Ez idő tájt úgy tűnik, a Teremtő egyelőre kimarad ebből a mai kocsmából, vagy inkább vircsaftból. Várakozik. Igaza van. Ő nem a népek kevergetésének a híve, éppen, hogy a békesség-óhajtásáról is híres. Békességet meg nem parancsolni kell, hanem megteremteni. S nem a TEREMTÉS, így, csupa nagybetűvel ellen. A Teremtő sosem mondta, hogy a sót kötelező keverni a cukorral vagy az ecettel. Mert tudta, hogy az nem lehet siker. Erre az egyszerű megállapításra sem hallgat az emberiség. S éppen ezért káoszba süllyedt és végtelen beképzeltségében Istennek képzeli magát. Mondjon egy helyet is valaki, aki ismeri a mai „világhelyzetet”, hol találnánk ez idő tájt a Földön olyan helyet, ahol biztonság, szeretet, tisztesség uralkodik, ahol nincs „túlfogyasztás”, de nem hal éhen senki, ahol békét óhajtanak és nem háborút, nem a fegyverek diadalát.

A hajdan mintaképül is szolgált Németország, s még sok-sok ország bizony bajban van. Akkor is, ha bevallják, akkor is, ha nem. Zavaros pénzügyek, erkölcsi elkeveredések, politikai hátsó szándékok, nemi tévelygések, életellenes cselekedetek – elég, ha csak a kábítószerek mértéktelen elterjedésére és az ellene küzdők kudarcaira gondolunk, a pedofília terjedésére, és így tovább, de már ezen jelenségekre is mondhatjuk, hogy elég!! Legyen vége az abnormalitásnak. A Sátán – tetszik nem tetszik –, de tort ül mostanában. Nem kell ehhez hívőnek lenni sem, hogy megállapítsuk, elég csak gondolkodni, hiszen nem lehet nem látni, hogy olyan sötét erők rabszolgája lett az emberiség, amelyeket eddig nem csak hogy nem ismert, de el sem tudta képzelni, hogy eljön az idő, amikor akaratlanul is megismeri.

Az ember a maga sorsának kovácsa, tartja a mondás. Rengeteget lehetne, s kellene is erről beszélgetni. Hátha ráébrednénk valódi szerepünkre, hogy miként is váljunk saját sorsunk kovácsává. Nehéz lecke. A Biblia sokat beszél arról, hogy az ember elkövette azt a bűnt, hogy a maga ura akart lenni, hogy ne a Fennvaló, tehát az Isten uralkodjon rajta, ám ez nem sikerült neki. S aztán olyan sötét erők rabszolgája lett, amiket addig nem is ismert, jóllehet az Isten figyelmeztette, de nem hallgatott rá. Én úgy látom, az igaz szavakra ma sem hallgatunk. A lázadó, s folyton, sokszor értelmetlenül is lázongó, hőbörgő ember aztán belehajtotta magát egy olyan kátyúba, a sötét erők kátyújába, amelyek életidegenek. Ehhez hívőnek sem kell lenni, hogy megállapítsuk, életünket a félelem, a fájdalom, a nélkülözés, a betegség, a gyűlölet, a viszály, a szükség és a halál árnyékolják be, ezen jelenségek minden velejárójával együtt. Mi bizonyítja ezt jobban, mint a legismertebb krisztusi parancs: Ne ölj! Csak sajnos elfordultunk mindentől, ami emberi. Itt tart tehát az EMBER, a csupa nagybetűs ember, csak éppen nem méltó a nagybetűs tiszteletre. Már csak azért sem, mert minden nap azt tapasztaljuk, hogy a bűnnek nincsennek következményei. A hívők tudják és hiszik, hogy lesznek. Jó volna, ha a hitetlenek is belátnák ezt, bár az a légkör, melyben ma él a magát oly nagyon dicsőítő európai ember, nem igazán kedvez a belátásnak. Hogy a mai politikai viszonyok között hallunk-e majd valakitől is olyan mondatokat, melyekben tévedéseiért kér bocsánatot bárki, legyen bármelyik európai ország „illetékes” elvtársa, azt nem tudom, pedig volna igény rá. Sokkal inkább azt látom, amit a három bölcs majom mondásának tartanak, ők ugyanis kijelentették: „Nem látok, nem hallok, nem beszélek.” Itt tart ma Európa végtelenül tehetségtelen és hátsó szándékú vezérkara. Itt tartanak az ál-Messiások. Nem kellene hagyni.

A szerző újságíró