Talpra!

Valamikor súlyos, pátoszos szavaink közül mára leértékelődött az, hogy sorsfordító. Nemhogy országos ügyeink kapcsán, de egy fontosabb sporttalálkozó jelzőjeként sem sokat jelent. Az emberiség sorsán az extraprofit és Amerika felfedezése, majd a két világháború végeredménye fordított döntően, a mi történelmükben – a fentieken túl – a mohácsi vész korának pártoskodása bizonyult sorsunk végzetes fordulatának. Azóta minden a mához vezető folyamat és következmény.
Orbán Viktor tegnapi, közel egyórás beszédében még a sors szó sem hangzott el, nemhogy efféle lejárt szavatosságú lózungok. A Fidesz elnökének előadása inkább vezetői munkaértekezletre emlékeztetett, mintsem a kormányváltásra készülő korteskedésére, a csalódott és dühös választók éledő szavazási kedvének felpörgetésére. Hagyományos évértékelő helyett ezúttal amúgy is nyolc esztendő mérlegét vonhatta meg. Az ellenzék vezére a téma ürességéhez, silány voltához mért, rövid és lényegre törő kritikával illette a Gyurcsány és társai nevéhez köthető kormányzást, sok újat amúgy sem tudathatván erről az ország lakosságával. Az általuk elkövetett főbb hibákhoz, tévedésekhez és károkozásokhoz inkább rögtön hozzákapcsolta a választások utáni azonnali teendőket: a romokban heverő gazdaság és a pénzügyek talpra állítását, az egészségügyi rendszer rendbetételét, a közbiztonság és a közrend mielőbbi megteremtését, az emberek közötti bizalom és megértés újjáépítését. Orbán érvelésének fontos eszköze volt az ország jelenlegi állapotához vezető – illetve az ebből kivezető – politika közötti erkölcsi különbség markáns megfogalmazása. Magyarország amiatt értékelődött le, amiatt lett sikertelen, azért jutott mély társadalmi és anyagi válságba – mondta –, mert a vezetői és a hozzájuk tapadó oligarchák a magánhasznuk, magáncéljaik elérésére fordították a közjavakat, a közerkölcs fölébe helyezték a magánerkölcseiket. Gazdasági filozófiájuk és kormányzási gyakorlatuk szerint a piac és a verseny majd megold minden feladatot, orvosol minden felmerülő problémát, emellett mellékesek az erkölcsi/etikai aggályok. Csakhogy – amint azt 2008 óta a világban láthatjuk – ennek éppen az ellenkezője igaz, ez az önáltatás és tévút vezetett a válsághoz, és ez az oka annak is, amibe mi jutottunk.
Ami pedig a jövőt illeti, semmi sorsforduló, meg ilyesmi. Azokon a konkrét tennivalókon túl, amiket Orbán hosszan és részletekbe menően felvázolt, az új politikával és a vezetéssel szembeni kötelező elvárás, hogy mindezzel szakítson és a gyenge vezetésű, gyenge ország helyébe határozott vezetésű, erős országot teremtsen. Keveset és röviden szólt a közelgő választás konkrét „feladatairól”, mintha a szavazótáborában már úgyis tudnák: április 11-én a polgári erőknek minden voksára szükség lesz a kétféle szélsőséggel – a magukat a törvények fölé, illetve a törvényeken kívül helyezőkkel – szembeni biztos győzelemhez. Kis különbség, kis változás, nagy különbség, nagy változás – mondhatta volna Puskás Öcsi, erre azért nyomatékosan emlékeztette Orbán a hallgatóságát, és azokat, akikhez eljut majd az üzenete. A beszéd befejező perceiben ritmusosan visszatért a Fidesz választási kampányának motívuma: Itt az idő. Ha már Pefőfit idézzük, tegyük csak hozzá: Talpra!