Utunkat Kiskunhalason a Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában kezdjük. A volt szovjet laktanyából kialakított épületcsoport zöld falai kívülről derűt sugároznak, a portán ellenben csak szigorú regisztráció után jutunk túl, az intézmény vezetőjéhez pedig egy kísérő mutatja az utat. Nincs lehetőségünk letérni.
Az egyik ház előtt kezeltek cigarettáznak, a betegek a büfénél és a folyosón is szabadon közlekednek.
Gyéren megvilágított, komor folyosókon haladunk, csak egy-egy helyiség világosabb tetőablakainak köszönhetően. A falakat díszítő didaktikus, meseszerű vízfestmények még szürreálisabbá avatják a közösségi tereket.
Az igazgatónő, Simon Ilona fogad bennünket, egy órán át taglaljuk a történtek hátterét, ám a beszélgetés végeztével viszszakozik és megtiltja, hogy a vele készült interjú megjelenjen. Hiába érvelek, hogy álláspontja nélkül szegényebb a riport, hogy véleményére bizonyára az olvasók is kíváncsiak, hajthatatlan marad. Indoklásként annyit közöl csupán: nem akarja, hogy nyilatkozata befolyásolja a jelenleg is folyó hatósági vizsgálat végeredményét.
Megkérdezzük hát a dolgozókat, ők hogyan élik meg a történteket. Györgyi Attila azon az osztályon dolgozik, amely a híradások szalagcímébe került. Azt mondja, a feljelentők családokat tesznek tönkre, emberek megélhetését veszélyeztetik. Hozzáfűzi: mivel az „ügy” végigsöpört a médián, az egész országban elkönyvelték őket olyannak, akik szexuálisan zaklatják a lakókat, ami felháborító.
– El tudja képzelni a vádakban megfogalmazottakat valamelyik kollégájáról?
– Nem. A legtöbb munkatársnak családja van, és lelkileg is érett emberekről van szó. Nekünk ez a munka olyan, mint a második otthon, hiszen annyi időt töltünk itt.
– Nem gyülemlik fel az ápolókban a düh, ha olykor rájuk támad egy beteg?
– Ha így lenne, már nem dolgoznánk itt. Ezt a szakmát valaki vagy tudja csinálni, vagy nem. Mi tünetet figyelünk meg, fel sem merül bennünk, hogy azért támadt valaki ránk, mert haragszik. Ha így állunk hozzá, nem halmozódik harag bennünk. De ha mégis úgy lenne, ahogy ön mondja, azért sem tennénk ilyesmit, mert meg akarunk élni, nem kockáztatjuk a munkahelyünket.
– Olyanról hallott, hogy valaki felvette a lakók szexuális érintkezését?
– Szexuális igényük a betegeknek is van. De hogy ezt egy kolléga felvette, esetleg ezen élvezkedett volna, arról nem tudok. Hozzáfűzi, hogy az igények kielégítésére intim szobákat építettek, ám, mint mondja, ha egy ápoltra a folyosón jönne rá vágyának kielégítése, ott is megtenné.
Feljelentés bosszúból?
Ellátogatunk az egyik közeli osztályra. A betegek nyugodtan sétálnak, ücsörögnek, televíziót néznek, némelyikük érdeklődve kísér bennünket tekintetével. A szobák rendezettek, praktikusan berendezettek. A zárt ablakon keresztül is hallatszik az udvarról az egyik kezelt monoton huhogása.
– Undorító, amit ezek művelnek – szögezi le egy neve elhallgatását kérő ápolónő. Meséli, hogy négy esztendeje egy szombati napon váratlanul látogatást tett az intézetben a kínzást és rossz bánásmódot megelőzni hivatott strasbourgi bizottság, amely megállapította, hogy az intézményben a szakmai munka tartalma megfelel a jogszabályi követelményeknek.
