Hiába a hitelcsúcs – harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma

Hiába ért el csaknem hároméves csúcsot az új lakások finanszírozására folyósított hitelösszeg áprilisban, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy az új lakások árának elképesztő drágulása miatt a most folyósított hitelből harmadannyi átlagos méretű lakás megvásárlása lehetséges, mint 2022-ben volt. Rövid távon a fizetőképes kereslet csökkenése akár a beruházások visszafogását is magával hozhatja – kérdés, mennyit tud ebből tompítani a Lakhatási Tőkeprogram.

2025. 06. 15. 8:19
Start otthon program
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a 35 év alattiak első saját tulajdonú lakásának megvásárlására felvehető kedvezményes, maximum ötszázalékos kamatozású lakáshitel semmilyen változást nem hozott a fővárosban, sőt a megyeszékhelyeken sem. Ennek legfőbb oka az, hogy a hitel csak olyan, legalább A+ energetikai besorolású új lakásokhoz igényelhető, amelyek négyzetméterára nem haladja meg az 1,2 millió forintot, ilyenből azonban nagyon kevés van. Így az október végéig elérhető kölcsön nagyrészt a vidéki és kisvárosi lakásvásárlásokat támogatja majd, de a zöld kritériumok teljesítése miatt a kedvezményes hitel ott sem tud átütő lenni.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.