– Az annak idején Olaszországhoz, ma pedig Horvátországhoz tartozó Fiuméban született, 22 éves kora óta azonban az Egyesült Államokban él. Milyen út vezetett a tengerentúlra?
– Édesapám magyar konzul volt Olaszországban. Gyermekkoromban ritkán, leginkább nyaralni jártunk haza. Aztán, mikor 1943-ban elkezdődött a bombázás, ideiglenesen Budapestre költöztünk, mert biztonságosabb volt. Egy évvel később megváltozott a helyzet, és továbbutaztunk Velencébe. A háború mindent megváltoztatott. Az egyik bátyám Budapest ostrománál esett el. Mérnöknek tanult, és akár a többi hallgatónak, fegyvert adtak a kezébe, hogy részt vegyen a város védelmében. Úgy tudom, hogy az 1200 mérnökjelöltből mindössze 14-en maradtak életben. A másik bátyám orosz hadifogságba került, és Szibériába vitték. Ő szerencsére haza tudott jönni.
– Ezek szerint a háború meghatározó élménye volt a gyerekkorának. Szerepük volt a borzasztó emlékeknek abban, hogy később a boldogság gyökereit kezdte kutatni?
– Tízéves voltam, és úgy éreztem, a felnőtteknek fogalmuk sincs arról, mi történik körülöttük. Egyáltalán nem látták előre, hogy mi lesz. Én viszont stabilabb rendszert akartam találni, olyat, amelyre biztosan felépíthetem az életemet. Először a filozófiához és az irodalomhoz fordultam. Aztán az egyik utam során Svájcban részt vettem egy előadáson, amelyet az egyetemen hirdettek meg. A Földön kívüli észlelések volt a témája, ami elég érdekesnek hangzott, ráadásul nem volt pénzem moziba menni, erre pedig ingyen be lehetett ülni. Mint kiderült, az előadó Carl Jung volt. Arról beszélt, hogy a világháború miatt összeroppant nyugati kultúra milyen kiábránduláshoz vezetett. És hogy ez az összeroppanás az oka az akkoriban megszaporodott csészealj-megfigyeléseknek: az emberek egyfajta ősi szimbólum, a mandala formájához hasonlító repülő csészealj alakjában vetítették az égre elbizonytalanodott belső világukat. Azelőtt nem hallottam Jungról, de megfogott, amit mondott. Ez volt számomra az első lépés a pszichológia irányában.
– Azért utazott az Egyesült Államokba is, hogy pszichológiát hallgathasson?
– Igen, Olaszországból Chicagóba mentem. Úgy volt, hogy lesz egy mecénásom, aki támogat anyagilag, ő azonban váratlanul elhunyt, miközben az Atlanti-óceán felett repültem. Összesen 1,25 dollárral a zsebemben érkeztem meg az Egyesült Államokba, így azonnal állás után kellett néznem. Öt éven keresztül robotoltam éjjel-nappal. Először egy hotelban voltam pénztáros este 11 és reggel 9 közt, utána siettem az egyetemre.
– Ma amerikainak tekinti magát?
– Európában rendszerint amerikainak, Amerikában pedig többnyire európainak érzem magam. De itt is, ott is jó.
– Nagy hatású Flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája című könyve 1990-ben jelent meg először. Azt írja benne, hogy boldogságunk nem külső tényezőktől függ, hanem attól, hogyan dolgozzuk fel a bennünket érő hatásokat. Azóta is ez a meggyőződése, esetleg pesszimistább vagy optimistább lett az emberek boldogságteremtő képességével kapcsolatban?
– A lehetőség adott, a képességünkben még jobban hiszek, mint korábban. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy tudunk élni vele. Ehhez ugyanis arra van szükség, hogy átalakítsuk az életünket: ne a legkönnyebb megoldást keressük, és ne a kényelem legyen a legfőbb cél. Ha olyan társadalomban nő fel az ember, amely erre tanított meg, nagyon nehéz megváltozni. Ehhez gyakran valamilyen trauma szükséges. Ám bízom benne, hogy ha komoly célnak tekintjük a boldogság állapotának elérését, és ez a cél fokozatosan megjelenik a különböző területeken az oktatástól egészen a politikáig, sikerül változást elérnünk.
– Ön szerint a fogyasztói társadalom értékei pótszerek, amelyek nem okoznak valódi boldogságot. Sokan úgy gondolják, a gazdasági világválság miatt az emberek valamelyest elfordulnak majd ezektől. Lehet tehát, hogy a mostani válság is olyan trauma, amilyet említett?
– Nehéz megjósolni, hogy mik lesznek a válság hosszú távú következményei, de ha az emberek a történtek után kicsit máshogy gondolnak az oktatásra, a munkára, az energia felhasználására és a pénzre, igen, ez is lehet ilyen traumatikus élmény. Sok olyan állam volt már, amely nagy krízis után állt talpra. Ilyen például a háború utáni Németország vagy a roppant autokratikus japán társadalom. Nem állítom, hogy ezek tökéletes társadalmak, de sokat fejlődtek. Magyarország viszont érdekes eset. Ez az állam már annyi traumát szenvedett el, hogy e logika mentén elvileg az itteni embereknek nagyon boldogoknak kéne lenniük. Mégsem ez a helyzet.
– Nemrég tért vissza Dél-Koreából hivatalos útról. Jól tudom, hogy ott városfejlesztéssel foglalkozott?
– Szöul polgármestere megkért, hogy segítsek neki átalakítani, élhetőbbé tenni a több mint húszmilliós várost. Olyan települést akart létrehozni, ahol az embereknek lehetőségük van rá, hogy jó életet éljenek. Ezt magától határozta el, s anélkül cselekedett, hogy bárki utasította volna.
