Tulajdonképpen mi a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ)?
– Mozgalom. Szövetség. A kettő együtt. Korábban az emberek többnyire úgy gondolták, hogy semmi esélyük azokkal szemben, akik tönkreteszik őket: akár jogi úton próbálkoznak, akár a politikára próbálnak nyomást gyakorolni, minden igyekezetük kudarcba fullad. Eluralkodott a csüggedés. Talán elmondható, hogy a VÉSZ megjelenése paradigmaváltás felé mutat, hiszen kiderült, hogy érdemes harcolni az igazságért.
– Az ön harcos temperamentuma családi hagyományból táplálkozik?
– Nem igazán, bár atyai nagyapám szociáldemokrata sztrájkvezér volt a húszas években. Nézze, ha valaki harcos alkat, nincs könnyű dolga. Az igazságért küzdő emberek, akiket sok csalódás és támadás ér, könnyen agresszívvá válhatnak. Ez bukással jár, ezért mindenképp ragaszkodom a békés megoldásokhoz. A másik véglet azonban az, ha valaki gyáva és meghunyászkodó lesz. Én megalkuvás nélkül harcolok, de erőszakmentesen.
– Néha több tucat emberrel megszáll egy területet, máskor egy irodaházban szétver ezt-azt. Békésen? Erőszakmentesen?
– Ember ellen nem támadunk. Soha, szavakkal sem. Nem emberek ellen hadakozunk ugyanis, hanem az intézményes embertelenség ellen. De úgy is mondhatnám, az embertelenség intézményei ellen. Ezek lehetnek bankok, beruházói csoportok, nemzetközi szervezetek, jogintézmények, a hatalmas és személytelen bürokrácia. E rendszerekben elvész a személyes felelősség. Amikor az ember vitatkozni próbál velük, géphang válaszol a telefonban, vagy titkárnők küldözgetik ide-oda, míg végül ott találja magát, ahonnan indult. Sokszor tényleg nincs senki, beleértve a csúcsvezetőt is, akit személyesen felelősségre lehetne vonni. Nemegyszer előfordult, hogy az ügyfeleiket tönkretevő intézmények vezetőivel jókat beszélgettünk. Kiderült, hogy rendes emberek, akik sajnálják a hátrányt szenvedőket, de a saját posztjukon tenniük kell a dolgukat. Mi is teszszük a magunkét. Képviseljük a harcos szolidaritást.
– Harcos szolidaritás?
– A szolidaritás a VÉSZ alapelve. Azt jelenti, hogy egy embercsoport, akár egy egész nép felismerheti, hogy közös a sorsa. Ez talán túl egyszerűen vagy költőien hangzik, pedig komoly gyakorlati következményei vannak. Ha közös a sorsunk, akkor a másik ember sorsa az enyém is. Tehát ha megvédem, azzal saját érdekemet is szolgálom. A VÉSZ így működik. Naponta jelentkeznek új vállalkozások, jelenleg több mint nyolcvan cég, valamint rengeteg magánszemély tartozik hozzánk, akik képesek egyszerre mozdulni egyetlen bajba jutott társukért. Tudják ugyanis, hogy adott esetben maguk is számíthatnak a közösség védelmére. Ez hatalmas erőt jelent. Az emberek felismerik, hogy a széttöredezettség, az egoizmus, amelytől sokan a boldogulásukat remélték, inkább a tönkremenetelükhöz vezet. A VÉSZ segítségével mindig kimozdulnak a holtpontról az elakadt ügyek.
– Ön szerint szolidáris nemzet a miénk?
– Sajnos még van tanulnivalónk e téren. Sokan szívesen fogadják a segítséget, de másokon már nincs kedvük segíteni. Ezért időnként szelektáljuk a tagságot. Aki nem vesz részt a közös akciókban, azt elküldjük, és nem számíthat ránk a továbbiakban.
– Hogyan jutottunk addig, hogy az embertelenség intézményei kiépülhessenek?
– Ez nem magyar sajátosság, hanem világjelenség. A profitmaximalizálásra kiépített nagy struktúrák mindenütt kezelhetetlenné váltak. Illúzió, hogy értelmiségi konferenciázgatással, zöld lobbival vagy jogi eszközökkel jobb belátásra lehet bírni őket. Mondok egy példát: ma már senki nem vitatja, hogy a trópusi esőerdők kipusztítása biológiai katasztrófához vezet. Kitűnő könyvek, filmek, újságcikkek és politikai nyilatkozatok születnek ebben az ügyben, értelmiségi körök tízezrei, sőt csomó kormány tiltakozik, megszámlálhatatlan per zajlik, de az a néhány óriásvállalat, amely az erdők kiirtásában érdekelt, zavartalanul dolgozik tovább. Egyetlen megoldás maradt: meg kell semmisíteni őket, vagyis lerombolni a székházaikat és a logisztikai telepeiket, hogy kő kövön ne maradjon.
