A vb csodacsatára egy hét alatt jutott a pokolból a mennybe

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 80. rész az 1980-as labdarúgó-vb hőséről szól, aki az első csoportkörben csapata kerékkötője volt, aztán egy hét alatt a vállán vitte előre egészen a világbajnoki címig Olaszországot. Paolo Rossi feltámadása a futball egyik csodája volt azzal a meccsel együtt, amelyen az ő mesterhármasa kellett a káprázatos brazil válogatott legyőzéséhez. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Paol Rossinak nagyon beindult az üzlet: pocsék első négy meccs után három mérkőzésen hat gólt szerezve vezette az olasz válogatottat a világbajnoki címig. Fotó: FARABOLA/LEEMAGE Forrás: Bridgeman Images via AFP

Enzo Bearzot és Dino Zoff a világbajnoknak járó trófeával. Fotó: Bridgeman Images via AFP

Enzo Bearzot kijárta a szövetségnél Paolo Rossi eltiltásának a mérséklését, és a csatár így ott lehetett Spanyolországban a vb-n, de az olaszok szerint tényleg bár ne lett volna ott. A kritikák ellenére a kapitány ismét betette a kezdőbe Rossit az argentinok ellen, aki ekkor már nem volt kerékkötő, de nem játszott főszerepet a 2-1-es győzelemben. Az inkább azé a Claudio Gentiléé volt, aki derékon alul szinte egyszer sem rúgta meg Diego Maradonát, azon felül viszont annál gyakrabban…

És ezután következett a pillanatok alatt legendássá vált brazilok elleni mérkőzés 1982. július 5-én, amelyet okkal sorolnak a világbajnokságok történetének a legjobb meccsei közé. A brazilok azóta nevet adtak a mérkőzésnek: A tragédia do Sarrià, a Sarrià tragédiája. Júnior, Toninho Cerezo, Falcao, Zico, Sócrates, Serginho és a „nehéztüzér” Éder mind világklasszis volt, általános vélemény szerint az 1970-es világbajnok brazil válogatottal egyenértékű volt ez a csapat, ám nem számoltak valamivel: az olasz válogatott, különösen Paolo Rossi feltámadásával.
 

A meccs: XII. labdarúgó-világbajnokság, 2. csoportkör, középdöntő: Olaszország–Brazília 3-2 (2-1) Barcelona, Estádio Sarrià, 44 000 néző. Vezette: Abraham Klein (izraeli) Olaszország: Zoff – Gentile, Scirea, Collovati (Bergomi, 34.) Cabrini – Oriali, Tardelli (Marini, 76.), Antognoni – Conti, Rossi, Graziani Brazília: Waldir Peres – Leandro, Óscar, Luisinho, Júnior – Toninho Cerezo, Falcão, Sócrates Zico – Serginho (Paulo Isidoro, 69.), Éder Gól: Rossi (5., 25., 75.), illetve Sócrates (12.), Falcão (68.)

Az olaszok 3-2-re nyertek, mindhárom góljukat az agyonszapult csatár szerezte. A braziloknak elég lett volna a döntetlen is az üdvösséghez, ám a vérükben volt a támadás, 2-2-nél is mentek előre, mint kiderült, a vesztükbe. Még Rossi harmadik góljára is jöhetett volna válasz, de Dino Zoff, talán az egész torna legnagyobb védését produkálva, a 90. percben hárította Sócrates kísérletét. A csodálatos mesterhármast követően a pocskondiázás átváltott hozsannába, még a mérkőzést otthon, televízión néző akkori olasz államfőt, Sandro Pertinit is elragadta népének lelkesedése: 

– Indítványozni fogom, hogy Rossit tüntessék ki a Commendatore polgári érdemrenddel, amely az angol lovagi cím itáliai megfelelője.

Egy pescarai borkereskedő cég pedig 1000 üveg különleges bort küldött Rossinak, míg egy vigevanói cipőgyár tulajdonosa megígérte, hogy élete végéig ellátja neki tetsző termékkel.

Neki a legjobbkor volt egy csodálatos hete

– Minden gól nagyon fontos a világbajnokságon. Mégis, a braziloknak lőtt első gólom mindennél fontosabb volt. A mérkőzés előtt tartottunk egy kicsit tőlük, övék volt a lélektani előny. Úgy gondolom, ott, akkor az ötödik percben mindez a javunkra fordult. 

Bizonyos szinten felül minden játékos pályafutásának van egy csodálatos hete, amikor szinte minden sikerül neki. Nekem óriási szerencsém volt, hogy ezek a csodapillanatok éppen a világbajnokságon, éppen a legfontosabb mérkőzéseken jöttek el

 – mondta később Paolo Rossi, aki egyébként nagyon sokra tartotta a legyőzött ellenfelet: – Ez volt a legjobb brazil csapat, amelyet valaha láttam. Úgy kiemelkedett, szinte nem is látszott a mi bolygónkról. Ha a játékosaiknak bekötötték volna a szemét, akkor is megtalálták volna egymást a labdával.

Ez az emlegetett egy hét valóságos csoda volt. Olaszország az elődöntőben Paolo Rossi két góljával nyert 2-0-ra a lengyelek ellen, a döntőben pedig ő lőtte az elsőt az NSZK hálójába, ezt Tardelli és Altobelli megtoldotta kettővel, 3-1 lett a vége, és a csoportkörben eltemetett válogatott világbajnok lett. Az újságírók is értékelték a hat találattal gólkirály Paolo Rossi varázslatát, a vb legjobbja szavazáson 437 ponttal végzett az élen, őt 252-vel követte a brazil Falcao, 207-tel a német Rummenigge, és 179-cel a lengyel Boniek.

Paolo Rossi a lengyelek elleni elődöntőben kétszer is betalált. Fotó: Bridgeman Images via AFP

Dénes Tamás sporttörténész egy évtizeddel a világbajnokság után találkozott Paolo Rossival, és a beszélgetésüket megírta 2018-ban az akkor esedékes labdarúgó-vb felvezetésében. Akkor így emlékezett vissza a brazilok elleni mérkőzésre: „Aligha kell bizonygatnom, pályafutásom egyik legemlékezetesebb mérkőzése volt az a barcelonai. 

Három gól a braziloknak, igen, ez csodálatos emlék. De állítom, mégsem ezen a mérkőzésen játszottam a legjobban a Squadra Azzurrában.

Életem első világbajnokságán, 1978-ban, nem egészen huszonkét évesen sokkal jobb erőben voltam, s talán jobban is futballoztam. Ám az igaz, a gólokat 1982-ben lődöztem.”

A szerző kérdésére, hálás-e Enzo Bearzotnak, az akkori kapitánynak, aki kétségtelenül kockázatot vállalt azzal, hogy az eltiltása után, négy mérkőzéssel a lábával, behívta a válogatottba, Rossi erre azt felelte, hogy hálát nem érez Bearzot iránt, de nagy tisztelettel gondol rá. A világ pedig őt tisztelte: 1982-ben megkapta a France Football aranylabdáját. Utána is ért el szép sikereket, különösen klubjában, a Juventusban, de a csúcson ott, Spanyolországban volt, azon a hét napon. Már nincsen köztünk: fiatalon, 64 évesen hunyt el 2000. december 9-én.