Ezzel nem nyugatra mozdul a Tisza
– Arra még várjuk a választ, hogy lesz-e alkotmányossági próba, alkotmánybíróság elé küldik-e ezt a kérdést, és hogy ők hogy döntenek, mert ez a visszamenőleges jogalkotás nagyon nincsen rendben – vélekedett. Jelezte: ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti ezt, mondván, hogy nem lehet 36 évre visszamenőleg törvényeket hozni, akkor Magyar Péter még mindig mondhatja, hogy ő megpróbálta teljesíteni az ígéretét, de a „csúnya NER-es Alkotmánybíróság ezt nem engedi”.
Magának a miniszterelnöki ciklusnak az időbeli limitációjával kapcsolatban Kiszelly Zoltán elmondta, hogy az inkább az elnöki jogkörre szokott vonatkozni, éppen azért, mert „az uralkodók helyett vannak”, és a cél az, hogy ne alakuljanak ki ilyen hosszú ciklusok, ami ebben az esetben rendben is van. A miniszterelnöki szerepkör csak olyan egzotikus országokban van korlátozva, mint Thaiföldön, Belizeben vagy éppen Mongóliában, de mi nem oda akarunk tartozni, hanem a nyugati világhoz, ahol nem látni még csak hasonlót sem, nyugaton sok példa volt már hosszú ciklusra egy miniszterelnöktől vagy kancellártól, ott csak az államfők ciklusát korlátozzák – magyarázta.
A Sándor-palotába vágyhat Magyar Péter
– Azt mondja, hogy ez a nyolcéves szabály rá is vonatkozik, azonban azt gondolom, hogy ha miniszterelnökként le tud hozni két ciklust, utána köztársasági elnök akar majd lenni – vélekedett Magyar Péterrel kapcsolatban az elemzési igazgató. Hozzátette: bár a jelenlegi miniszterelnök még erről nem beszélt, azonban azért is akarhatja elküldeni hivatalából Sulyok Tamást, mert ha erős köztársasági elnöki jogköröket írnak az új alkotmányba, akkor azt nem a mostani államfőnek akarják, hanem a saját emberüknek.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!