Kabarészerzők ötlettára

Nagyon úgy tűnik, egyre gyengébb stábbal dolgoznak az MSZP-ben. Ez rávilágít: távozóban a szponzorok. A választót a hasonló brosúrák ébresztik rá: még egy ilyen válságkezelés, és az országból nem marad semmi

Újólag bizonyították az álszocialisták: nem lehet leírni őket, képesek váratlan húzásokra. Valódi meglepetést okoztak még a képességeikkel szemben illúziókat nem táplálók számára is, amikor valószerűtlenül színvonal alatti kiadvánnyal álltak elő. A nagy dérrel-dúrral és Lendvai Ildikóval beharangozott Enyhítjük a válságot, enyhítjük a terheket című füzetke akár politikai témákra fogékony kabarészerzőknek is ötlettárul szolgálhat. Nemcsak tartalmában, hanem külsejében is szó szerint szürke és ködös ez a brosúra. Élünk azonban a gyanúperrel, hogy mellékcélként a polgárok hergelése is megjelent lelki szemeik előtt. Egyetértünk azokkal a véleményekkel, hogy az egzakt bírálatra érdemesítéssel túlértékelnénk. Egyszerűen nélkülözi a komolyan vehetőség kritériumait. Mivel egy közjogilag – legalábbis papíron – kormányzó, és nem csupán hatalombirtokló párt adta ki, magával a jelenséggel mégis célszerű foglalkozni. Már csak azért is, mert könnyen lehet, kevesen ismerkednek meg a tartalmával: a címlap puszta látványa sokakat elriaszt a fellapozásától. S nem holmi rosszmájúságból szóljuk le már a címlapot. A pesti bérházakban egész kis tárlatot lehetne rendezni a levélszekrények környékén az elhajigált prospektusokból. Hogy MSZP-kompatibilisen fejezzük ki magunkat: a lakók is teszik, amit tenni kell. Oda tették a szoci produktumot, ahol a levélládákba bedobott és feleslegesnek ítélt rengeteg pizzás és gyorskölcsönös szórólap végzi. Ez is felér egy közvélemény-kutatással és jelzi: az emberek külön vakcina nélkül is immunitást, védettséget szereztek az egészségre ártalmas dolgokkal szemben.
Visszatérve az ólomszürke címlapra, a „növekvő közbiztonság” felirat egy seriffcsillagon és a „védelem a bankhiteleseknek” szöveg egy mentőövön sok embertársunk zsebében nyithatja ki a virtuális bicskát. Mintha nálunk már jó lenne a közbiztonság, csak tovább kellene növesztgetni. Az olcsóbb távfűtés felett lelkendező kis kapcsolóhenger kevés ember szívét dobogtathatja meg, aki az egyre horrorisztikusabb gáz- és villanyszámlákkal veszi fel havonta a közelharcot. Hasonló értetlenséget válthat ki az ecseten – vagy miniseprűn? – díszelgő „Segély helyett munka” felirat is. Hisz aki sehol nem kap munkát, hiába járja le a lábát, annak vajon miért kellene egyik eufóriából a másikba esnie ezt olvasva? Akként értelmezhető a szlogen, hogy segélyt nem kapsz, de legalább helyette dolgozhatsz – persze ingyen. Megjósolható: a legtöbb ízes káromkodás feltehetően mégis az ötödik kis címlapmotívum láttán fogja elhagyni a végletekig heccelt emberek ajkát. „Másfél havi pénzzel több a borítékban” – szól az ige egy meghatározhatatlan származású és funkciójú érmére gravírozva. Az ábrán csak borítékban ígérnek több pénzt, márpedig tudvalévő: elavult módon, papírborítékban fizetést, bért már nemigen adnak. Főleg nem a Ferinek, a Gordonnak és a többi havernek, akiknek – ha nem számlára érkezne a stex – bőröndökkel kéne hazahurcolniuk a rengeteg bankjegyköteget. Ha viszont valaki semmit sem kapott borítékban, a másfél havi ilyesfajta illetménye is ugyanannyi lesz, mivel a nulla többszöröse is mindig nulla a matematika jelen állása szerint. Attól az apróságtól se tekintsünk el: ha valaki munkanélküli – és ma a szocialista kormány, reméljük, el nem évülő érdemeinek kárhoztathatóan több mint minden tizedik ember az –, se borítékban, se párnacihában, se számlán nem kap egy árva krajcárt sem. A boríték szó anakronisztikus, derűre-borúra való emlegetése Bajnai Gordon kocsonyája, aki szinte szerelmes a kifejezésbe. Másik kedvenc kultikus tárgya, amivel meg van esküdve: a torta. Hol nagyobbat akar, hol többet akar szeletelni belőle, de minduntalan felbukkan nála a cukrászipari motívum. Egy borítékba szuszakolt torta is kerülhetett volna a kampányreceptkönyv címoldalára. Még valósághűbb lenne, ha egy sütemény romjait, gazdagok asztaláról lehullott morzsáit jelenítenék meg szocialista embléma gyanánt. Esszük, amit ennünk kell – ön pedig eszi, nem eszi, nem kap mást lenne az új jelmondat.