– És mire jutott? Tudna példát említeni a megvalósult fejlesztésekre?
– A városházán például úgy alakították ki a telefonszolgálatot, hogy minden hívást legfeljebb 12 másodpercen belül fogadnak, az operátorok pedig a Szöult érintő valamennyi kérdésre fel vannak készítve. Alapos képzésen vesznek részt, így az esetek 85 százalékában tudnak válaszolni, s ha mégsem, továbbirányítanak olyanhoz, aki tud. De megemlíthetem a kiépített, jól működő, környezetbarát buszhálózatot is, vagy azt, hogy a város teljes területén van vezetékmentes széles sávú internetkapcsolat. Az ember kiülhet a parkba, vagy lesétálhat a laptopjával a folyó partjára, és ott is tud kapcsolódni a hálózatra. Szintén ide tartozik, hogy a település energiaszükségletének jó részét ki tudják elégíteni a Szöul-szerte kiépített napelemrendszerrel. Szerintem ez csodálatos példa rá, mit tehetnek a politikusok azért, hogy az emberek boldogabbak lehessenek. Sajnos ilyen ambíciókkal nem sok politikus rendelkezik a világban. Még az Egyesült Államokban sem. Itt-tartózkodásom alatt hallottam Sólyom Lászlót beszélni, és – bevallom, korábban nem ismertem a köztársasági elnököt – úgy érzem, neki is jó meglátásai vannak ezen a téren. Persze nem tudhatom, hogy mennyire gondolta komolyan, amit mondott.
– A Flow-ban azt írja, hogy az emberi természet „felszabadított” értelmezése, amely arra biztat, hogy minden ösztönnek és impulzusnak hódoljunk be, előbb-utóbb szellemi képességeink rovására megy. Ehelyett természetünk folyamatos csiszolását szorgalmazza. Konzervatív gondolkodónak tekinti magát?
– Azt hiszem, igen, ha ezt a fogalmat abban az értelemben használjuk, hogy a múltba tekintek a pozitív példákért. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni, ez nem jelenti azt, hogy a Republikánus Pártra szavazok az Egyesült Államokban. Manapság úgy érzem, az, amit odaát konzervativizmusnak nevezünk, gyakran nem egyéb, mint elsősorban reakciós irányzat.
– Sikerült beleépítenie az életébe azt, amit a boldogságkeresés nyomán felfedezett? Boldoggá tette, amire rájött?
– Már 2500 évvel ezelőtt is tudták, hogy az hoz boldogságot, ha az ember olyasmivel foglalkozik, amihez ért, és jól csinálja, amit csinál. Ezt nem én fedeztem fel. A legtöbben azonban nem találnak rá erre a dologra az életükben, ezért mesterséges értékek mentén, máshol keresik a boldogságot. Nem sokat változtam az elmúlt évtizedekben, de a feleségemmel úgy neveltük fel a két fiunkat, hogy megértsék, miből fakadhat ez az érzés.
– Nekünk gyönyörű név a Csíkszentmihályi, ám nem magyarok számára nehezen megjegyezhető. Felmerült önben valaha, hogy megváltoztassa?
– Nem, soha, de ezzel kapcsolatban el kell mondanom egy apró történetet. Amikor Mark nevű fiam – aki ma már a kínai nyelv professzora – ötévesen hazajött az első iskolai tanítási nap után, roppant gondterheltnek tűnt. Megkérdeztem, mi a baj. Elmondta, hogy jól telt a nap egészen addig, míg a tanítónő nem kezdte el egyenként felírni a táblára az összes gyerek nevét. A fiamnak ugyanis nem tetszett a sajátja. Azt kérdezte tőlem, hogy meg lehetne-e változtatni, mire azt feleltem, persze, erre törvény biztosít lehetőséget, de mielőtt megtennénk a szükséges lépéseket, mondja meg, milyen nevet szeretne. Azt felelte, hogy a Csíkszentmihályi mellett a Mark nagyon rövidke, idétlen, ezért, amennyiben van rá mód, hosszabb keresztnevet választana. Ez volt az egyetlen eset, hogy a Csíkszentmihályi családban fölmerült bármilyen névváltoztatási kezdeményezés.
Csíkszentmihályi Mihály a kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának egyik legismertebb nemzetközi kutatója. Az 1934-ben született pszichológus több száz tudományos cikkben és több mint tucatnyi könyvben keresi a választ arra a kérdésre, hogy mitől leszünk boldogok. Legismertebb munkája az 1990-ben publikált Flow, amelyet húsz nyelvre fordítottak le. A flow-elmélet lényege, hogy a boldogság olyankor tűnik elérhetőnek, amikor sikerül az embernek teljesen elmélyülnie abban, amit csinál. Nem a világtól és nem is a körülöttünk lévő emberektől függ ez az állapot. A boldogság saját gondolatainkban van. Csíkszentmihályi az Egyesült Államokban kezdte meg egyetemi tanulmányait, és itt ismerkedett meg a feleségével is. Két fiuk van. Egyikük robotfejlesztéssel foglalkozó mérnök, a másik a filozófia és a kínai nyelv szakértője. A pszichológushoz a politika, az üzlet, a kultúra és az oktatás világának számtalan elismert képviselője fordult és fordul tanácsokért a mai napig. Jelenleg a Chicagói Egyetem Pszichológia Karának professzora. Tagja mind az amerikai, mind pedig a Magyar Tudományos Akadémiának.
