Háttérben az űrpresztízs

Miközben a feltörekvő űrhatalmak erőforrásaik jelentős részét sokszor olyan, elsősorban presztízsprojektek kötik le, mint emberek feljuttatása a világűrbe, tapasztaltabb társaik egyre inkább a közvetlen megtérülést helyezik előtérbe, legyen az kereskedelmi vagy védelmi jellegű.

Csalódással szembesültek az amerikai űrkutatás támogatói az Obama-kormányzat döntésével, miszerint Washington az adófizetők pénzéből nem költ többet a Holdra való visszatérést is célzó Constellation programra, amelyet még 2004-ben – erőteljes politikai felindulásból – George W. Bush hirdetett meg. A program részeként eddig kilencmilliárd dollár ráfordítással fejlesztették az Orion űrhajót – amely 2015-től szállíthatna embereket Föld körüli pályára, elsősorban a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) –, illetve azt tervezték, hogy 2020-ig visszatérnek a Holdra.
A 2011-es költségvetés tervezetében egyenesen a program törlését terjesztették elő, ami egyben azt jelenti, hogy az Egyesült Államok a maradék űrsiklók közelgő kivonásával lemond a humán űrrepülés önálló képességéről. Az a testület, amelyet az elnök a NASA tevékenységének felülvizsgálatával, az amerikai űrkutatási erőfeszítések jövendő irányának meghatározásával bízott meg, azt javasolta, hogy az amerikai űrhajósok ISS-ra juttatását kereskedelmi vállalkozásokra bízzák, amelyek évek óta dolgoznak a szükséges technológián, és azt a gyakorlatban megvalósítható megoldásokká fejlesszék. Ezt ugyan nem hangsúlyozzák ki a híradások, de jelenleg és még valószínűleg egy jó ideig az egyetlen reális alternatívát a régi, megbízható és relatíve olcsó technológián alapuló orosz hordozórakéták és űrhajók jelentik erre a feladatra.
Az már a döntés előtt tagadhatatlanná vált, hogy az Egyesült Államok űrterveinek fókuszában – szemben a feltörekvő Kínával és Indiával – már nem a humán űrrepülés áll. Sokkal fontosabb a műholdakban rejlő lehetőségek kiaknázása a hírközlés, távérzékelés, navigáció területén, valamint e képességek megvédése, illetve a riválisok hasonló képességének rombolása, ha a szükség úgy hozza. A kérdés ráadásul szorosan összefügg a tömegpusztító fegyvereket is célba juttatni képes ballisztikus rakéták elterjedésével és a rakétavédelmi rendszerek jövőbeli fejlődési irányaival is. Az irányt jelzi, hogy míg a 2011-es büdzsében a civil presztízsprojekt nem kapott helyet, a védelmi keretben szerepel annak a képességnek a fejlesztése, hogy az Egyesült Államok robbanótöltettel vagy lézerfegyverrel támadhasson meg „űrbe telepített megfigyelő és kommunikációs célpontokat”.