A Csodaszarvas című könyvsorozat harmadik kötetében a szkíta aranyszarvasok „funkciójáról” szóló tanulmánytól az utóbbi évek népzenei és világzenei kiadványainak ismertetőjéig ívelnek a témák, egybefogva így múltat és jelent, tudományt és alkotó-, előadó-művészetet. Tovább éltetve egy olyan gondolkodásmódot, amely a múltra irányulva él, úgy, ahogyan évezredeken át éltek és gondolkodtak elődeink, miközben az újkortól kezdődően a felvilágosodással, a forradalmak korával meghonosodott a jövőre irányuló, a jövőnek élő, horgonyát a jövő felé hajító gondolkodásmód is, amely azonban csődöt vallani látszik. De a fentiek még nem mondják el, kiknek is szól a magyar történelmi, régészeti, antropológiai, néprajzi témákat taglaló munka. Mondanám, hogy olvassa bárki, aki vonzódik a sokat kárhoztatott „múltba révedéshez”, olvassa, aki azt gondolja, nem tudunk még eleget sem a honfoglalókról, sem szakrális királyságainkról, sem a Kárpát-medence kereszténység előtti életéről, de még arról sem, kiknek a leszármazottai lehetnek a mai székelyek, s miképpen kerültek mai hazájukba. Csakhogy sajnos a szakemberek által írt tanulmányok esetében a valóban elengedhetetlen tudományos precizitás több szerzőnél inkább nyelvi körülményesség, az alapvető fogalmazásbeli fegyelem hiánya, terjengősség. Tudom, hogy nem szokás stiláris követelményeket támasztani szakirodalommal szemben, de látnunk kell, hogy egy világkorszak elmúltával olyan időkhöz közeledünk, amikor a történelem iránt érdeklődők jó része már nem úgy teszi fel a kérdést, hogy mit mond valamiről a hivatalos történelemtudomány, és mit mond a legenda, a szájhagyomány, a nem kanonizált irodalom, hanem úgy, hogy melyik a közérthető, melyik a könnyen elérhető, viszonylag élvezhető, élményszerű, melyik az, amelyik jobban odafordul potenciális közönségéhez. Vagy legalábbis nem nézi le az ismeretterjesztő szinten túl is érdeklődő, de nem szakmabeli olvasót. Nem hajtja a tudomány malmára a vizet az sem, ha az objektivitást vagy annak látszatát a tudományos szerző bunkósbotként alkalmazza nem kanonizált és számára nem is rokonszenves elméletek, szempontok képviselőivel szemben (Baski Imre: Madijar: magyar eredetű néptöredék a kazakoknál?)
A Csodaszarvas utolsó három fejezete (Népművészet, Zenészportré, Népzene) váratlanul olvasható, olvasmányos lesz, igaz, Abkarovits Endrének, Szemadám Györgynek és Kiss Ferencnek könnyebb a dolga, hiszen ma élő embereket szólaltatnak meg, olyan műveket, életérzéseket idéznek fel, amelyek közel állnak hozzánk, amelyeket ismerünk, és amelyekkel kapcsolatban nekik sem kell óvatosan tapogatózniuk.
(Csodaszarvas. Szerk.: Molnár Ádám. Molnár Kiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár
