Jókai magyar nábobja

Tiszafüred végén a Poroszló felé vezető utat régi kúria őrzi. A földszintes, szerény megjelenésű épület nem árulja el ugyan, hogy Jókai Mór magyar nábobja, azaz Kárpáthy János modellje lakott falai között. Igaz, a nagy mesemondó palotába helyezte hősét. Művének utószavában egyértelműen felfedi az eredeti alakot, az 1789-ben született Pankotay Józsa Györgyöt, Heves és Külső-Szolnok vármegye táblabíráját, a Napóleon elleni utolsó nemesi felkelés alkapitányát. Az író személyesen is találkozott a kortársai által tiszafüredi nábobnak nevezett nemesúrral, de rendre eljutottak hozzá a róla szóló különféle történetek is. Józsa Gyuri ugyanis nem akármilyen teremtménye volt az Úristennek: ha megzökkent az esze kereke, nem kímélt sem embert, sem állatot. Egyszerűbb viccei mellett, mint amikor télvíz idején borbéllyal borotváltatta meg a nála mulatozó vendégek bundáját, vagy puskaport rakott a mulatozó vadásztársaság bográcsa alá, amitől egymásról szedegették a pörköltet, igen durva, néha emberhalállal járó ötletek is kipattantak a fejéből. Ezek miatt azután fékezhetetlen duhaj, sokszor kegyetlen tréfákat űző futóbolondként maradt meg az emlékezete, úgy, ahogyan Jókai Kárpáthy Jánost először bemutatta olvasóinak. Mellékesen az És mégis mozog a föld című regényének földesurát, Csollán Bertit is megmintázta róla.
A regény később jó útra tért nábobjának históriája azután elvált a Józsa Gyuri kópéságait szépen kikerekítő közemlékezettől, pedig mostanában derült ki, Jókainak volt igaza, amikor belőle derék embert csinált. Ugyanis az idő napvilágra hozta másik életének bizonyítékait is, amiről nem tudtak vagy nem akartak tudni a kortársak. Kiderült, hogy duhajkodásai mellett ínséges időben gabonát osztott a szegényeknek, a kolerajárvány idején pedig orvosi ellátást és gyógyszert biztosított minden rászorulónak. Közben megépíttette Tiszafürednél az első állandó hidat is a Tiszán, ahol személyesen fogadta az arra hajózó Széchenyi Istvánt, hosszan megvitatva vele a haza dolgát. Az ő közreműködésével jött létre az ország első árvamenhelye is Füreden. Mindamellett még azt a viccet is megtette, hogy az életben ő maga is megírta Kárpáthy Zoltán históriáját, mert a haláláig agglegény hírében álló nemesúr titokban megnősült az ország más vidékén, s utódot is hagyott maga után, aki honvédtisztként küzdötte végig a szabadságharcot.
Ezzel megdőlt a bolondériák miatt szétszórt, elmulatott, eltékozolt vagyonról szóló mese is, s a ma is élő leszármazottaktól csak a háború után vették el az utolját. Mindennek helyszíne, a korántsem fényűző lak kinézete nem cáfolta a kortársai által tiszafüredi nábobnak nevezett tulajdonos gazdagságát. Egykori nemesuraink nem az osztrák vagy még távolabbi palotákra vetették szemüket, ha hajlékot kívántak emelni maguknak. Azt az arisztokratáknak hagyták. A magyar köznemesi otthon inkább hajazott nagyobb módos parasztházra, ahol a négy falnál a jó levegőt többre becsülő, naphosszat a szabadban élő régi magyar ember szokása szerint adták meg a módját az építkezésnek. A Józsa-kúria sem több hosszan elnyúló, szép arányú, földszintes klasszicista épületnél, amelynek eredetileg tíz szobáját a közepén levő kétszárnyú ajtón át lehetett megközelíteni. Ablakai a háta mögött elhaladó országutat figyelték, míg oszlopos tornáca a számos jeles eseményt látott tágas udvarra nézett. Például itt zajlott le az az 1849. március 3-i tiszti gyűlés, amely jó időre fordulatot hozott a szabadságharcban, s a vesztes kápolnai csata után új erőt adott a magyar honvédseregnek. A nábob halála után az ősi ház idegen kézre kerülve érte meg a XXI. századot, s a felújított épület falára a közelmúltban került fel a gazdája életének is igazságot szolgáltató emléktábla.