– Ezek a cégek hatalmasak, erősek…
– A társadalommal szemben? Szó sincs róla. Egyik sem ellenfél. Légypiszok, amelyet le kell vakarni. Ez csak összefogás, elhatározás kérdése. Csak valakinek el kell kezdenie a harcot.
– Forradalmárnak tartja magát?
– Ez inkább szabadságharc. A forradalmár többnyire egy teljes intézményrendszert le akar rombolni, majd átvenni a hatalmat. Ilyen őrültség eszembe sem jut. A demokrácia intézményrendszerét nem szabad bántani, sőt fejleszteni kell. Ugyanakkor a szabadságharc folyamatosan zajlik az emberiség történetében. A XIX. században az eszmék harca folyt: a teokratikusnak mondott abszolút hatalom eszméje harcolt a néphatalom gondolatával. A XX. században szélsőséges hatalmi rendszerektől kellett megvédeni a szabadságot. Jelenleg a szabadságharc gazdasági természetű. Ami mindent leigáz, ami ideológiát és törvényeket gyárt önmaga fenntartására, az a pénzhatalmi rendszer. Az emberi lénynek, ha meg akarja őrizni a méltóságát, de legalábbis a puszta életét, ezzel az erővel szemben kell felvennie a harcot. Azonban amíg egy ideológiának évtizedekre, sőt évszázadokra volt szüksége, hogy destruktív hatását ki tudja fejteni, s míg egy politikai diktatúra viszonylag lassan szilárdult meg annyira, hogy érvényesíthesse romboló potenciálját, a gazdasági terrorhálózat ma nagyon rövid idő alatt képes visszafordíthatatlan pusztítást okozni. A szabadságharc jelenlegi fázisában gyors reagálásra van szükség. Egy kilakoltatott családnak nincs öt-hat éve, hogy jogi úton bebizonyítsa, törvénytelenül fosztották meg az otthonától. Egy kisvállalkozónak, akinek ki kell fizetnie az embereit, nincs ideje kivárni, hogy megkapja a pénzét, amiért megdolgozott, hiszen egy-két hónap alatt tönkremegy, és emberi életeket ránt magával. Ha egy kis faluban működik néhány virágzó vállalkozás, azok munkát adnak az embereknek, közösséget formálnak, hozzájárulnak az infrastruktúrához, az oktatáshoz. Amennyiben ezeket a vállalkozásokat valaki csődbe hajszolja, azonnal kell cselekedni, különben az elbocsátott emberek elszegényednek, a családok elköltöznek, az iskola bezár, az ingatlanok elértéktelenednek, vagyis a település tönkremegy. Az ellencsapásnak gyorsnak és keménynek kell lennie. Ehhez nem elég hatékonyak a jogi utak.
– De ha a jogi utakat ki akarják kerülni, az önbíráskodás sikamlós talajára lépnek. Meg aztán a társadalmat mégiscsak a jog tartja össze.
– Elvileg. Mi azonban épp a jogtalanság, vagyis a jognélküliség ellen lépünk fel azokban az esetekben, amikor valakinek az életét, az egzisztenciáját kell megvédeni. Sajnos ezt a jelenlegi jogrend és joggyakorlat nem biztosítja. A bajba jutott embereknek nincs idejük kivárni, hogy megváltozzon a jogrend, amely a pénzhatalom védelmében épült ki.
– Gondolja, hogy egy nagy cégnek vagy banknak nincs lehetősége az önök néhány száz emberével szemben kétszer annyit állítani?
– Ha kétszer annyi embert állítanak ellenünk, akkor visszajövünk tízszer annyival. Ha kell, mozgósítjuk az összes megkárosított, elkeseredett ügyfelet. Az erőforrásaink ilyen szempontból kimeríthetetlenek: egy kifosztott, becsapott, az igazságérzetében megsértett társadalom áll mögöttünk. Csak annyi kell, hogy néhány ezer ember besétáljon a bankszékházba, és megkérdezze, miért tették őket tönkre…
– S ha jön a vízágyú, a rendőrattak?