– Egyébként egy beteget nem lehet befolyásolni, csak azt tudja elmondani, amit lát, amit átélt – nyomatékosít. Megtudjuk, hogy a lakókat pszichiáter vizsgálta meg, a szakember kérdésére, miszerint zaklatták-e szexuálisan, illetve érte-e a betegeket fizikális sérelem, mindegyikük azt felelte, hogy nem. Hét orvos is rendszeresen találkozik a lakókkal, többjük előtt olykor le is vetkőznek a kezeltek, így ha valamelyikük testén veréstől származó sérülések keletkeznének, a szakemberek észlelnék azokat. A lakókhoz jogi képviselő is jár, és a betegek többségének van rokona, illetve gondnoka, ám a kezeltek nekik sem panaszkodtak.
– Hosszú évek munkáját dobták ki az ablakon tettükkel – fújják ketten egymás szavába vágva. Felsorolják, mennyi mindent tesz az intézmény az ápoltak kedélyének javításáért, így színházi fellépést szerveznek, évente kétszer üdülni és néptánctalálkozóra viszik a betegeket. – Mióta kipattant az ügy, a városban állandóan azt kérdezik tőlünk, valóban igaz lenne mindez, de úgy vettem észre, hogy a halasiak nem hiszik el a vádakat.
Érdeklődésünkre ugyanakkor megjegyzik, nagy az intézményben a fluktuáció, az ápolóknak csak fele régi dolgozó.
Az emlegetett zárt osztályról nem beszélnek, az épületben, ahol tartózkodunk, valóban nem látunk rácsot. Azt viszont sikerül kiderítenünk, hogy a betegek között közveszélyesek is akadnak, úgy gondoljuk, ők aligha sétálnának szabadon.
Az ápolók kitérnek rá: miután tavaly november 23-án közölték az egyik feljelentővel, hogy nem kívánják meghosszabbítani a szerződését, mert munkavégzése nem volt megfelelő, a hölgy bosszút esküdött. Társa februárban fegyelmit kapott, vélelmezik, őt ez motiválhatta, és hozzáfűzik: az ápolónő már szinte minden osztályt végigjárt, sehol sem találta a helyét.
Látogatásunk végén újra diszkrét, ám határozott kíséretet kapunk a kapuig.
„Lesz ám pofon ököllel”
Felkeressük azt a két ápolónőt, akik a súlyos vádakat megfogalmazták. Elmondásuk szerint négy ápolót érint feljelentésük. Sok mindent elárul, teszik hozzá, hogy egyikük kidobólegényként dolgozik egy diszkóban. A házigazdának magas a vérnyomása, azt mondja, az átéltek hatására borult ki idegileg, képtelen a munkát felvenni, jelenleg táppénzen él.
– Nem bocsátottak el, hiszen az önkormányzat közcélú alkalmazásában álltam, a fizetésem is onnan kaptam, nem a pszichiátriáról – kezdi az események felidézését Éva arra reagálva, hogy az igazgatónő a halasi televízióban azt állította: elbocsátása miatt bosszúból jelentette fel az intézményt. – Az ember egy státusért harcol, nem egy közcélú munkahelyért – szögezi le a hölgy.
– Tizenhat éve ott dolgozom ott, hát kitenném én magam ilyesminek ok nélkül? – kérdi Judit is.
Éva szerződése 2009. június elsejétől szólt (állítása szerint december 31-én mindenképpen lejárt volna), amit havonta hosszabbítottak meg, addig, amíg nem jelezte a főnővérnek, hogy „nem igazán ápolás folyik az osztályon”. A lakókat megalázzák, „gyökér”, „kis köcsög”, „nagy köcsög”, „tuskó” gúnyneveken szólítják. Előfordult, hogy az egyik ápolt palackjába valaki belevizelt, a bántalmazást pedig errefelé terápiának hívják.
Éva első munkanapján az egyik ápolónő egy beteget, aki nem úgy viselkedett, ahogy elvárta, félrerántott az asztaltól, elvonszolta a szobájáig, és ott „nagyon csúnyán megverte”. Majd Éva felé fordult és azt mondta: „ezekkel így kell bánni, ezek nem emberek”. Egy másik ápoló kedvenc szavajárása pedig az volt: „lesz ám pofon ököllel”. – Ekkor kezdődtek a bajok. Ha ugyanis egy ápolton komolyabb sérülés keletkezik, jegyzőkönyvet készítünk, amit a szolgálatban lévő három ápoló aláírásával igazol. Én pedig féltem, mert hamis jegyzőkönyveket írtam alá.
