Nagyra nőtt halak a feneketlen tóban

Az Esterházy Magánalapítvány gazdag gyűjteménye az Esterházy hercegek több mint 400 éves gyűjtői szenvedélyén alapszik, a család mecénási tevékenységének szép bizonyítéka. Ezt a hagyományt folytatva alapították meg az Esterházy Művészeti Díj, „sponsored by Uniqa” elismerést fiatal művészek számára. A díjazott alkotók munkáit a Szépművészeti Múzeum után a bécsi Collegium Hungaricum Hung Art Galériája mutatja be.

Két fiatal művész és egy alkotópáros kapta meg elsőként az Esterházy Magánalapítvány elismerését, amelyet a jövőben kétévenként ítélnek oda. A pályázatra százöten jelentkeztek, tizennyolcan mutatkozhattak be a második körben, a Szépművészetiben.
Jelzi ez, hogy a „helyzet”, mármint a fiatal alkotóké egyáltalán nem kedvező, ez azonban elválaszthatatlan azoknak a negatív tényezőknek az együttesétől, amelyek a kelet-európai régió, ezen belül Magyarország helyzetét különösen meghatározzák. Ha a díjalapítók újabb érdemeit keressük, akkor azokat talán éppen abban találjuk meg, hogy olyan művészek kapták az elismerést, akik igencsak intenzíven foglalkoznak ezzel a „helyzettel”, korunk ellentmondásaival, a látható jelenségek mögött meghúzódó értékrendszerekkel, a hétköznapi élet realitásaival és abszurditásaival. A 29 éves Horváth Dávidot, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Szabados Árpád növendéke volt, s akinek képein az emberi alak visszatérően műanyag öntött játékfiguraként jelenik meg, olyan mélyebb emberi dolgok foglalkoztatják, mint például, hogy hogyan „működik” az ember, menynyire állatias és mennyire isteni, mi tesz bennünket emberré, hogyan alakul a személyiség, mi alapján emlékszünk egyes eseményekre. Siegmund Ákos, aki Tölg-Molnár Zoltánnál és Kis-Tóth Ferencnél diplomázott, mintegy kulisszákként festi meg a művein megjelenő épületeket, hogy felhívja a figyelmet arra, „összefüggések imádatában szemlélünk mindent, mely öszszefüggések már rég életre keltek és visszafelé manipulálnak minket”, látszólag értelmezhető motívumokat használ, de sokszor csak a belső összecsengő fogalom köti össze a munkákat. Két alkotó, Borsos János és Lőrinc Lilla nevéből jött létre a Borsos Lőrinc név, amellyel szignálják közös műveiket, s amelyről azt mondják, „olyan nekünk, mint egy feneketlen tó, amiben együtt horgászunk, és akármekkora halat foghatunk”. Kisméretű festményeiket valóban nagy találatok jellemzik, no meg az abszurd humor, az irónia, önirónia iránti érzék, amire, valljuk meg, a díjak, ösztöndíjak örvendetes szaporodása ellenére igencsak nagy szüksége lesz a közeljövő magyar művészeinek.
(Esterházy-díjasok tárlata, Bécs, Collegium Hungaricum, Galerie UngAr, március 12-ig.)