Budapest a második világháború utolsó szakaszának stratégiai fontosságú pontja volt. A magyar főváros tágabb térségében kialakult, 108 napig tartó katlancsatát és az ezen belül folyó több mint ötvennapos budapesti ostromot az orosz hadtörténészek is a berlini ütközet után a legnagyobb háború végi összecsapásként értékelték. 1944 késő nyarán a magyar és a német katonai vezetésben még úgy gondolták, hogy Budapest előtt meg lehet állítani a szovjeteket. Ez az első világháború tanulsága volt, amelyet gyorsan át kellett értékelni – mondja Ravasz István alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) történésze –, ugyanis legkésőbb szeptember második felében világossá vált, hogy a front át fog menni a városon.
Bár a Budapest bekerítésére irányuló szovjet erőfeszítéseket 1944. október végétől december közepéig sikerült feltartóztatniuk a németeknek, de az október 9-én kezdődött debreceni páncéloscsata, valamint a kiugrás sikertelensége azt bizonyította, hogy jócskán a Kárpátokon belül kell számítani a szovjet offenzívára. Budapest így a nyugatra és a Közép-Magyarországról észak felé irányuló szovjet támadást időlegesen elakasztani hivatott helyszínné vált. Hitler 1944. november 23-án rendelte el Budapest védelmét, tekintet nélkül a katonai és civil veszteségekre, majd december elsejei hatállyal a magyar fővárost erőddé (Festung Budapest) nyilvánította. Serédy Jusztinián és Ravasz László előzőleg, október 30-án hiába szólította fel a nyilaskormányt, hogy tegye nyílt várossá Budapestet, Mindszenty pedig másnap kérte – eredmény nélkül – Szálasit, hogy adják fel a főváros körüli harcot a lakosságot kímélendő.
A főváros körüli harcok kezdetének számos előjele volt. Ilyennek kell értékelnünk, hogy a szovjet és a román csapatok 1944. október 20-án fejezték be Debrecen megszállását, november 4-én a 2. Ukrán Front elfoglalta Szolnokot és Ceglédet, aznap robbant fel – vélhetően véletlenül – a Margit híd, és három nap múlva rendeltek el először a nyilashatóságok kötelező sáncmunkát a budapesti civil lakosságnak. Amikor november 21-én a Vörös Hadsereg átkelt a Csepel-szigetre, majd csakhamar elfoglalta Székesfehérvárt és Vácot, már senkinek sem lehetett kétsége. Noha a nyilaskormány december elsejéig a Dunántúlra költözött, és csaknem százezren hagyták el önként Budapestet, a főváros kiürítése nem került szóba. A szovjetek már december 9-én megkezdték a város tüzérségi lövetését, az sokáig mégis úgy élt, mintha mi sem történt volna. Babucs Zoltán, a HIM hadtörténésze említi meg, hogy december 24-én nyitva voltak az üzletek, zajlott a karácsonyi bevásárlás. A legtöbben úgy értesültek a harcok kezdetéről, hogy szenteste délutánján már nem tudtak visszajutni Pestre a mai Moszkva (akkor Széll Kálmán) térről.
Érdekes, hogy a szovjet katonai és politikai vezetés 1944 őszén még nem tervezte Budapest ostromát, a várost menetből szándékoztak elfoglalni november 7-ére. Sztálin október 28-án adta ki a parancsot a nagyváros bevételére, majd Malinovszkij és Tolbuhin marsall egymással versengve kerítette be december 12-től. A december 20-án indított általános támadás eredményeként karácsony előestéjén érték el az akkori Budapest közigazgatási határát. Az ostrom megkezdődött, és három hullámban, 1944. december végétől 1945. február közepéig zajlott le. Pest megszállása két és fél hetet vett igénybe, majd január 17-től Budán folytatódtak az utcai harcok. A németek részéről három próbálkozás történt 1945 januárjában Budapest felmentésére (ezek a Konrád fedőnevet kapott dunántúli hadműveletek voltak).
A nagyjából 160 ezer fős ostromló sereg majdnem fele halt vagy sebesült meg a harcok során, idézi Ravasz István a legfrissebb orosz számításokat, amelyekhez azonban hozzá kell adni a 15 ezres román veszteséget is. Velük szemben a körülbelül 40-40 ezer fős német és magyar védők álltak, kiegészülve a pár ezres Kampfgruppe Europa többnemzetiségű töredék egységeivel. A rendőröket és csendőröket is besorozták, mondja Babucs Zoltán, és így rendfenntartók hiányában a németeknek kellett megakadályozniuk a nyilas karhatalmisták gettóbeli vérengzéseit. Minimális német rekvirálásokról tudunk, ám gátlástanul folytak a káoszt tovább fokozó hungarista kegyetlenkedések és a női lakosság tíz százalékát érintő szovjet erőszakoskodás. A lakosság szenvedéseit fokozta, hogy 1944 végétől akadozott az élelemellátás, és fennakadások voltak a szemét- és szennyvízkezelésben. A gázszolgáltatás december 28-án, a vízszolgáltatás január 3-án szűnt meg végleg, a legtovább a villany- és a telefonvonalak tartották magukat. A budapesti ostrom civil áldozatainak száma minimum 20 ezer főben határozható meg.
Kilátástalan helyzetükben a védők többször az ostromgyűrűből való kitörésre, saját vonalaik elérésére szánták el magukat. Hitler azonban határozottan megtiltotta mind a december 28-i, mind a január elsejei kísérletet. A harmadik kitörés, amelyet 1945. január 18-ára időzítettek volna, szintén elutasításra talált Berlinben. A negyediket 1945. február 11-én este nyolc órára tűzték ki, s hogy ne lehessen letiltani, összetörték a rádiókat. Aznap 10-12 ezer magyar és német védő tört ki a budai várból a Széna tér felé. A pár ezer életben maradottból sokan a környező falvakban bújtak el, nyolcszázan érték el a németeket. A budapesti csata, amint az ostrom is, 1945. február 11-én dőlt el, szórványos harcok február 13-áig voltak, a védők utáni hajtóvadászat február 17-én zárult le.
A 108 napos budapesti csatáról és a másfél hónapig tomboló ostromról szól hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Politikai leszámolás egy kanizsai család ellen?