– Hamis alatt mit ért?
– Amikor egy beteget nagyon megvernek, akkor azt írják az ápolók, hogy két kezelt összeveszett, és ebből kifolyólag keletkezett a sérülésük.
– Az ápoltak képesek hazudni?
– Mondjanak akármit, az ilyen elmeállapotban lévő betegek manipulálhatók.
– Miként?
– Ha valakit kedvelnek, akitől rendszeresen cigarettát, kávét, cukrot kapnak, akkor ha az illető azt mondja nekik, „ez és ez történt, ugye így volt?!”, akkor azt felelik: igen.
Harmatta János, a Pszichiátriai Szakmai Kollégium elnöke csak a médiából ismeri a történteket, mint fogalmaz, nagyon homályos az ügy. Annyit azonban általánosságban megjegyez: egy-két zavart elmeállapotú ember befolyásolható, ám minden kezelt nem. A megalapozott véleménytől Abonyi Eszter igazságügyi szakértő is tartózkodik, azt viszont határozottan állítja: mindenki, még a pszichiátriai betegek is manipulálhatók, de a befolyásolhatóság mértéke nagyon egyéni. – Van, aki a manipulációra merev elutasítással válaszol, mások pedig sokkal jobban manipulálhatók, mint az átlag – jelenti ki.
A titokzatos zárt osztály
De térjünk vissza a két hölgyhöz. – Arról tájékoztattak bennünket, hogy pszichiáter is megvizsgálta a betegeket – vetem fel.
– Várjuk meg, amíg az a független szakember beszél az ápoltakkal, akit az ügyészség rendel ki. Név szerint megjelöltük azokat a betegeket, akiket vertek, s akik megfelelő kérdésre el fogják mondani, mi történt. Pontosan tájékoztattuk az ügyészséget arról is, hogy melyik ápoltnál, milyen sérüléseket keressenek, de erről nem szeretnénk bővebben nyilatkozni.
– Azokat is képesek befolyásolni, akiket vernek?
– Általában olyan betegeken „tréningeznek” az ápolók, akik nem beszélnek, vagy beszélnek, de nem jutnak a csapóajtón kívülre; illetve olyanokon, akik szinte folyamatosan ágyhoz vannak rögzítve, így kompetens orvosig véletlenül sem jut el a verés híre. De még ha beszél is, a zárt osztályról ápolt nem mehet ki.
– Nekünk azt mondták, nincs az épületben zárt osztály.
– Mióta? – kérdik értetlenkedve. Zárt osztály az, amin nincs kilincs. Az ott található ajtókat egyedi kulccsal nyitjuk. Itt találhatók olyan szobák, amelyekben speciális, ötpontos rögzítéssel ellátott ágyak állnak, a betegeket pedig kis kémlelőablakon át figyelhetik meg – mondja a betegállományban lévő hölgy. Kifejtik: ha látogató érkezik a zárt osztályra, a portás odatelefonál, hogy vendég jött, s mire beér a látogató, minden árulkodó nyomot eltüntetnek.
Egy gyors telefonba kerül csak, hogy ellenőrizzük, létezik-e az említett részleg.
– Jó napot kívánok, a zárt osztályt kérném.
– Melyiket?
– A hetest.
– Kapcsolom.
(A hölgyek javaslatára egy beteget keresek, az ápolt személyazonossága kitalált, valódi nevét személyiségi jogainak tiszteletben tartása miatt nem írjuk le.)
– Jó napot kívánok, Cibakházi Eleonórát keresem.
– Pillanat, megnézem az osztályon tartózkodik-e – hangzik a válasz.
Vagyis mind az osztály, mind az ott megnevezett beteg létezik.