– Nem jön. A pénzhatalom semmitől sem fél jobban, mint a botránytól. A botrány tönkre tud tenni egy nagyvállalatot, főként egy bankot. A befektetők elkezdik kivonni a pénzüket, a bizalom meginog, és megpecsételődött a sorsuk. Amikor közzétettük a feketelistát a bankokról, a rajta szereplő tizenegy pénzintézetből hét engedett a követelésünknek, és moratóriumot adott, felfüggesztve a kilakoltatásokat.
– Mondhatni, rendesek voltak…
– Kénytelenek voltak. Négy bank maradt a listán egyelőre: az AXA, a CIB, az FHB és a Raiffeisen. Utóbbit közellenséggé nyilvánítottuk, és meg fogjuk semmisíteni.
– Nem érzi kockázatosnak, hogy ilyen kijelentéseket tesz?
– Ha hagyjuk az ilyen intézményeket garázdálkodni, az sokkal kockázatosabb. Az ország szociális helyzete szorosan összefügg a kis- és középvállalkozások sorsával, és az emberléptékű vállalkozások sorsa attól függ, hogyan viselkednek a bankok. Elismerem, hogy amit művelünk, nem szokványos. Az akciókat szervező civil egyesületek többnyire keresztbe fekszenek az úton, hogy feltartsák a természeti környezetet pusztító munkagépeket, vagy odaláncolják magukat a kivágásra ítélt fákhoz. Mélységesen tisztelem őket azért, hogy kifejezik a tiltakozásukat. De nem maradhatnak a fákhoz láncolva, sem keresztbe fekve az úton, legfeljebb addig, amíg ott van a sajtó. Amikor a tiltakozók elvonulnak a helyszínről, folyik a pusztítás tovább. Ez defenzív magatartás. Én offenzívában vagyok, vagyis oda megyek, ahonnan a romboló erők indulnak, és kényszerítem őket, hogy térjenek jobb belátásra.
– Sok fenyegetést kap?
– Rengeteget. De nem szoktam törődni ezzel. Mióta megalapítottam a VÉSZ-t, egyetlen megrendelést sem kaptam többé, a vállalkozásom tönkrement. De már a kezdeteknél tudtam, hogy nem járhatok két úton egyszerre. Ha a saját sorsomat vagy a cégemet kezdem félteni, nem jutok előre.
– Mi az eredeti szakmája?
– Teológiát tanultam Debrecenben, majd két évig szolgáltam református lelkészként. Ám az akkori egyházi vezetést kriminálisnak tartottam, így inkább kiléptem. Ez a hetvenes évek közepén történt. Aztán építőipari munkásként dolgoztam, és 1984-ben lettem vállalkozó. Így éltem át a rendszerváltást és a privatizációt. Az akkoriban alakult kis cégek szinte tőke nélkül indultak, tevékenység-központúak voltak, vagyis eszükbe sem jutott befektetésekkel, pénzügyi manipulációkkal foglalkozni; dolgoztak, többnyire nagyon jól. Aztán föléjük kerekedett a korábbi nómenklatúrából induló privatizátorok serege, ez a korrupt és elvtelen had, az aranyifjak, akik olyan vadkapitalisták lettek, amilyen vadkommunisták voltak a szüleik. Csak ismeretség kérdése volt, hogy a bankok százmilliókat osztogassanak nekik. Az egész nemzeti vagyont szétrabolták.
– Önnek tavalyelőtt jó néhány izraeli beruházóval is meggyűlt a baja. Ha jól tudom, megvádolták, hogy…
– …hogy antiszemita vagyok, ezért lépek föl ellenük. Nevetséges. Egyáltalán nem érdekel, honnét származik az a cég, amelyik romboló hatást fejt ki. S mivel a családomban holokausztáldozatok is vannak, és jó néhány felmenőmet elhurcolták munkaszolgálatra, különösen visszataszítónak tartom az ilyen vádaskodást.
– A mozgalma egyre népszerűbb. Nem kacérkodik a politikával?
– Nem alapítok pártot, és nem is állok be semmilyen párt mögé. Hogy 2006-ban engem is bevittek a rendőrök a Kossuth térről, az még nem jelenti, hogy valamelyik politikai irányzathoz tartoznék. Bárkit támogatok, aki használ, és bárkit kritizálok, aki megítélésem szerint árt az országnak. Ezt a szabadságomat meg fogom tartani.
origo.hu
Furcsa dolgokkal állt ki a nyilvánosság elé a kisfiút felrúgó karateedző felesége
