Márványhordó és fürtméret

Vajon hány mára elfelejtett tudós, művész, polihisztor élt egykor, akinek nevéről és tetteiről csak a leszármazottai és talán szülőfaluja lakói tudnak, miközben nemzeti öntudatunkat csupán azzal a maroknyi magyar hírességgel tápláljuk, akiről tanultunk az iskolában? Mert nálunk csak az örvend elismerésnek, azt tartjuk vitán felül nagy embernek, aki a Nemzeti alaptanterv részét képezi. Lám-lám, megint ott tartunk, milyen fontos is az, amit a padban ülve hallunk vagy éppen nem hallunk. Észrevehetnénk, hogy ilyen fokú értékrendformálásra egyelőre még a média sem képes.
Ezúttal Debrecenben elfeledett magyar polihisztorunk, Dercsényi János emlékét melegítik fel síremlékének újjáépítése alkalmából. A dór oszlopos, kupolás kriptát szovjet barátaink törölték el a föld színéről, amikor a szőlőhegyet, amelyen állt, katonai célból elkerítették. Ősunokája és tisztelőinek szűkebb köre dr. Kiss László háziorvost és történészt bízta meg Dercsényi monográfiájának megírásával. Ebből kiderül, hogy a 254 éve született királyi tanácsos nemcsak azért érdemel figyelmet, mert az egyik alapvető tananyag, Kazinczy Ferenc sógora volt, hanem saját jogon is szerzett érdemeket. Amellett, hogy ő alapította a Dercsényi (azelőtt Weisz) családot, orvosi oklevelet szerzett a láztudományról írt értekezésével, jeleskedett a járványos kórok és a skorbut megfékezésében, valamint az elsők közt kórboncolt Magyarországon.
Mivel húsz évig Zemplén vármegyében teljesített megyei főorvosi szolgálatot, fennhatósága alá tartozott a tokaji borvidék, így maga is szőlész-borász lett. Érdeklődött földtani kérdések iránt is, tekintélyes timsótelepet fedezett fel Bereg megyei birtokán. Ez tette gazdaggá, és további vizsgálódásai érdekében feladta orvosi pályáját is, mígnem 1831-ben a kolera elleni bizottság tagja lett.
A Hódmezővásárhely-tabáni Református Egyházközség által kiadott háromszáz oldalas kötet közel nyolcvan százalékát a mellékletek és a függelék teszik ki: Dercsényi jelentései, orvosi diplomájának szövege, birtokadományosi levele 1793-ból, róla szóló feljegyzések, nekrológja, a Dercsényiek történetének áttekintése. A legértékesebb rész azonban Dercsényi János publikációinak reprint változata, többek közt a földrengésről, a sóaknákról, az artézi kutakról, valamint a fő mű, A Tokaji Bornak termesztéséről, szűréséről és forrásáról. A tanulmányról Szepsy István, „az aszúkirály” is elismerően nyilatkozik, hiszen Dercsényi volt az, aki elsőként leírta a maximális fürtméretet, definiálta a jó termőhely fogalmát, és eloszlatta a tévhitet, miszerint a dűlő égtáji fekvése fontosabb, mint a talajösszetétel. Kísérletezett különféle boroshordók, például márványhordó használatával is, és minden szempontból felülírta a korábbi hivatalos klasszifikációt. Munkája máig érvényes borászati alapmű.
(Dr. Kiss László: Kazinczy sógora, Zemplén főorvosa: Dercsényi János. Hódmezővásárhely-tabáni Református Egyházközség, Budapest–Debrecen, 2009. Ármegjelölés nélkül)