Vak nő pelenkás férfival
Egyszer a kollégák büszkén mesélték, hogy annyira megvertek egy lakót, hogy reggelig imádkoztak, meg ne haljon – emlékszik Judit. – Én nem hiszem, hogy egy ápolónak a betegeket félholtra kéne verni, kínozni, szexuális, orális, anális aktusokra kényszeríteni. Mindezt addig mondogattam a többieknek, amíg egy páran összegyűltünk – veszi át a szót Éva. – Amikor beszámoltunk a tapasztalatainkról, az a benyomásunk támadt, mintha már sejtették volna ezeket.
Azt szerették volna elérni, hogy a durvaságok megszűnjenek, az igazgatónő két kollégát át is helyezett más osztályra, és kamerákat szereltetett fel, de felelősségre nem vont senkit, emlékeznek. Mivel a vezető nem tett feljelentést, megtették ők.
Judit az erőszakon kívül számos szexuális aktust is látott. – Egy alkalommal ápolók két lakót kényszerítettek orális „műsorra”, egyiküket teával rábírva az erotikus együttlétre, az aktus közben a kollégák röhögtek, buzdították a szerencsétleneket, én zavarba jöttem, mire azt mondták: mit vagy úgy odáig, ez természetes.
– Nekünk azt mondták, hogy ezek a betegek ott folytatnak szexuális viszonyt, ahol épp rájuk tör a vágy.
– Ez nem teljesen így működik – szögezi le Judit. A betegek tudják, hogy az intim szférát biztosítani tudjuk, egy szavukba kerül, és bemehetnek az úgynevezett szívszobába. Az említett esetben direkt arra mentek, hogy mindenki lássa. Egy másik alkalommal nikotinfüggő betegeknek cigarettát ígértek, ha összefekszenek, egyébként nem került volna sor együttlétükre, mert nem szimpatizáltak különösebben egymással. Néhányszor büszkén mesélte egyik-másik ápoló, hogy egy szintén cigarettafüggő vak nőt vettek rá dohányáruért cserébe, hogy kielégítsen néhány pelenkás férfit.
Tíz évet is kaphatnak
– A személy elleni erőszak minősített esetéről beszélünk, amelynek büntetési tétele 5–10 évig terjedő szabadságvesztés – szögezi le az eset kapcsán a kiskunhalasi ügyészség vezető ügyésze, Téglás Péter. Elmondja: a két hölgy valóban megnevezte azokat a betegeket, akiket sérülés ért, arra azonban a nyomozás jelenlegi állásnál nem kíván felelni, hogy az ápolókat is nevesítették volna. A kezelteket ért sérülésekről szólva az ügyész kifejti: azok mibenlétéről, a gyógytartamáról nem tudtak pontosan nyilatkozni a feljelentők, majd az orvos szakértő feladata lesz a bizonyítás.
– Általában nehezen bizonyíthatók a hasonló jellegű, múltban történt események, de az orvos szakértő, a pszichiáter véleménye, a tanúvallomások, a helyszíni szemlék és a rendelkezésre álló dokumentumok segítségével remélhetőleg eljut a nyomozó hatóság az igazsághoz – mutat rá Téglás Péter. Hozzáteszi: a nyomozást január közepén rendelte el, attól kezdve két hónap áll rendelkezésre az alapvető nyomozati cselekményekre, de ha az idő nem lenne elegendő, újabb két hónappal meg fogja hosszabbítani a nyomozást.
Késő este indulunk vissza a fővárosba. A feljelentők által emlegetett hetes, vagyis a hírhedt zárt osztály épületét ismét szemügyre vesszük a főútról. Messziről is kivehető, hogy a földszint ablakait rácsok őrzi. Mögöttük bizonytalanul ácsorgó sziluettek üzennek hangtalan a külvilágnak.
Tagadnak. Lapzártakor érkezett a hír: az intézet belső vizsgálata nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy erőszakot alkalmaztak volna a betegeken – tájékoztatott a Független Hírügynökség. A vizsgálati anyag szerint az intézet dolgozói tagadják, hogy a zárt osztályon bántalmazták volna a kezelteket.
origo.hu
Illik vagy nem illik? Tesztelje tudását kvízünkkel!
