Kánaánföld

Harmadszorra is megtörtént: egy nigériai városban százak váltak áldozatává a muzulmánok és keresztények közt zajló összecsapásoknak. A szakértők szerint nem a vallási gyűlölet, hanem sokkal inkább a kilátástalan szegénység a vérengzés mozgatórugója. A megosztottságot és a nyomort is kezelni kellene Nigériában, amely Afrika virágzó állama lehetne.

Terrorveszély
Gazdasági fejlettségben miért nem tart ott Nigéria, mint mondjuk Brazília? Hiszen hatalmas kőolajvagyon van partjainál, Afrika legnagyobb olajkitermelője, ásványkincsekben hihetetlenül gazdag, a második a világon kölestermelésben, kakaóban a negyedik, a tíz magyarországnyi területen a legeltetésre bőven van hely. Az idén lesz az ország függetlenségének ötvenedik évfordulója, igaz, az eltelt félszáz évből majd negyvenben katonai diktatúra volt.
De ez mégsem magyarázat arra, hogy ma miért van az ENSZ által készített, 177 országot tartalmazó fejlődési listán – amelyben a nemzeti jövedelem szintjét, az oktatás, az egészségügy fejlettségét összegzik – Nigéria a 159. helyen. Haiti mögött tíz hellyel. Csupán a demokrácia 1999-es bevezetését követően vannak becslések arról, hogy évente hány milliárd dollár bevétel tűnik el kézen-közön a kitermelt olajvagyonból. A helyszínen lévő nemzetközi szervezetek szerint ez az összeg 6–8 milliárd dollárra tehető. Hála a demokráciának, most már van valamilyen fogódzó ahhoz, hogy megítéljük a nigériai korrupció mértékét. Katonai diktatúra alatt ilyen nem volt, elképzelhető, akkoriban mennyit loptak.
A lakosság kétharmada, mintegy százmillió ember a napi kétdolláros szegénységi szinten él. A születéskor várható élettartam nem éri el a 44 évet. Egy szülőképes nőre majd hat gyermek jut; a 140 milliós Nigériában évente több gyermek születik – hatmillió –, mint az 500 milliós Európai Unió területén. Számtalan törzs él az országban: a beszélt nyelvek száma 478!
A szegénység és a kilátástalanság a legjobb alap a terrorizmus lábra kapásához. Tavaly nyáron láttuk, hogy egy szekta, amely előszeretettel hívta magát nigériai tálibnak, miközben kalifátust akart kikiáltani, milyen mészárlást hajtott végre az északi térségben. Bár az országban nagy felháborodást váltott ki az a hír, hogy Amerika a karácsonyi merényletkísérlet után fokozottan terrorveszélyes országnak minősítette Nigériát, azért a közelmúltbeli események igazolták az intézkedés jogosságát. Nem beszélve a Niger deltatorkolatánál található terroristafészkekről, amelyek akcióikkal már a kormány létét veszélyeztetik. Eközben nemcsak az 58 éves államfő nagybeteg, hanem ez a hatalmas ország is, amely igen nehezen tud talpra állni a sok évtizednyi katonai diktatúra után.

A nigériai alkotmánybíróság múlt hét pénteken döntött: a szaúd-arábiai Dzsiddában már több mint két hónapja súlyos szívpanaszokkal kórházban fekvő Umaru Yar’Aduának, az ország államfőjének még ideiglenesen sem kell a hatalmát átruháznia az alelnökre. Így a patthelyzet marad: rendkívül súlyos helyzetben gyakorlatilag irányítás nélkül marad az ország, minden pillanatban növelve az esetleges katonai hatalomátvétel veszélyét.
Pedig az elmúlt hetekben nagy szükség lett volna egy erőskezű vezetőre. A nigériai Josban a napokban eltemették a halottakat. A helyi temetőben vagy ötven munkás ásta a tömegsírokat. Volt tennivalójuk: a két héttel ezelőtti keresztény–muzulmán összecsapások négyszáz halálos áldozatnál többet követeltek, és ki tudja, hol áll meg majd a végső összesítés. A mészárlások kiterjedtek a környező településekre is: Kuru Karama faluban eddig százötven holttest került elő egy kútból. Ki tudja, hány lehet még a mélyben.
Hogyan jutott idáig a két vallási közösség, hogy Nigéria középső részén válogatás nélkül leöldössék egymást? Kellett ehhez múltból táplált gyűlölet is, amelyhez csak egy szikra kell, hogy bármikor kirobbanjon. Csak erőszakkal, politikai trükkökkel sikerül ideig-órákig leszorítani a fedőt a fortyogó fazékon: az egyik oldal veszélyeztetve érzi magát a másik résztől, amely el akarja venni kiváltságait.
Nigéria – 140 milliós lakosságával Afrika legnépesebb állama – vallásilag megosztott ország. Mégpedig majdnem tökéletesen. A főként északon élő muzulmánok arányát ötven százalékra teszik, a keresztények negyven százalékban vannak jelen a nigériai társadalomban, míg a lakosság mintegy tíz százaléka hisz a természeti vallásokban. A kutatók által csak „derékszíjnak” hívott választóvonal, amely keresztirányban egész Afrikát átszeli, Nigériát földrajzilag is megosztja: a muzulmán és a keresztény befolyás közötti határvonalat jelenti. Jézus és Mohamed hívei itt néznek farkasszemet egymással.
A nigériai központi vezetés megerősítette ezt az elkülönülést azzal, hogy 2000-ben a harminchat szövetségi állam közül az északi tizenkettőben engedélyezte a saria, az iszlám törvénykezés bevezetését. Ezzel a lépéssel az ott élő más hitűeknek útilaput kötöttek a talpuk alá. Ám nem beszélhetünk vallásilag tiszta államokról, hiszen a muzulmán részen is laknak keresztények, és ez fordítva is igaz – de nem meghatározó számban.
Magának a derékszíjnak van kiterjedése, ezt nevezhetjük a vallás szempontjából igazán vegyes lakosságú résznek, itt különösen kemény az élet. Jos város és környéke éppen ebben a zónában fekszik. 2008 őszén itt hasonló összecsapások zajlottak le, akkor hétszázra tették a halottak számát. De felidézhetjük a 2001-es mészárlást is: Josban ekkor majd ezer áldozatot szedett a felekezetek közötti gyilkos acsarkodás.
Azóta sem sikerült megteremteni a vallások békés együttélését. A legutóbbi hírek szerint földbirtokkal kapcsolatos vita után – állítólag a keresztény negyedben akart egy muzulmán házat építeni – robbant ki az összetűzés-sorozat, amelybe bekapcsolódtak más negyedek, sőt a környező települések is. Január közepén négy napig tartott a machetével, pisztollyal, géppisztollyal felfegyverzett bandák ámokfutása. Most a keresztények vitték a prímet: az áldozatok kétharmada muzulmán. Az öldöklésnek az vetett véget, hogy a hadsereg megszállta Jost és környékét.
Mi az oka ennek a szűnni nem akaró gyűlöletnek? Egyszerűen megmagyarázható: az őshonosrendszer. A kormány ugyanis csak azoknak ad támogatást, akik az adott területen „bennszülöttek”. Josban a keresztény lakosság számít őshonosnak, ők tudták igazolni, hogy azoktól a törzsektől származnak, amelyek ezen a helyen éltek. A muzulmánok pedig, akik főként északról bevándorolt hauszák, betelepültnek tekintendők. Csak az őshonos lakosságnak jár például az egyetemi ösztöndíj, amely gyakorlatilag az egyetlen módja annak, hogy valaki kitörjön a nyomorúságos életből. De a bennszülött a különböző helyi állami tisztségek megszerzésénél is előnyt élvez. Így az állam maga alkotta meg a társadalomban az egyenlőbb az egyenlőbbnél fogalmát és a másodrendű polgár minősítést.
A mindennapi életben ez számtalan konfliktus forrása. A tulajdonviszonyok elbírálásában, a különböző gazdasági kérdések megítélésében ismétlődő nézeteltérésekre lehet számítani – írta a The Atlantic című folyóiratban megjelent munkájában Eliza Griswold. A muzulmánok, akik főként kereskedelemmel, állattenyésztéssel foglalkoznak, jelentősebb jövedelemre tesznek szert, mint a növénytermesztésből élő keresztények. Ha nem bennszülötti státusban vannak, akkor a jelentősebb vagyon révén kikerülik az őshonostörvényt, beházasodnak keresztény családokba, trükkökkel földterületet vásárolnak. Ráadásul, hogy még bonyolultabb legyen a képlet, mint arra felhívja a figyelmet a brit BBC, ez politikai megosztottsággal is párosul: a keresztények főként a jelenleg hatalmon lévő pártot, a Demokratikus Néppártot, a PDP-t támogatják, míg a muzulmánok az ellenzéki Minden Nigériai Nép Pártja, az ANPP hívei.
A társadalomkutatók többségének véleménye szerint itt nem a két vallás összecsapása zajlik, ez egyszerűen menekülés a nyomor elől. A muzulmán és keresztény világ szembenállását sem kell azonban lekicsinyelni. Az anglikán egyház, az amerikai pünkösdista, evangélista vallási tömörülések a XX. század utolsó évtizedeiben erős hittérítő szerepet játszottak a fekete földrészen. A több mint 400 millió afrikai keresztény negyede ezekhez az egyházakhoz tartozik.
Griswold az említett cikkben példaként hozza fel az oklahomai gyökerű Jólét Evangéliumát, amelynek nigériai székhelye Canaanland. Kánaánföld a jelenleg 12 milliós Lagostól alig több, mint egyórányi autóútra fekszik. Gyakorlatilag önálló városállam: saját beszerzési központtal, ellátási rendszerrel, kiszolgálórészleggel, három bankkal, oktatási intézményekkel, egyetemmel.
A pünkösdista vallási közösség által üzemeltetett bankokról úgy tartják: ha hirtelen kivonulnának az országból, a Nigériai Nemzeti Bank összeomlana. Egyeteme elnyerte Afrika legjobb oktatási intézménye címét. A közelmúltban Lagosban, amely hamarosan a világ tizenkét legnagyobb megapolisza közé lép, háromszázezer hívő előtt tartottak vallási rendezvényt. Ebben az egyházban a szegénység nem divat: mindenki jólétre törekszik, és ennek elérésében segítenek is. Nem véletlen, hogy az egyház egyik fő feladatának az oktatást tartja. Kell-e jobb hívó szó a mérhetetlenül szegény népnek, mint a jólét? Még ha csak kicsivel többet tudnak is adni a napi betevőnél, már az is milliókat vonz az egyházhoz.
Nehogy azt higgyük, hogy a muzulmánokat hidegen hagyja ez a példa: ők is megalapították Nigériában a fejlődést zászlajára tűző szervezetüket, amely üdítőket gyárt, és a hasznot szétosztja a szegény muzulmán hívők közt. Ebben kellene versenyezni, nem a szomszéd lekaszabolásában, felaprításában, elkergetésében – mert úgyis jönni fog helyette másvalaki.