Magyar advent

Ennek az adventnek még nincsen vége, tart a várakozás. A mi mostani koszorúnkon több a gyertya, s még valamennyinek csonkig kell égnie a várt adventusig, az eljövetelig. A mi várakozásunk most hosszabb lesz, átnyúlik a tavaszba. Ez a várakozás az orgonanyílásig tart, egy nemzet várja már türelmetlenül. Amit most átélünk, az a magyar advent. Belecsúszik az esztendő fordulójába, a vízkeresztbe, a derűs farsang hétvégéibe, a tavasz első napjába. A mi adventünk, a mi reményünk most átnyúlik a következő évbe. A nagy eljövetelre majd elolvad a hó, végképp kipattannak a rügyek, énekelni kezdenek a dalos madarak. A magyar várakozás históriája új bekezdést kap az életünkben. A mi fenyőfánk alatt a dobozkában a közelgő tavasz ajándéka lesz. És ezt a dobozkát, ahogyan a madár csicsergi majd: nyitni-kék. Csak ne vánszorogna ólomlábakon az idő… Az idő, amit azonban megállítani nem lehet. (Sokan megpróbálták már, de hiába.)
Vasárnap, huszadikán a negyedik gyertyát is meggyújtottam, de van még elegendő hely a koszorún. Türelmetlen türelemmel várok, de már csak tavaszig. És akkor, azon a napon, a magyar eljövetel napján megöleljük majd egymást, nagyot sóhajtunk. Eltörlünk néhány csepp könynyet a szemünk sarkában…