Kiállítás nyílt a magyar nyelvemlékekről a Széchényi könyvtárban. A Népszabadságban advent második hetében megjelent erről egy írás, nem véleménycikk tehát, hanem afféle kedvcsináló. Ehhez képest elég lehangoló volt, hogy a tihanyi apátság alapítóleveléből idézett első magyar mondatot a cikkben hibásan írták le – „hodu utu rea” helyett „hudu utu rea olvasható” –, de a bevezető sorok még furcsábbak voltak: „Már a lépcsőfordulóban felcsigáznak: balról a Halotti beszéd felnagyított részlete látható, jobbról pedig az érsekújvári Biblia egy festett oldala; a képen az utolsó ítélet figyelhető meg, áll Krisztus, előtte meg szörnyű kis halottak bújnak ki a földből, pont, mint a zombik. Ígéretes.”
Igazi adventi hangulatot sugalló baloldali eszmefuttatás. De mire jó ez? Még a Brezsnyev kori szovjet sajtó is jobban méltányolta a kulturális értékeket, ha vallási tartalmuktól igyekezett is megfosztani őket. Ezzel a hozzáállással Rubljov vagy Dioniszij ikonjait is lehetne minősíteni. Mondjuk így: „Szőrös kis ördögök grasszálnak Dioniszij ikonjain lompos farkukat maguk után húzva, nem szeretnék velük találkozni a Blaha Lujza téri aluljáróban. Vajon mit akarnak velünk? Sütögetni, amikor úgyis melegünk van pár hónappal a választások előtt?” Vagy: „Már az ajtóból meglátjuk Rubljov ikonját, a Szentháromságot. Az egy kaptafára készült angyalok furán tartott nyakkal bámulnak a semmibe, igazán kezeltethetnék magukat egy magánklinika ortopédiáján. Előttük kehelyben valami vörös lötty, csak nem vért isznak ezek a szelídséget imitáló szárnyas lények? Szép kilátásaink vannak.”
Amikor elolvastam egy másik baloldali lap, a Népszava egyik írását a clevelandi magyar templom bezárásáról, úgy éreztem, a fönti idézet a zombikról cizellált humor volt, amelyhez talán nem volt fülem. Bartus László Szodoma és Gomorra című elképesztő tónusú cikkében, szintén advent idejére időzítve így számolt be arról, mi az, amin ő már meg sem döbben: „Hogy a Bostonból érkezett clevelandi püspököt nem hatják meg a papjaik által megerőszakolt gyerekek történetei, az egy dolog. Hogy a püspököt nem érdeklik a tönkrement életek, hogy semmi rendkívülit nem talál abban, hogy egy nyolcéves kislányt esti imája közben a szolgálatra odarendelt pap a saját ágyában megerőszakol, azon sem csodálkozunk.”
Valahogy nem jó felé megyünk. Miért kell gyengíteni valamit, ami erősít? Akik a pénzben megragadható értékek relativitását eddig szentbeszédnek érezték, azok ma kénytelenek elismerni: mára kiderült, hogy azok a szó szoros értelmében viszonylagosak. A hitelválság oka ugyanis éppen az, hogy jelentős mértékű pénzmozgások mögött valójában nincs is pénz. A pénz és a hit világa között ez is egy különbség: az utóbbi mögött van fedezet. Azok az országok, amelyek hitbéli értékeiket elkótyavetyélik, a válságtól sújtott, egyre kegyetlenebb világban maguk ellen dolgoznak. A hívő emberek könnyebben megtalálják azokat a belső támpontokat, amelyek őket krízishelyzetben segítik. A szovjet kényszermunkatábort megjártak tanúsítják: a vallásos emberek könnyebben elviselték a rettenetes megpróbáltatásokat.
Magyarország a Kádár-korszakban hosszú éveken át vezette az öngyilkossági statisztikákat. (Már ezért is gyomorforgató a „legvidámabb barakk” kifejezés.) Az utóbbi évtizedekben az öngyilkosok száma csökkent, viszont a depressziósoké megtízszereződött. De ha ez így van, akkor miért kell gátolni, gúnyolni azokat az erőket, amelyek a lélek betegségein a lélek táplálékhoz juttatásával segítenek?
Vannak országok, ahol erre a kérdésre tudnak válaszolni. Néhány hete Kirill orosz pátriárka levelet írt Silvio Berlusconinak. Az előzmény ismert, bejárta a világsajtót: a finn származású Soile Lautsi, aki Olaszországban ment férjhez, arra jutott, hogy két gyermekét erősen zavarja az iskolában a falon lévő feszület. Először az igazgatóhoz fordult, hogy vegyék le a keresztet, de nem ért célt. Panaszával a bevándorló elment egészen az olasz legfelsőbb bíróságig, de ott sem ismerték el igazát. Maradt neki Strasbourg, akár a zámolyi romáknak, s az Emberi Jogok Európai Bíróságánál Lautsi asszony egész Olaszország ellen fordulva elérte célját. A testület igazat adott neki, az iskolákban a keresztet jogellenesnek ítélte, és kártérítésre ítélte az államot. Az olaszok fölháborodtak. Úgy érezték, identitásukat érte támadás, hiszen több mint 90 százalékuk katolikus. Valóságos tömegmozgalom indult meg, követelik, hogy hagyják békén az iskolákban a falon lévő keresztet, amely az olasz hagyományok része. Sokan kinyilvánították, hogy Lautsi asszony nyugodtan hazamehetne Finnországba, mások nem is értették, miért nincs nagyobb tisztelettel az ország iránt, amely befogadta.
De nem csak az olaszoknak nem tetszett a strasbourgi emberi jogi bíróság ítélete. Lehet taglalni jó szaftosan Berlusconi nőügyeit is, de egy kicsit fontosabb ennél Kirill orosz pátriárkának az olasz elnökhöz írott levele: „Olaszország és Európa más országainak keresztény örökségét nem lehet az európai jogvédő intézmények vizsgálódásának tárgyává tenni (…) a keresztény vallási szimbólumok a közös európai identitás részét alkotják, és nélkülük mind a kontinens múltja, mind jelene, mind pedig jövője elképzelhetetlen. Az állam világi jellegének biztosítása ürügyén nem szabad vallásellenes ideológiát terjeszteni, amely nyilvánvalóan megbontja a társadalmi békét, diszkriminálja Európa vallási többségét – a keresztényeket. (…) Feltétel nélkül támogatjuk Olaszország kormányát, hogy fellebbezzen az Európai Bíróság Nagykamarájánál.”
Ma még nem látjuk, hogy a huszonegyedik században milyen tendenciákból lesznek tektonikus mozgások. De nem árt figyelni azokra, akik lényeges ügyekben lényeges mondatokat fogalmaznak meg – legyen az az orosz pátriárka vagy egy egyszerű páduai polgár.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