Ha túltette valaki magát a címlapüzenet okozta megrázkódtatáson, és belelapoz a cuccba, szüksége lesz az erős idegekre. Lendvai Ildikó érettségi tablóképre retusált fotográfiájával, az oldalpáron pedig magának a válság-miniszterelnök komor tekintetével és homlok fölött akkurátusan elvágott fejével kell szembesülnie. Szerencsére olyan bolhányi betűkkel van szedve a két levélféleség, hogy a nyugdíjasok számára még okuláréval is nehezen leküzdhető akadályt jelent a kisilabizálásuk. Ki tudja, talán ez is volt a cél. Az MSZP örökifjú elnöknőjétől mindenesetre megtudhatja az egyszeri agyonszorított, -adóztatott és -dolgoztatott halandó, hogy terheit mérsékelte és megvédte a baloldal a cudar válsággal szemben. „Ez a kiadvány mégsem azért született, hogy ünnepeljük magunkat” – írja. Azaz: bár megtehetnék, mert az eredmények ezt indokolnák, szerénységből mégsem csapnak nagy murit. Ergo: a sikerek feletti hurráhangulattól nem hagyták magukat elbódítani. A Hajdú-Bét császára valamelyest igyekszik kijózanítani az örömittas polgárt a kormányzati dübörgés és az ugrásszerűen javuló életszínvonal feletti diadalmámorból. Annak meg kimondottan hírértéke van, hogy megtudjuk: a Titanicot elütő jéghegy okozta baj fürdőszobai pancsolás közbeni komolytalan plezúr volt a ránk fenekedő veszélyekhez képest. Minő érdekesség! Most kell megtudnunk, hogy „Magyarországra óriási veszély leselkedett az idén tavasszal, a gazdasági összeomlás réme”. Olyan pénzügyi katasztrófahelyzet, amelyben az állam nem tudja kifizetni az orvosok, tanárok stb. fizetését – hogy a multihű üzletfi szóismétléses fogalmazásához hűek legyünk. De furcsa! Akkortájt még rémhírterjesztő szélsőséges elem, a nép ellensége volt mindenki, aki meg merte pendíteni: az államcsőd a küszöbön áll, ha nem hagyja sürgősen abba a katasztrófakormányzást a mutyizó hatalom. Hát mégiscsak nagy volt a baj? – csóválhatja a fejét a Tesszük, amit tenni kell mottójú prospektust forgató polgár.
„Bizonyára ön is tudja, hogy Magyarországon nem könnyű sem a vállalkozók, sem az alkalmazottak helyzete” – szól a füzetke nyitó mondata. Mintha egy turistakalauzból vágták volna ki. Olyan kívülállók számára, akik nem elszenvedői a válságnak, pusztán gondtalan szemlélői. Komolyan gondolják az MSZP-ben, hogy ilyen melléfogásokkal vissza tudják csalogatni a szimpatizánsokat? Hisz éppen az effajta mondatok miatt lett belőlük eltávozott légió. Meg az olyanok miatt, mint a következő: „A költségvetés nem teszi lehetővé, hogy jelentősen csökkenjenek a közterhek, ugyanakkor a kormány tisztában van azzal, hogy helyre kell állítani a munka becsületét.” Értsd: nem lesz kevesebb az adó, a járulék, de cserébe sokkal többet kell majd gürizni a munkát nem eléggé becsülő, henye magyarnak. Mindehhez vegyük hozzá az ilyen passzusokat: „Minden településen lesz, aki vigyázza a rendet”. Nem jelent ez mást, mint azt: szerintük akár egyetlen valaki – rendőr? – is elegendő egy helységben a rend fenntartására. Lássuk be, ez mondjuk Budapest esetében nem túl biztató perspektíva.
Nagyon úgy tűnik, egyre gyengébb stábbal dolgoznak az MSZP-ben. Ez rávilágít: távozóban a szponzorok. A választót a hasonló brosúrák ébresztik rá: még egy ilyen válságkezelés, és az országból nem marad semmi. Figyelmeztető lehet a válságos kormányfő egyik ajánlóbeli mondata: „Emlékeznek: 1 év, 1 kormány, 1 forint”. Félő, ebből az következik: egy év után az új kormánynak egyetlen forinttal akarják átadni a kasszát.