Camera obscura

Le kell dózerolni a Deák téri evangélikus templomot, a helyére pedig fel kell húzni egy felhőkarcolót, amelynek teteje legyen egy magasságban a budavári palota kupolájával! E barbár gondolat nem a jelenből való, hanem 1950-ből, a „progresszió” időszakából, amikor minden polgári érték „retrográd” volt, a teret pedig akkor épp Sztálin térnek hívták. Hatvan év eltelt, mégis, e bolsevik észjárás vissza-viszszaköszön. Most is a „haladást” üvöltik, csak hogy megtörjék a harmóniát.
Ha Pestről Budára érünk a Lánchídon át, az alagút jobb oldalánál, a Fő utca elején van egy foghíjtelek. Egykor a Budai Takarékpénztár neoreneszánsz székháza állt itt, épült 1862-ben, Ybl Miklós tervei alapján. Annak idején itt működött a Lánchíd kávéház, képzőművészek, irodalmárok találkahelye. Majd jött a második világháború, terrorbombázás, az épület maradékába később a Dél-budai Vendéglátó Vállalat költöztetett presszót. Emeletes árkád, a szomszéd ház tűzfalán egy-egy oszlopsor őrizte Ybl Miklós képzeletét. Egészen a rendszerváltásig. Akkor az épület maradékát is elbontották, azóta, húsz éve szinte semmi sem történt. Majdnem semmi.
A hatvanas évek óta több terv is született e foghíjtelek beépítésére. Voltak köztük olyanok, amelyek legalább az emlékezetre érdemesek, mindenesetre egyik sem valósult meg. Néhány éve, pontosan 2007-ben a telket birtokló Wallis Ingatlan Csoporthoz tartozó cég hirdette fennen: fiatalos szállodát építtet ide, az általa meghirdetett nemzetközi pályázat második helyre sorolt terve alapján.
Szó, mi szó, Mórocz Balázs és Vannay Miklós elképzelése fiatalosra sikeredett: az általuk tervezett dizájnhotel egy ablaktalan, aranyszínű tartályt idézett, a szobákba a látképet pedig camera obscura rendszerrel vetítették volna. Az ehhez szükséges üvegszáloptikát, különleges periszkóp árát mintegy 1,2 milliárd forintra becsülték. Nem tudom, az építészek mennyire gondolták komolyan, hogy a terv megvalósul, annyi bizonyos, heves vitát sikerült gerjeszteniük.
Az ultramodernisták dörzsölhették tenyerüket. Úgy tűnt, sikerül a Kálvin téri blöffházakhoz hasonló merényletet elkövetni az általuk kárhoztatott közízlés ellen. World Trade Centert mindenhová, ha lehetne kérnünk, különben is, abban van a pénz! E pályázatnak volt tragikomikus mellékszála is. A postán az egyik pályázatról elveszett a ragszám, mire a lelkiismeretes hivatalnokok másikat ragasztottak rá, csak épp a pályaművek beadási határidején túli keltezéssel. Horváth Lajos és Molnár Tibor terve ekképp esett ki a versenyből. Természetesen a Magyar Posta megtérítette a kárukat: a feladási díj dupláját. Kafkai történet: a magyar valóság.
A beruházó végül elállt az „aranyfognak” becézett terv megvalósításától, a camera obscura költségességére hivatkozva. Meglehet, inkább amiatt, mert az első kerület főépítésze joggal nem adta áldását a tervre. Nincs könnyű helyzetben: a „progresszió” a Dísz téren álló egykori Honvéd Főparancsnokság romjain is tort ülne. A palota, a Lánchíd látványát úgy is el lehetne nyomni, ha egy ötvenméteres Mickey egeret állítanak a körforgalom közepére – ám a „bátor” építészet mellett kardoskodókat, például az „aranyfog” védelmezőit ilyen érvekkel lehetetlen meggyőzni. Mert aki úgy véli, történelmi környezetbe nem illik belerondítani, az szerintük csakis vaskalapos lehet. Hangzatos eszmék kellenek, sok süketelés, vetített kép – valóban földhözragadt és maradi, aki a szemének hisz?
Most úgy néz ki, egy ausztrál tervező lényegesen tisztelettudóbb elképzelése valósulhat meg e foghíjtelken. Anthony Gall régóta él hazánkban, alaposságára jellemző, hogy Kós Károly munkásságáról írt remek könyvének tíz évet szentelt.
Mindennek megvan a maga helye. A történelmi építészet óvása, tiszteletben tartása egy város identitását őrzi. E szempont még a világkiállítást rendező Sanghajban sem ismeretlen. Sőt. A felhőkarcolókat nem is az art deco épületek helyére húzzák fel, hanem egy teljesen új városrészben. A magyar „aranyfog” egy modern negyedben amúgy jól mutatna, ha volna Budapesten ilyen. Tartály, camera obscurával: az ötlet még szocialista pártszékháznak is kiváló. Ők azok, akik nem szeretnek kinézni az ablakon. Csak ne legyen aranyszínű épület: jó lesz a betonszürke is.