(tartsunk-e mértéket )

(tartsunk-e
mértéket…)Én nem tudom, illő-e más tollával ékeskednünk. Pedig, aki mondandójának tekintélyektől vett idézetekkel ad nyomatékot, mintegy hitelesítve saját gondolatait, tulajdonképpen ezt teszi. Némelyek tudományos munkássága is erre alapul, sőt maga a tudomány egyenesen elvárja a nagy szakmai elődökre való hivatkozást. Egy PhD-tanulmány függelékéből nem maradhat ki az áttanulmányozott és felhasznált irodalom mértéke a közlemények szerzőinek nevével együtt. Azt mondják, négy könyvből simán lehet egy ötödiket írni, az eredetiség általában nem követelmény, az ismeretek bősége pótolja az intuíciót.
Ez a hivatkozási kényszer mostanság a mindennapos politikai szónoklattanban háttérbe szorult, talán a parlamenti szokásrend miatt, amelyben a felszólalások időtartama korlátozva van. Gyurcsány, aki kétségkívül minden idők legnagyobb hatású szocialista debattere volt, nyilván olvasott néhány alapművet, amely a szónoklás művészetével foglalkozik. Amit így tanult, azt alkalmazta is. Mondhatni hanglejtésével, elmélyült szüneteivel, egész habitusával szinte szuggerálta hallgatóit és nézőit. Pró és kontra döbbenetes hatást váltott ki, kiből rajongást, kiből iszonyatot. Nyilván, ha Pápán lett volna egy jól működő színjátszókör ifjúsága idején, akkor a KISZ helyett esetleg a világot jelentő deszkákat választotta volna, s jellegzetes hangját most a Vészhelyzet és a különböző helyszínelők magyar nyelvű szinkronjából ismernénk. Lendvai Ildikóról ugyanebben a dimenzióban nem egy thriller hangeffektusai, hanem a Kukori és Kotkoda jut az eszembe. Szégyellem is magamat érte. Sokan mondják rá, hogy ő tulajdonképpen egy „kommunista őskövület”, azonban bízvást állíthatjuk, hogy úgy, ahogy ő, a Kádár-korban senki sem beszélt. Annak megvoltak a maga hagyományai: hanglejtése, sztereotípiái, tagolása. Az alaphangot természetesen a korszak atyja adta meg, oly mértékben, hogy beszédmódját még egy MSZMP-s tisztséget viselő, körzeti állatorvos is sikeresen alkalmazta november 7-én, amikor a helyi ünnepségen szónokolt. Ez valójában nem is nagy csoda. Ugyanis minden beszéd tartalmilag és felépítésében azonos volt, követte a hagyományt, amely „pártunk-kormányunk politikájával minden becsületes dolgozó egyetért” formulával kezdődött, és néhány marxi-lenini hivatkozás után a nemzetközi helyzet taglalásával, az imperializmus elítélésével fejeződött be. Mindeközben teljes nyugalom jellemezte. Ez ma már nem így van. A szocialista szónok nem hivatkozhat a nagy elődökre, de a dolgozók egyetértésére sem. Így sima nyelvük kiélesedett.
Ha viszont a szélsőjobboldalra tekintünk, ott még ennél is tüzesebb hangvétellel találkozhatunk.
Ezt olvastam valahol: „Az igazi hazafiság, éppen úgy, mint az igazi szerelem, sohasem hirdeti magát hangosan.” Konfucius pedig ezt mondja: „A mértéktartó ember kevesebb hibát vét.” Aki véleményt mond – mint említettem –, azért idéz valakit, hogy saját véleményét nyomatékosítsa. Ezek szerint én egyetértek azzal, hogy az igazi hazafi csendben, okosan, mértéket tartva munkálkodik. A hangsúly a munkálkodáson van tehát, nem a hangoskodáson, és különösen nem a harsány gyűlöleten. Szerencsére számos olyan jobboldali politikus van Magyarországon, és vannak közöttük jó szónokok is, akik a fentiekkel egyetértenek, s eszükben sincs frázisokat pufogtatni. A mértéktartás nem a keménység és a határozottság hiányát jelzi. Ezért, aki jó hazafinak véli magát, jól teszi, ha odafigyel erre a hangra. Különösen azért, mert ez a hang képviseli a lelki és szellemi erőt.
Konfucius gondolatát fejtegetve: a gyűlölködő, dühöngő ember több hibát vét. S mostanság bizony a politikában, az ország jobb sorsáért folyó küzdelemben nemigen szabad hibázni. Hogy a mértéktartásra milyen válasz adható a másik oldalról, én nem tudom…