A vasárnap befejeződött ausztriai Európa-bajnokságon már az első körben kiesett együttes tagjai persze helyesen teszik, hogy máris nyakig merítkeznek a klubmunkába, de tudniuk kell: a válogatott kudarcát csak a válogatott sikere feledtetheti, teheti jóvá. Mert ha nemzetközi szinten verseny- és szalonképtelenné válunk, itthon két város néhány ezer szurkolója ugyan még belehergelheti magát a bajnoki döntőbe, és ideig-óráig a szponzorok is beetethetők, de a nagy derbi kívülről már menthetetlenül „béka-egér harccá” silányul.
Ezért aztán roppantul meg kell becsülni, hogy a 2011-es svédországi világbajnokság selejtezőinek vasárnapi sorsolásán a mieink Szlovéniát kapták ellenfélül. Amitől persze még nem esélyesek, de nem is esélytelenek; és éppenséggel ez volt a tét. Mert jöhetnének a spanyolok vagy a dánok is, akikhez képest az Eb-11. helyezett déli szomszéd egészen fogyasztható. A szlovének kontinensviadalon járt 16-os keretében párját ritkító módon nincs egyetlen Bundesliga-légiós sem, viszont öten képviselték a BL-selejtezőt elbukott Celjét, és további hatan érkeztek hazai klubcsapatból. A legnagyobb nevek még a 2004-es ljubljanai Eb-ezüst fényében ragyognak, a celjei Vugrinec, a Montpellier-t erősítő Kavticnik, a Spanyolországból hazatért Pajovic, nekünk pedig a szegedi szélső, Luka Zvizej lehet a legismertebb figura. Vagy Zvonimir Serdarusic szövetségi kapitány, aki nemrég még a Kiel gárdáját trenírozta.
A szlovénekkel egy rossz emlékű kvalifikációs párharcot már megvívott csapatunk, a 2000-es Eb-re selejtezve 1999 szeptemberében Koperban 32-29-re, majd a biztatónak hitt eredmény után egy héttel általános megdöbbenést keltve Veszprémben 27-23-ra nyert a rivális. E kettős vereséggel tűnt végleg tova a 2000-es olimpiai kvóta, ezzel zárta addig sikeres szövetségi kapitányi korszakát Vass Sándor. Aki Ausztriában már csapatvezetőként, valamint a szövetség, az MKSZ szakmai alelnökeként volt jelen, és veretes szakmai múltja mellett e tisztségei miatt is erősen megfontolandó, ha azt mondja: az Eb-keret harminc-negyven százalékát szélnek kellene ereszteni. Ez tizenhat fő esetében 3,8-5,4, azaz kerekítve 4-5, esetleg 6 kézilabdázó. A kérdés „csak” az, ki jöjjön a helyükre? Leggyakrabban Putics Barna nevét hallani. Tehetsége nehezen vitatható, az ellenben egészen vitathatatlan, hogy Csoknyai István szövetségi kapitány végül a 16-ban sem szorított neki helyet, az elmúlt másfél évben öt klubban fordult meg, és ígéretként elég nehéz aposztrofálni, hisz négy hónap híján annyi idős, mint a franciák szupersztárja, Nikola Karabatic.
Szóval vízzel kell főzni. Bár ha már balátlövő, akkor miért nem Carlos Perez? És ez nem vicc. Egyesek persze mondhatják, kész röhej, hogy egy harminckilenc éves, kubai származású sportolótól várjuk a magyar férfi kézilabda megmentését. Lehet. De az is kész röhej lenne, ha nem ragadnánk meg minden morzsányi esélyt. Fogadjuk el, Pereznek sok a szezon kellős közepén többhetes felkészülés plusz egy világverseny, de júniusban két meccs, azokon is legfeljebb egy-egy tízperces szakasz, amikor, amivel döntő lökést adhatna, miért ne férne bele? A huszadik század legjobb kézilabdázójává választott Magnus Wislander is negyven és fél esztendősen szerepelt utoljára a svéd válogatottban. Ezeket az érveket nem ártana megosztani Perezzel, és az lenne a leghatásosabb, ha ezt saját klubjában, Veszprémben tennék.
Természetesen Nagy László is véget vethetne már a méltatlan tragikomédiának, amit saját nimbuszával, sportágával és a szurkolókkal művel, de e témáról mindent elmondtunk.
Arról viszont még nem, a magyar válogatott hogyan juthat ki a 2012-es olimpiára. Az első lehetőség, hogy megnyeri a jövő évi vb-t, amivel közvetlenül kvalifikálja magát Londonra. Talán ugorjunk. A második, hogy megszerzi a vb-n a 2–7. helyek valamelyikét, így részt vehet a 2012. tavaszi ötkarikás selejtezőn. A harmadik, hogy a 2012. januári, szerbiai Eb-n megragadja az utolsó, az előbbinél kisebb és távolabbi, ezért ezúttal még nem részletezendő esélyt.
Tehát ki kellene jutni a svédországi vb-re, és messze nem csak az olimpia miatt. Egy világbajnokság ugyanis nem eszköz, hanem cél. Méghozzá oly’ nemes cél, hogy annak a magyar férfi kézilabdázásban a következő fél évben Záhonytól Mosonmagyaróvárig abszolút elsőbbséget kellene élveznie.
origo.hu
Az egyik legsúlyosabb bűnt követte el Ruszin-Szendi Romulusz
