Gyorselemzést tett közzé a mai washingtoni találkozóról Deák Dániel.

A szakértő öt pontban foglalta össze a nap tanulságait. Mint írta, Zelenszkij fogadtatása sokkal kevésbé volt ünnepélyes, mint múlt héten Putyiné Alaszkában. Putyint ugyanis Donald Trump személyesen üdvözölte, vörös szőnyeget is terítettek elé az anchorage-i légibázison, Trump és Putyin kézfogásakor pedig amerikai vadászgépek húztak el felettük.
Ezzel szemben Zelenszkij érkezése Washingtonba határozottan visszafogottabb volt; csupán alsóbb szintű tisztviselők fogadták őt a reptéren.
Zelenszkij a pár hónappal ezelőtti, botrányba fulladt találkozóból tanulva ezúttal látványos és szimbolikus gesztusokat tett Trumpnak. Például kivételesen öltönyben – pontosabban fekete zakóban, ingben és vászonnadrágban – érkezett, miután legutóbbi látogatásakor ennek hiányát szóvá tették. Az Ovális irodában zajló sajtótájékoztató közben Trump meg is dicsérte Zelenszkij katonás stílusú öltönyét – hívta fel a figyelmet Deák Dániel.
A harmadik fontos pont, hogy Zelenszkij többször mondott köszönetet, például azért is, hogy az Ukrajnát finanszírozó európaiak fegyvereket vásárolnak az Egyesült Államoktól, amit megköszönt Amerikának, és külön megköszönte Európának is, hogy fizet a fegyverekért, amelyeket eljuttat Ukrajnának. Ezek az európai vezetők – köztük Ursula von der Leyen – el is kísérték Zelenszkijt Washingtonba.
Negyedszer, Trump azt mondta, nagyon jelentős előrelépés történt a Putyinnal folytatott alaszkai tárgyaláson. A nyilatkozatok alapján Zelenszkijtől a területek feladását várja el Trump, cserébe a háború lezárását követően erős biztonsági garanciákat nyújtanak Ukrajnának, ugyanakkor az oroszok elvárásának megfelelően nem csatlakozhatnak a NATO-hoz. Zelenszkij is megerősítette ezúttal, hogy támogatják Trump tervét, hogy a háborút diplomáciai úton zárják le – emelte ki a szakértő.
Végezetül Zelenszkij megerősítette, ő is támogatja a Trump által kezdeményezett háromoldalú találkozót, amelyen Zelenszkij és Putyin tárgyalhat közvetlenül Trump jelenlétében. Az amerikai elnök azt mondta: úgy látja, Putyin le akarja zárni a háborút, és ő segít is rendezni a konfliktust. Trump azt is mondta, hogy a mai tárgyalások után telefonon fel fogja hívni Putyint. Elmondta, hogy felveti neki egy háromoldalú találkozó ötletét – zárta bejegyzését Deák Dániel.
Borítókép: Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)