Nyolcvanadik születésnapján köszönti a kiállítás és a könyv Balogh László festőművészt, akinek nemcsak a művészete, de az egész élete a városhoz kötődik. A konstruktív törekvések hiteles mestere, művészetét a folyamatosság és a megújulás jellemzi, akárcsak atyai barátja, Barcsay Jenő festészetét. És az az erkölcsi tartás is, amely mesterét. Mikor találkoztak először?
– A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1951–1957 között végeztem, ahhoz a generációhoz tartozom tehát, amely tanúja volt Barcsay anatómiai albuma születésének. Az előzményekhez tartozik, hogy megvádolták őt, hogy nem tud rajzolni. Nyelt egyet, s nekifogott a munkának. Nyáron Szentendrén megcsinálta a könyv szerkezetét, télen Pesten pedig, nem egészen egy év alatt, elkészült vele. Ha úgy tetszik, rajtunk „kísérletezett”, hiszen nagyenyedi pedagógiai tanulmányai óta tudta, hogy nem elég jól rajzolni, a tudást át is kell adni valakinek. Generációk vallják mesterüknek azóta is, olyanok is, akiket nem is tanított. Embersége sokat segített nekünk, hiszen olyan időszak volt az, amikor a főiskolán tombolt a szocialista realizmus, és a növendékektől elvárták, hogy „befejezzék” a munkákat – még mielőtt ráeszmélhettek volna, hogy mi is az a művészet valójában. Különösen fontosnak érzem azt is, hogy olyan évfolyamba kerültem, ahol barátom, a kiváló tehetségű Komondi Sándor is tanult – ő egyike volt azoknak, akik a főiskola pincéjében lelték halálukat 1956-ban, amikor az oroszok belőttek.
– Szentendréről került a főiskolára. Hogyan lett műterme szülővárosában?
– Amikor végeztem éppen akkor üresedett meg egy hely a régi művésztelepen. Autonóm intézmény volt ez, a tagjai – persze Barcsay mester javaslatára – közösen döntöttek a felvételemről. Sokat beszélgettem Deli Antallal, ő volt az egyetlen, aki folyamatosan ott dolgozott. De a többieket is szüntelen hívta-várta az akkor még érintetlen város, és persze figyelték, mit csinálok én, az őshonos, hiszen voltak őstémák, amelyeket mindenki megfestett, de persze mindenki máshogy. Azt a nyolc évet, amelyet ott töltöttem, életem nagy ajándékának tartom ma is. Ez tette lehetővé – no meg az alkalmazott grafika nyújtotta függetlenség –, hogy ne kelljen olyan kompromiszszumokat kötnöm festőként, amelyek miatt szégyellni kellett volna később magam. Voltak előttem jó példák, hiszen Szentendrén a legnehezebb időkben is születtek kitűnő művek, például Korniss Dezső remekei vagy Barcsay Asszonyok című mozaikjának a kartonja.
– Nemcsak mesterségbeli tudást, de szakmai etikát is lehetett tanulni az idősebbektől…
– Meg a festészet belső logikáját, amelyet sajnos valóban sok szakmabeli nem ismer. Például azok, akik az első nyugati utazás után vagy spekulatív módon váltanak stílust. Rám kezdetben azt mondták: lírai konstruktivista, én ezt nem tartom bajnak, hiszen líra nélkül nincs festészet, még akkor sem, ha nagyon konstruktív, világos logikával készült a kép. Megrázó élmény számomra ebből a szempontból is utolsó látogatásom Barcsay Jenőnél a kórházban, halála előtt két nappal. Délután volt, a nap szépen besütött, s ő azt mondta a padlóra mutatva: nézd, milyen szép absztrakt folt!
– Megragadták a szentendrei motívumok, ma is jelen vannak művein. Milyen a viszonya a látott és az absztrakt részleteknek?
– Sohasem egy-egy motívumot akartam megfesteni, hanem azt az élményt visszaadni, amelyet belőlem kiváltott. Ebben is nagy segítségemre voltak grafikusi tapasztalataim, vagy az, amit Konecsnitől tanultam, a tömörítésre, az emblematikusságra való törekvés. Németh Lajos művészettörténész egyszer azt írta rólam: a konstruktív és a dekoratív elemek ötvözete jellemez, ezzel ma is egyetértek, a kiállítási anyag áttekintésekor, visszapillantva a korábbi évtizedekre. Jelen lesznek a tárlaton a főiskola után készült, szentendrei motívumokból épülő képek, amelyek a hetvenes évektől kezdtek egyre jobban absztrahálódni, tömörré, emblematikussá válni.
– Van egy olyan része Balogh László munkásságának, amelyről a tárlat nem beszélhet, a városvédőé, a városáért aggódó polgáré. Bírja még a harcot Szentendre értékeiért?
– Erkölcsi kötelességünknek éreztük néhány kollégámmal mindig is, hogy figyeljük, megpróbáljuk magunk is befolyásolni, mi történik Szentendrén, Szentendrével. Ezzel sok ellenséget szereztünk, de olyan emberek köszönték meg munkánkat, mint például Dercsényi Dezső, Voight Pál, Holler Miklós, ami nagy kitüntetés. A rendszerváltozás után sajnos megszüntették a Műemléki Albizottságot, és a művészeti tanácsra, amelyet később létrehoztak, a szűk látókörű beruházók, építészek csak legyintenek. És egyik merénylet követi a másikat. A legutóbbi példák egyike, hogy át akarják alakítani a főtér körüli utcákat, vízkifolyókkal, mintázattal a kövezeten. De az sem dicsérhető, ami a régi művésztelep átépítése során történt, pontosabban nem történt, hiszen a drága központi épület megépült ugyan, de a műtermekkel nem történt semmi.
– Lehet-e egyáltalán azt mondani még a butikokkal, ide nem illő emléktárgyakkal és tájidegen épületekkel telezsúfolt Szentendrére, hogy a festők városa?
– A 11-es út mellett kint van a tábla, s boldog-boldogtalan idetelepül, kétszáznál több a művész, sok az ilyen-olyan galéria. De a közép-európai művészeti központként indult, a művészek kezdeményezésére és a német testvérváros, Wewrtheim támogatásával kialakult MűvészetMalomra, amely a festők igazi múzeuma is lehetne, „ráeresztették” a színházat, sohasem lesz belőle az, aminek szántuk. Azt mondta egyszer egy professzor: a festők tették naggyá Szentendrét, akkor lesz vége, amikor a festők elmennek innen.
– Ezek kemény szavak, illenek is Balogh László festőművészhez. De tud megilletődni is. Például néhány nappal ezelőtt, amikor fiatal művészeknek adott át elismerést.
– A Barcsay-díjat. Három dolog van, amitől elérzékenyülök. A szüleim, a hazám és Barcsay Jenő. Ő olyan volt, mint az apám, negyven évig éltem a közelében, pedig nem voltam hízelgő típus. Pont ezt szerette. Halála előtt megkérdezte tőle a testvére: ki a legjobb barátod? Sorolt egy pár nevet, aztán azt mondta: de a legjobb Balogh Laci. Fiad lehetne, mondta Erzsi néni, aki később elmesélte nekem az egészet. Igen, de az nekem soha nem hazudott – ez volt a felelet.
origo.hu
Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon
