Én úgy látom, de meglehet, nagyon is tévedek, hogy az egész fentebbi gondolatmenetem azt bizonyítja, már nem is burkolt, hanem nyílt háborús fenekedések, háborúra való felhívások árnyékában élünk. S olyan környezetben, olyan elhibázott szövetségek keretén belül, ahol a megegyezés, a normális párbeszéd egyelőre nem létezik. Pár éve még sokan hittek abban, hogy az ukrán-orosz háború befejezhető. Óh, mi naivok! Lett másiiiik! Mármint háborúból. Mint a híres kabaréjelenetben, ahol az előadó, a csodálatos Eötvös Gábor, a híres cirkuszi zenebohóc egymás után húzta elő újabb és újabb hangszerét a kabátja alól, mutatva, hogy mindig van másik! Nem is egy, hanem több. S aligha tévedek, ha azt mondom, ez idő tájt egy csomó terv a népességcsökkentésre van alapozva. Az idős emberek katonai behívói is erre utalnak. Mert ugyan mi értelme lenne a folytonos háborús riogatásnak, ha nem ez? No persze van még néhány más „rablási terv” is. Lásd: Ukrajna. Így él most a világ. Melynek urai ismét túlmentek minden határon. Szabad és kell is másképpen gondolkodni, mint a többség, vagy akár a kisebbség. De azt már végképp abba kellene hagyni, hogy az úgynevezett „világ urai” hülyének nézzenek mindenkit. Például azzal, hogy a legaljasabb módon próbálják meg terveiket megvalósítani.

A világ tehát megbuggyant és nagymértékben elaljasult – írom részben Radnóti Miklóst idézve, aki azt írta, hogy „Oly korban éltem és e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.” Németországnak illenék megfontolnia ezeket a gondolatokat, de legalább a balhiteit, éppúgy, mint a többi, háborús fenekedő, elaljasult mai vezetőnek, akik balhitekben, kényszerképzetekben teszik tönkre az emberek életét, s azoknak is, akik értelmetlenül a nyugdíjas korúakat küldenék a harctérre. No de hol vannak már a tavalyi havak, a béke-ígéretek, a beképzelt fogadkozások innen is meg onnan is? Eltűntek, mint a tavalyi hó. S hogy egyszer béke lesz? Nehéz elhinni. Még a nyugdíjas német férfiak besorozása árán sem. Évek óta nem tudunk már saját életünkbe beleszólni, hiába kívánjuk, hogy el a kezekkel az életünktől, marad a kiszolgáltatottság, ellenállni szinte lehetetlen. S hogy egyszer béke lesz? Az bizony ez idő tájt nem látszik közeledni. Mit mondhatnánk? „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!” De még Radnóti sem tudta megmondani, hogyan védekezzünk. Őt pedig megölték, mint tudjuk.

A szerző újságíró