban kialakuló életképtelenség egy tünete a korábbi nevelői munkának. Sajnos a rendszer rossz, a gyerekekkel megvalósított emberi és szakmai munka kvalitása minősíthetetlen a gyermekotthonokban. Tisztelet a kivételnek. Ez az oka annak, hogy az utógondozottak nem tudnak bánni a lehetőségeikkel. Erre pedig az állam azt a választ adja, hogy elvesz a családi pótlék összegéből, ami az állami gondozottak egyetlen támasza. Pedig remélhetően nem az a cél, hogy a fiatalokat az intézetből kikerülve hajléktalanstátusra ítéljük – mondja Kothencz János.
Főiskola mellett dolgozó
állami gondozottak
– Tizenhat éves koromban kerültem állami gondozásba. Én kértem, hogy vegyenek fel, mert a szüleim alkoholizáltak – meséli a huszonnégy éves Dobó Piroska. – Még pár hónapig utógondozottnak minősülök, így havonta 34 ezer forint támogatást kapok, amit az árvaellátással, köztársasági ösztöndíjjal, illetve alkalmi munkával próbálok kiegészíteni. Ez nem könnyű, mert nappali tagozaton főiskolára járok, és egyedül nevelem a nyolcéves kislányomat is. Decemberben azonban betöltöm a 25. évemet, és nem lesz hová mennem. Az otthonteremtési támogatásra nem vagyok jogosult, mert csak két évet éltem állami gondoskodásban a nagykorúvá válásom előtt. Most még ki tudom fizetni az albérletet, mert a rendszer tagja vagyok, és kapom a támogatást, de ha ez elmarad, kilátástalan helyzetbe kerülök – mondja a fiatal lány.
Kiripóczki Tímea helyzete csak kicsit jobb Piroskáénál, mert bár egész gyermekkorát nevelőintézetben töltötte, megkapta az otthonteremtési támogatást, amiből vehetett egy kis házat Battonyán. – Külső férőhelyesként vagyok utógondozott, ami azt jelenti, hogy albérletben élek, de még benne vagyok az ellátórendszerben. Az albérletem költségének egy részét az állam állja, a rezsit, illetve a fennmaradó költségeket én fizetem – sorolja a 24 éves fiatal. – Havonta 49 ezer forint támogatást kapok, az öszszeg elköltéséről számlát adok, de ez nem fedezi a költségeimet. Ezért a főiskola mellett egy gyárban dolgozom. Hamarosan én is betöltöm a 25. évemet, de sikerült vennem egy házat a patronáló nagyszüleim lakásához közel Battonyán, az összerakott családi pótlékból, illetve az otthonteremtési támogatásból. Így szerencsére van fedél a fejem felett – mondja Kiripóczki Tímea, aki születése óta állami gondozásban él.