Egy, egyetlenegy bibi volt csak vele. Amint bölcsész lelkemmel bármiféle szép, nagy, emelkedett, költői-irodalmi-művészi magasságot (idézetet, utalást, példázatot stb.) hoztam elő, a teljes és tökéletes értetlenség és leginkább: iszonyúan feltűnő és lebírhatatlan érzéketlenség sugárzott róla vissza rám, kitartóan és magabiztosan. Körülbelül annyi affinitása volt a kultúrához, a művészet, az emberi szellem magasabbrendű darabjaihoz, mint nekem mondjuk a különben nagyra becsült kazánkovács szakma vagy éppen a biokémia vagy a kvantummechanika rejtelmeihez.

Az analógia, sajna, több mint beszédes.

Az elmúlt másfél évtizedben – a mindenkori kivételek előtt bár tisztelegve – kormányzati szinten ilyen drága Palikkal voltunk kultúraügyekben körül véve. Alighanem a kelleténél jóval nagyobb számban. Nem, nem vettek ők palira bennünket, eszük ágában sem volt ilyesmi, csak éppen a tizenhat év összességében kifejezetten gyenge kulturális politikájának mélyebb rétegeiben – igen helyesen mondta a napokban egyik kiváló, ragyogóan nemzeti szellemű értelmiségi harcostársunk – az húzódik meg, hogy a kultúra igazi, komolyabb-elmélyültebb értelmét, értékét nem értették meg a döntéshozók. 

Talán az egyedüli hősies kísérletkivétel e másfél évtized alatt alighanem csak szegény jó Kásler Miklós lehetett a maga fura, magyar abszurd módra karakteres valóságában: a kultúra, a humanió­rák ügyéért szenvedélyesen rajongó, hozzáértő, nagyszerű affinitású, neves onkológusprofesszor.

Idézzük csak fel a történteket! 

Nemsokára A kultúra diktatúrája címmel könyv is napvilágot lát, amelynek szerzője – Bayer Zsolttal duó­ban – a vitát elindító Szakács Árpád. A nagy purparlé konklúziói egyértelműek. 

Annak ellenére, hogy az első írások megjelenése után volt olyan magát nemzeti érzelműnek hirdető, így is számon tartott professzor, aki dühtől tajtékozva, vadul kiáltozta az alig pár éve létrehozott tudományos intézet folyosóján, hogy de hát ki a fészkes fene az a Szakács Árpád?

És imígyen nagyjából el is érkeztünk a már idézett Csurka István-i megállapításokhoz. Nem véletlen, hogy egyre többen mondják, 

A róla készült, máig egyetlen könyv szerzőjeként állíthatom: 

Miként ő mondta: a kultúra valóban minden, és valóban csak az menthet meg bennünket. Ezért kell harcolni érte.

Orbán Viktor 2018. október elején a felújított budai Vigadó átadásán, a Hagyományok Házának megnyitásakor azt mondta, hogy „kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van”, utalván az akkoriban már fölerősödőben lévő keresztény kultúrkör-ellenességre és iszlám nyomulásra, az itthoni dolgokat meg lazán elintézte annyival, hogy „néha azt hallom, Magyarországon kultúrharc zajlik […], azt gyanítom, hogy az egyes pozíciók körüli lökdösődés, a kultúrfilozófiák közötti hírlapi vita talán a modern élet megszokott rendjéhez tartozik. […] Magyarországon inkább kultúrbéke van: lassan teljes egyetértés formálódik arról, hogy a jövőnket a családra, a munkára és a nemzet újraegyesítésére kell építeni.”

Az egy másik színdarab. És a hírlapi viták, sokan tanúsíthatjuk, egyáltalán nem különböző kultúrfilozófiák között vagy körül zajlottak, a család, a munka és a nemzetegyesítés kérdésköre pedig a létező legszorosabban összefügg a mindent átszövő és meghatározó kultúra egész univerzumával. Akár úgy is mint a modern élet megszokott rendjéhez tartozó dolog.

Ami azután, azóta – máig – történt: részint az égvilágon semmi, már ami a kormányzatot gátlástalanul gyűlölők ostoba finaszírozásának folytatását illeti. Továbbá a kormányzati politikához valóban, átélten hű emberek tekintélyes hányadának elhanyagolását, lekezelését és ezzel párhuzamosan jó néhány tehetségtelen törtető látványos, „ő a mi emberünk” támogatásainak állandóságát. Mostanra elértünk a volt illetékes miniszter NKA-botrányáig és addig a szánalmas szereplésig, ami Rónai Egonnal készült.

És távolról sem utolsósorban: higgyék el, rutinunk van elég. Legalább úgy Balassitól vagy Pázmánytól idáig. Edzettség dettó. Egy kitűnő délvidéki magyar költő írta: nem lesz háború, mert már régóta háború van. És mi csak azt folytatjuk, amit eddig.

A szerző író