Pezsgő a hűtőben?

Nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarunk nyerni – mondta Kovács László, az MSZP akkori elnöke a 2002-es választások idején. – A Fidesz helyében még nem tenném hűtőbe a pezsgőt – nyilatkozta szombaton a Népszabadságnak az uniós biztosi mandátuma leteltével a belpolitika porondjára visszatérő – Lendvai Ildikó rám támadna a most következő jelzőért, Kovács László talán nem – veterán szocialista. A nyolc évvel ezelőtti és a mostani helyzet közötti párhuzam mellett a különbségre is érdemes rávilágítani.
Bár sokan másként emlékeznek, az előző két parlamenti választás előtt a közvélemény-kutatások általában nem biztos Fidesz-győzelmet, hanem a két nagy párt szoros küzdelmét vetítették előre. Ma a felmérések egyetlen nagy pártot mutatnak. A hivatalos választási kampány első hetében nyilvánosságra hozott friss közvélemény-kutatások semmilyen fordulatot nem jeleznek: a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 35-40 százalékot is verne az MSZP-re egy most vasárnapi voksoláson. Ezt és a magyar választási rendszer sajátosságait alapul véve ez bizony kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán-kormányt jelent. Erre azonban még senki se bontson pezsgőt!
Csodák nincsenek a politikában, de nagy meglepetések mindig lehetnek. Tény, hogy a Fidesz és az MSZP támogatottsági adatai – amelyek pontosságát nagyjából a tavalyi európai parlamenti választás eredménye is megerősítette – kisebb-nagyobb kilengésekkel évek óta rögzültek. Nehéz elképzelni olyan történést, amely gyökeres fordulatot hozna az elkötelezett szavazók magatartásában. Nem véletlen, hogy a kampánygépezetét a legmagasabb fordulatszámon működtető MSZP vezetői sem győzelmet – értsd: a kormányzás folytatását –, hanem meglepetést ígérnek híveiknek, ami nyilván több annál, mint hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados győzelmét. (Figyelem: ha a Jobbikkal együtt van meg az alkotmányozó többség, akkor is lőttek a politikusi kiváltságként kezelt mentelmi jognak!)
A szocialisták reménysége az a Kovács László által is emlegetett negyven százalék, amelyik a közvélemény-kutatóknak nem tudja, vagy nem akarja megmondani, hogy kire szavaz(na). Könnyű belátni, hogy e hatalmas táboron belül igen nagy halmazt alkotnak az eddig hagyományosan az MSZP-re szavazó kiábrándultak, miként azt is, hogy a választáson jóval többen fognak megjelenni annál, mint ahányan ma biztos szavazónak mondják magukat (sokak szerint a pontos választási előrejelzés kulcsa a részvételi arány eltalálása). Ezért hát – elvileg – az MSZP-nek jelentős tartalékai vannak, ám egykori szavazói visszacsábítását nehezítik a pártot sújtó, akár a jelöltlistát utólag átíró korrupciós ügyek és a közeli megszorítások friss, éles emléke, így marad a féktelen negatív kampány és a fedezet nélküli osztogatás, ígérgetés. A szocialisták nem tudják beérni a Fideszt – amelynek legnehezebb kampányfeladata, hogy el is vigye az urnák elé potenciális szavazói hatalmas tömegét –, és számtalan egyéni körzetet bizonyosan elveszítenek, de a listán jelentősen, akár 10 százalékot is meghaladó mértékben javíthatnak mostani pozíciójukon. És ha ezenfelül a Fidesz roszszul kampányol, a Jobbik még nagyobb darabot hasít le a jobboldali szavazótömbből, és a Bokros-lista is biztosan veszi a parlamenti akadályt, a jobbközép nagyon távol kerülhet a kétharmadtól, még a biztos kormánytöbbsége is meginoghat.
Ez persze az ellenzéki szövetség szempontjából a ma elképzelhető legrosszabb forgatókönyv. De józan ésszel nagyon is elképzelhető…