Trükkök ezrei

Még első jeleit sem tapasztaljuk a gazdasági és pénzügyi válság végének, máris megyünk bele a másikba? Azoknak lesz igazuk, akik azt állítják, hogy a kapitalizmus nyűglődése korántsem ér véget egy év alatt? Görögország mai helyzete azt jelzi, hogy a válság az eddiginél is jobban megrázhatja egész Európát. Egyes szakértők a közös valuta végét jósolják.

A távolban Brüsszel
Óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az Európai Unióban minek van annyi szakember, tanácsadó, statisztikus, főszakértő, ilyen-olyan gazdasági osztály és annak vezetője, ha úgy meg lehet vezetni valamennyit, mint tette azt hazánk volt kormánya vagy évtizedek óta a görögök? Csak azért üldögélnek Brüsszelben, hogy bevegyenek bármiféle adatot, amit eléjük tesznek? Ha az unió illetékeseit így félre tudta vezetni trükközéseivel Görögország és Magyarország, nem kellene közöttük is felelősöket keresni a jelenlegi helyzetért, amelyért milliók fizetnek?
Nem is kellene olyan nagyon kutakodni, hiszen Joaquín Almunia (spanyol szocialista politikus), az unió eddigi gazdasági és pénzügyi vezetője a közelmúltban elégedetten számolt be arról, hogy milyen jó viszonyt ápolt „Ferivel”. Csak egy telefon, és máris minden el volt intézve. „Ferit” a múlt héten feljelentették amiatt, hogy a 2006-os választások előtt eltitkolta a valós gazdasági mutatókat. Vajon nem lehetne egy európai biztos felelősségét firtatni, hogy miért „hitt” a kozmetikázott adatoknak?
Ha végre eljutnánk odáig, hogy legalább egyszer elővennék a brüsszeli illetékest az akarva vagy akaratlanul hozott hibás döntéséért, akkor talán az Európai Unió is kezdene közelíteni „az emberekhez”. Most nagyon távol van tőlük.

Görögország nem jelenthet be államcsődöt – állítják a nemzetközi gazdasági élet meghatározó személyiségei. Egyrészt mert az Európai Uniónak az is kínos lenne, ha az eladósodott Athén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulna. Másrészt a valutaunió 16 országa között van néhány olyan tehetős, amely ha akarná, azonnal kihúzhatná szorult helyzetéből az országot. Harmadrészt pedig, ha minden kötél szakad, ott van a görögök utolsó esélye: akár ki is léphetnek az eurózónából, visszaállíthatják a drachmát, így jóval kedvezőbb gazdasági körülmények között kellene törleszteniük adósságukat.
E pillanatban azonban egyik sem tűnik megvalósíthatónak a kézenfekvő három megoldás közül. Az unió nem léphet fel testületileg az eurózóna megmentéséért, és bár titkos tárgyalások folynak, Berlin és Párizs is ódzkodik a nyakába venni még egy ország bajait. Az eurózónából való kilépéstől maguk a görögök is félnek, de az IMF gazdasági gyámkodásától is tartanak.
Mi vezetett el addig a helyzetig, hogy ha Görögország nem tudja törleszteni áprilisban lejáró húszmilliárd eurós kölcsönét, akkor az állam kénytelen lesz elismerni fizetőképtelenségét?
A hitelesség elvesztése. Nem a múlt évben, amikor harmadannyi hiányt jelentettek az Európai Uniónak, mint amennyi volt a valóságos deficit, hanem már jóval korábban. „Errefelé a hamisítás nemzeti sport” – árulta el egy athéni bankvezető a Financial Times brit gazdasági napilap munkatársának.
Görögország 1981. január elsején lett az Európai Közösség tagja. Akkor csak hat éve szabadult meg a katonai diktatúrától, gazdasága aligha volt illethető a fejlett jelzővel. A mezőgazdaság 20 százalékát adta a nemzeti összjövedelemnek, nagyipar gyakorlatilag nem volt. Nyilvánvaló politikai döntés született az ország felvételéről: Nyugat-Európa bebizonyíthatta, hogy olyan klub, amely felkarolja, segíti a demokráciákat. Másrészt viszont gazdasági védelmet is nyújtott neki, ezzel mintegy kijelölve a közösség délkeleti határát.
