Markovits Kálmánról nevezik el a Komjádi Béla Sportuszodát. A megfogalmazás szándékosan groteszk, a szituáció bizonyára nem készakarva az. De ettől még az, ami rövid utánagondolással belátható. Nem mintha a kétszeres olimpiai bajnok – a kortársak szerint képességei Gyarmati és Kárpáti mellé emelték, tehát háromszoros aranyérmesnek kellene lennie – nem érdemelné meg, hogy nevét Budapest egyik emblematikus sportlétesítménye örökítse meg, erről szó sincs. Amúgy is illendő ügyelni arra, hogy a kegyeletsértés legapróbb látszatát is elkerüljük.
Csakhogy ugyanezt a méltánytalanságot Komjádi Bélával szemben is bűn elkövetni. Hiszen ő volt, aki, miután az első világháborús frontokon úgy sebesült meg, hogy soha nem lehetett gyermeke, az egész magyar vízilabdasport atyjául szegődött. A cirkuszi zsonglőr szárazföldi mutatványait ellesve megalkotta a légstopra, légpasszra épülő magyaros technikát, ő vezette 1932-ben Los Angelesben diadalra az első aranycsapatot. Bár nem egészen negyvenegy évesen, 1933 tavaszán elhunyt, az egyetemes pólótörténelem és a hazai sporthistória halhatatlan alakja marad.
Éppen úgy, mint a tavaly decemberben, hetvennyolc esztendősen végleg eltávozott Markovits Kálmán. Aki másfél éves volt, amikor „Komi bácsit” elvitte az agyvérzés. Éltükben közösen semmit sem alkothattak, így nincs, nem lehet ésszerű oka annak, hogy holtukban, azaz halhatatlanságukban társbérletbe kényszerítsék őket. Az új elnevezés a március 16-i avató ünnepség után mégis Komjádi–Markovits uszoda lesz.
Ha e faramuci megoldás mellett önmagában elegendő érv, hogy kevesebb az uszodánk, mint a pólós- és úszólegendánk, akkor idő kérdése, mikor mehetünk meccsre a Puskás–Bene vagy az Albert–Nyilasi stadionba.
Hogy az egészen más sportág? Valóban.
De egészen mostanáig joggal hittük, hogy mindenekelőtt a vízilabdát jellemzi az intellektus.
origo.hu
Megállt Görög Zita szíve az M7-es autópályán – videó
