Változik a közlekedés is
A nyáriasnak ígérkező időjárás miatt több utasra számít a MÁV-csoport a hosszú hétvégén, így megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a cég.
A MÁV a megyeszékhelyek felé és a kiemelt turisztikai desztinációk irányába is bővíti a férőhelyek számát: az InterCityken mintegy 10 százalékkal több helyet tudnak biztosítani, ahol pedig motorvonatokkal dolgoznak, mint a Mátrába, vagy a Velencei-tóra tartó járatoknál, több egységet állítanak szolgálatba.
A kiemelt turisztikai és távolsági viszonylatokon hosszabb összeállítású, nagyobb kapacitású szerelvények közlekednek majd.
A főbb budapesti pályaudvarokon, Siófokon és Balatonfüreden, valamint a Tópart, Balaton InterCity és a Tisza-tó sebesvonaton diákmunkások, utasmenedzserek segítik a kerékpárosok utazását, a kerékpárok elhelyezését és az utastájékoztatást.
Az utasokat arra kérik, segítsék munkájukat azzal, hogy előre megváltják jegyeiket, amit legegyszerűbben a MÁVPlusz applikációban tudnak megtenni, ahol 15 százalékos okoskedvezményt biztosítanak minden belföldi vonat- és buszjegyre, kerékpárjegyre valamint helyjegyre.
A BKK járatai ma a megszokott szombati menetrend szerint közlekednek, míg vasárnap és hétfőn az ünnepnapokon érvényben lévő menetrend szerint.
Tennivalóban gazdag hétvége lehet
Szombaton kezdődik egy pünkösdi ünnepi programsorozat a budai Várnegyedben: a rendezvényen népművészek, iparművészek és a hagyományos magyar ízek képviselői mutatkoznak be, miközben kézműves vásárral is várják az érdeklődőket.
Azokat, akik egy kis esti kikapcsolódásra vágynak, a Belvárosi Bor és Pezsgőfesztivál várja a Szabadság téren, ahol Magyarország kiemelkedő borászatai és pezsgőpincészetei képviseltetik magukat. A hazai különlegességek mellett azonban külföldi ízeket is meg lehet majd kóstolni.
Ezek mellett két helyszínen is van Pünkösdi Vásár a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül. Az egyik helyszín a Vámház körúti Vásárcsarnok, a másik pedig a Városháza park.
A Vörösmarty téren pünkösdi királyválasztás, ügyességi játékok és kihívások, népi, közösségi programok és változatos zenei programok is várják az érdeklődőket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!