A jelenlegi miniszterelnök, Jorgosz Papandreu édesapja, Andreasz Papandreu kormányfőként bizony gyakran fenyegette meg az európai együttműködés vezetőit, hogy kilép a klubból, mígnem a nyolcvanas évek közepétől Brüsszelből áramlani kezdtek az összegek, amelyeket fejlesztésre lehetett költeni.
Ám a kilencvenes évek közepén tapasztalt gazdasági visszaesést követően ugyancsak meglepődött mindenki, hogy Görögország megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek szükségesek a közös valuta bevezetéséhez. Ha valaki csak kicsit is konyított a gazdasághoz, ugyancsak kétkedve fogadta a görög adatokat az inflációs szintről, az államadósságról, a hiányról. Mentségükre legyen mondva, más országok adatai is gyanút keltettek. Végül 2004-ben elismerték Athénban, hogy három évig meghamisították az 1999 előtti gazdasági mutatókat. Athénban jól tudták, hogy ekkor már nem lehetett elvenni tőlük az eurót.
Ráadásul egy – végül is sikeresen lebonyolított – olimpia előtt álltak, dehogy kellett Brüsszelnek a túlzott szigorúság. Tulajdonképpen igen eredményes szakaszban volt a görög gazdaság: a nemzeti jövedelemnek 75 százalékát már a szolgáltatások tették ki, az Európai Unióban e század első éveiben Görögország mutatta fel az egyik legnagyobb növekedést. A görög bankok országról országra terjeszkedtek a Balkánon. A világ leghatalmasabb kereskedelmi flottája ráállt a kínai áruk szállítására, 2008-ban 19 milliárd dollárt hozott a tengeri kereskedelem Görögországnak. Nem véletlen, hogy a görögök a napokban Pekinghez fordultak több tízmilliárd dolláros kölcsönért.
Az euró bevezetésével rohamosan csökkentek a kamatok, mindent lehetett venni hitelre, és a görögök éltek is a korábban nem tapasztalt lehetőséggel. Az állam is eladósodott, már rég túllépte az eurózóna által megkövetelt 60 százalékos szintet: az állam eladósodottságának mértéke ma 113 százalékos, amely az év végére meghaladhatja az előírt szint kétszeresét, a 120 százalékot. Athén összes adóssága 300 milliárd euróra rúg, ebből több mint 50 milliárdot ez évben kell visszafizetnie. A Nemzetközi Gazdasági Fórum által kiadott fejlettségi listán Görögország jelenleg a 71. helyen áll, pontosan harminc hellyel hátrébb, mint 1999-ben.
Ha egyszer hazudtunk, és bejött, miért ne próbálhatnánk meg másodjára – ez a magatartás vezetett oda, hogy a görög kormányok magas fokra emelték a trükközést. Az előző konzervatív kabinet tavaly év elején háromszázalékos hiányt jósolt, aztán az esztendő végére majdnem tíz százalékkal több jött ki. Végül is Jorgosz Papandreu szocialista kormánya tavaly év végén állt elő a valós számokkal. Az igazmondásra ugyancsak rákényszerítette az a tény, hogy hónapokon belül beállhat a fizetésképtelenség. Az egyetlen jó, amit el lehet mondani Kosztasz Karamanlisz előző miniszterelnökről, az az, hogy legalább rendkívüli választásokat írt ki.
Hogyan tovább, Görögország? Az Európai Unió most örvendezik: Athén 2012-re három százalékra szorítja le a hiányát. Legalábbis ezt a tervet fogadták el a görög a fővárosban. Hogy hogyan? A nálunk is ismert módszerekkel: az állami kiadások megnyirbálásával, az adók emelésével, elbocsátással, fizetéscsökkentéssel, az adóhatóság megerősítésével, magyarán minden téren életszínvonal-csökkenéssel.
Vajon a görög lakosság szó nélkül lenyeli a jól ismert neoliberális gyógyszert? A helléneket ismerve aligha. Nem egy ennél kisebb hatású intézkedés vezetett szűnni nem akaró sztrájkokhoz, ismétlődő tüntetésekhez és nemegyszer fegyveres összetűzéshez. Aki Brüsszelből azzal biztatja az athéni kormányt, hogy „egy kis thatcherizmussal” úrrá lehet lenni a helyzeten, valószínűleg nem állt még szemben feldühödött tömeggel.
