A 78. Cannes-i filmfesztivál záróünnepségén a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri díjazta a legjobb alkotásokat.

Kiosztották a 78. cannes-i filmfesztivál díjait
Az Arany Pálma-díjat nyert iráni rendezőt, Dzsafar Panahit húsz évre eltiltották a filmkészítéstől „rendszerellenes propaganda” miatt, miután 2009-ben a konzervatív Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újraválasztása ellen demonstrált. Panahi ennek ellenére titokban folytatta a munkát hazájában, de most először kísérte el legújabb filmjét a nemzetközi bemutatóra, és egyelőre nem tudni, hogy fogják-e érni retorziók hazájában a 11. filmjéért, amely közvetlenül az iráni hatalmat és a biztonsági erők önkényét bírálja.
A titokban forgatott Egy egyszerű baleset című krimiben több női szereplő is fejkendő nélkül jelenik meg, s a világpremier előtti vörös szőnyeges bevonuláson a cannes-i fesztiválpalotában egyetlen színésznő sem viselte az Iránban nők számára kötelező hidzsábot, ami az iráni törvények alapján rendszerellenes propagandának és obszcenitásnak minősül.
A művészet provokál, kérdez, felkavar. A művészet mozgósítja legértékesebb, legélőbb részünk kreatív energiáját. Egy olyan erőt, amely lehetővé teszi, hogy a sötétséget megbocsátássá, reménységgé és új életté formáljuk át
– indokolta a zsűri döntését Juliette Binoche.
A kormányellenes propaganda miatt a börtönt is megjárt 64 éves rendezőnek – aki tizenöt év után először jelent meg filmje bemutatóján – Cate Blanchett ausztrál filmsztár adta a fődíjat.
– Úgy gondolom, hogy ez a megfelelő pillanat megkérni minden embert, minden iránit, mindenféle különböző véleményével együtt, bárhol a világon, Iránban vagy máshol: tegyünk félre (…) minden problémát, minden különbséget, a legfontosabb dolog jelenleg az országunk és az országunk szabadsága – mondta köszönőbeszédében a rendező fárszi nyelven a fesztivál francia fordítása szerint.
Bár Panahi a kortárs iráni mozi egyik legtöbb díjjal elismert filmrendezője – 2015-ben Taxi Teherán című drámájával elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját, 2018-ban pedig a cannes-i filmfesztiválon a Három nő című filmjének forgatókönyvéért kapott elismerést –, de ahhoz sem ő, sem a közönség nincs hozzászokva, hogy személyesen ünnepeljék. Itt nincsenek medvék című legutóbbi alkotása 2022-ben a velencei filmfesztiválon debütált, ahol egy üres székkel hívták fel a figyelmet arra, hogy a rendezőt hazájában bebörtönözték.
A csaknem kétórás, francia támogatásból készült és Franciaországban megvágott Egy egyszerű baleset című dráma egy közönséges közúti balesettel kezdődik. Miután az éjszaka közepén elütött egy állatot, Eghbal egy autószerelőhöz hajt, aki azonban láthatóan azonnal megdermed, miután biztos abban, hogy egykori börtönőrével van dolga, aki a legsúlyosabb bántalmazásoknak vetette alá.
Elindul az autós nyomába, elrabolja az utcán, majd a sivatagban élve el akarja temetni. Eghbal azonban mindent tagad, az autószerelőt pedig kétségek gyötrik: vajon tényleg megtalálta-e azt a férfit, aki tönkretette az életét, vagy egy ártatlan embert bántalmaz? Az igazság kiderítésére az autószerelő összegyűjti kínzója többi áldozatát, és egy kisteherautóban furikázva a városban megvitatják a magánbosszú értelmét. Van, aki minden további nélkül végezni akar az elrabolt férfival, mások vonakodnak, tartva attól, hogy pont úgy viselkednek, mint az iráni hatalom, amely bebörtönözte őket. Az abszurd és komikus jelenetekkel teli film elmélkedés az igazságszolgáltatásról és a bosszúról az önkénnyel szemben.
A másként gondolkodó Dzsafar Panahit 2022 júliusában másodszorra vitték börtönbe, hogy folytassa a 2010-ben rá kiszabott, de akkor két hónap után felfüggesztett hatéves börtönbüntetés letöltését, majd 2023 februárjában szabadlábra helyezték.
Dzsafar Panahi a második iráni rendező, akinek filmje elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban. Abbasz Kiarosztami – aki Panahi mestere volt – A cseresznye íze című filmjéért 1997-ben vehette át a fődíjat.