A nemzetközi befektetők sem túlzottan bíznak abban, hogy a Papandreu-kormány végre tudja hajtani ambiciózus tervét. A görög vezetésnek a belső nyomás kibírásán túl szembe kell néznie a spekulációs kísérletekkel is. Hétfőn a CDS-index, a Credit Default Swaps a kölcsönök kockázatát mutatta, amely a londoni tőzsdén meghaladta a 440 pontot. Tehát öt esztendőre 10 millió euró hitelnek évente több mint 400 ezer euró a biztosítási díja. Görögország esetében ez az összeg tízszerese Németország mutatójának.
A spekulációs befektetési alapok egyértelműen Görögország bukására hajtanak. A piacon különböző rém- és valós hírek terjednek, amelyek közül nem egy önbeteljesítő jóslatszámba megy. A kapitalizmus még a saját halálán is keresni akar. Egyesek szerint a támadás nem is Görögország ellen irányul, az euró a tét. Ugyanis ha az angol rövidítéssel PIGS-, azaz disznó (-országo)k (Portugália, Ír-, Görög-, Spanyolország) bedőlnének, az hozna csak jó pénzt az erre nagy tételben beruházóknak.
Több közgazdász szerint ez nem is légből kapott felismerés. Ha a görög betegség tovaterjed, akkor hamarosan Portugáliában és Spanyolországban is kísérthet az államcsőd rémképe. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a közelmúltban zárult davosi fórumon kijelentette, hogy nem is Görögország, hanem Spanyolország bajba kerülése hozná nehéz helyzetbe az eurózónát. „Ha Görögország ekkora problémát okoz, akkor Spanyolország katasztrófát jelentene a pénzügyi közösségnek, ugyanis negyedik legnagyobb tagját érné a csapás.”
A BBC-nek nyilatkozó Nouriel Roubini amerikai közgazdász, akit baljós látomásai miatt csak Kasszandraként emlegetnek, a következőket hangsúlyozta: „Az eurózónában elválást tapasztalunk, a biztos mag körül kezd kialakulni a bizonytalan külső burok.” Philippe Brossard francia közgazdász a Le Figaro napilapnak elmondotta, hogy bár valóban ténykednek a piacon spekulánsok, akik arra játszanak, hogy valamelyik ország bedől, de tény, hogy ilyen veszély nélkülük is létezik. „A válság kezdete óta nem engedtük le a »hitelléggömböt«. Most is itt lebeg fölöttünk, csak a terhet immár nem a pénzügyi magánszektor, hanem a helyébe lépő állam viszi” – figyelmeztetett a francia professzor.
Az elemzők Spanyolországot és Portugáliát teszik a „tűzvonalba”, e két ország állapota igen kockázatos. Madridban az idei gazdasági visszaesést 11,4 százalékosra várják. Az éves nemzeti össztermékhez mérve a spanyol állami és magántartozások mértéke háromszáz százalékos – ez messze meghaladja a görögországi szintet. Mindemellett a munkanélküliség a 20 százalékot ostromolja, mintegy négy és fél millió ember keres munkát. Ráadásul a bankrendszer is igen törékeny. Hasonló az eladósodottság mértéke Portugáliában is. Írország talán előbbre jár a két ibériai államnál, Dublin tavaly már megtette az első lépéseket a gazdasági szigor útján.
De vannak titkos befutók is: egyre többször kerül szóba Olaszország neve, amikor közgazdász körökben azt latolgatják, mely európai ország kerülhet bajba. Arrafelé sem mernének mérget venni rá, hogy az Európai Uniónak továbbított adatok mind valósak. És végül Nagy-Britannia. Igaz, ez az ország nem az eurózóna tagja, de ha az lenne, már rég vizsgálat alá kellett volna vonni a költségvetési fegyelméért. Az államadósság a horribilis összegű bankmentő csomagokkal együtt hamarosan eléri az éves nemzeti össztermék szintjét.
Bár mifelénk öntelt politikusok, akiknek még a fülébe cseng a gazdaság dübörgése, azt latolgatják, hogy ekkor meg akkor fogunk kilábalni, és már látják szárnyalásunkat, ahogy az unió élére vágunk, azért nem ártana az óvatosság. A nemzetközi gazdasági válságnak koránt sincs vége. Sőt lehet, hogy csak most kezdődik.